Szervezetem sajátos módon tiltakozik a tojásrántottás, füstölt virslis, füstölt tarjás reggelik elvonása ellen, mivel ma már harmadszor kellett felkeresnem a lakás legkisebb helyiségét. A dolog olyannyira súlyosnak látszik, hogy már a könyvet meg a szemüveget is kint hagytam, remélem nem lép rá senki. Az elvonást tovább súlyosbítottam a fél liternyi enyhén puffadt kefír és néhány Ham-Let keksz nem túl jó hangulatú elfogyasztásával.
Hát igen, hol vannak már azok a finom főtt virslik, sült kolbászok, tojás rántották, hideg felvágottak és sajtok amikkel reggelente tele rakhattam a bendőmet. Most jön a hét szűk esztendő. Közelben-távolban nem látszik olyan alkalom ahol jelentősebb gasztronómia élvezetekben lehetne részem. Talán egy valami a hét közepén, dehát szolíd dolognak látszik. Bár ahogy magamat ismerem én szolíd dolgokból is jól is nagyon jól fogok lakni. Főleg ha addigra ki is éhezem rendesen.
Azért most jó 2 hetem volt. Mint a rendszeres olvasóim tudják, a múlt héten a lengyel konyha remekeit volt alkalmam alaposabban megismerni, ezen a héten pedig a bányagépész és villamos szakemberek szokásos évi konferenciáján vettem részt Balatongyörökön. Ezzel kapcsolatban egy kicsit nagyobb lélegzetű írásra készülök, most legyen elég annyi, hogy jó volt.
Az étkezések szüneteiben érdekes előadásokat hallgathattunk meg, az előadások közötti szünetekben pedig egy-egy tejfeles-sajtos lángossal a kezünkben pihentethettük meg tekintetünket a konferencia egy-egy hölgy résztvevőjén, miközben szórakozottan bólintottunk néha a hozzánk beszélőnek. Ez a pihentetés nem volt illetlen, inkább lopva történt a dolog, és hosszan sem tartott mert a bár a lángos méretes volt, de hát a mi szánk se kicsi. Volt még apróra reszelt fokhagyma is a sajton és lángoson kívül. A szívem hasadt meg érte, dehát délelőtt nem szívesen eszem ilyesmit, így aztán megelégedtem a tejfellel és a reszelt sajttal. Igy is kiváló volt. És hát persze volt mivel leöblíteni is ezeket a finomságokat.
A reggelik és a szerda esti vacsora svédasztalos megoldású volt amit, a magam részéről már lehet, hogy betiltanék. Hát ki tud ellenállni annak a finom töltött káposztának, brassói aprópecsenyének, rablóshúsnak amik ott kinálták magukat? Meg még sok másnak. Hát én nem. Pedig jó lett volna. Na mindegy már, megtörtént, jönnek a kefíres meg a hungarocelles napok. Egyszer hopp, máskor kopp tartja a mondás. Hát azt hiszem nálam most hosszabb ideig sajnos a kopp fog következni. A csütörtök esti vacsora nem svédasztalos volt, hanem egy nagy közös vacsora volt, mi ezt úgy nevezzük, hogy baráti találkozó. Ha nem számítjuk a tudományt ez a konferencia csúcspontja. Itt sem maradtam éhen, bár némi visszafogottságot kellett tanúsítanom mert közös tálakon hozták az ennivalókat és körülöttem voltak normális súlyú kollégák is. Végül aztán az üresen maradt elnöki asztaltól megszerzett almás rétesekkel sikerült magam olyan állapotba hozni, hogy egyáltalán nem volt hiányérzetem. Az éneklésben meg a jó hangulatú mulatozásban én már nem szoktam részt venni közismerten rossz hallásom miatt, de ahogy másnap hallottam a kollégák közül sokan fenn maradtak.
A másnapi reggelinél sajnos némi zavar volt, mert a szokásosnál kisebb méretű virsli belesett a levárba. Rémülten tekintettem körbe, láttam a pincér hölgyek elmélyülten kacarásznak a hátam mögött, egy pillanatra felmerült bennem, hogy szólok nekik, de aztán csak kihalásztam a lekvárból. Ha meg valaki szóvá teszi majd - gondoltam - azt mondom így szeretem. De a kutya se figyelt rám, aki már szedett magának jó étvággyal eszegetett, aki meg még nem véletlenül sem oda nézett. A jó érzékkel elkészített marhapörkölt és galuska után indultunk haza ahova este 7 tájban meg is érkeztünk.
Elfogyott a mondanivalóm is, de egyébként is mennem kell már, ideje a nemrégen abbahagyott novellás kötetet folytatni. A novellás kötet egyébként ideális ilyesmire mert egy novella elolvasása nagyjábó annyi ideig tart amennyi általában szükséges az ott tartózkodásra. Bár egy hallgató társunk a hetvenes évek elején a kollégimumban a Háború és béke 2 kötetével ment WC-re és mikor megkérdeztük tőle, hogy nem lesz-e sok, azt felelte nem, mert az első kötetből már csak néhány oldal van hátra. Mit mondjak? Bölcs előrelátás.:)
