Legutóbb ott hagytam abba, hogy Harkovban időztünk 3 napig még mielőtt elindultunk volna Kazahsztánba, hogy felejthetetlen egy hónapot töltsünk el egy kis településen. Egyébként tényleg felejthetetlen, máig is sok mindenre nagyon jól emlékszem. Az esemény - hogy az egyetemisták indulnak a szűzföldekre - úgy éreztem megmozgatta az egész várost. Az indulás hatalmas csindadrattával folyt le, zenekarral, megható beszédekkel és hatalmas tömeggel, akik elkísérték a fiatalokat az állomásra. A részletekre már nem emlékszem, csak arra, hogy egy szerdán késő délután indultunk és tudtuk, hogy nagyjából vasárnap reggel érkezünk meg a járási székhelyre, ahonnan aztán buszokkal visznek bennünket tovább a kis településekre, ahol majd lakni és dolgozni fogunk.
Nem tudom hogy osztották be ki kivel utazik, mindenesetre - nyilván a jobb összebarátkozás végett - szétszedtek bennünket és egyesével beraktak bennünket egy-egy 6 személyes kupéba, ahol rajtunk kívül senki sem beszélt magyarul. A többiek jórészt ukránok voltak, de voltak oroszok és egyéb nemzetiségűek is. Az én társaim is Harkovban tanuló fiúk voltak és nagyon rendesek. Természetesen nem én kerültem emeletes ágyra, ami itt már úgy nézett ki, hogy ugyanolyan magas vagonba most már 3 fekhelyet helyeztek el egymás fölött. Természetesen a legfelső szinten is aludtak. Na innen lehetett volna jó nagyot esni, de nem esett le senki. Pedig védő hálók és hevederek sem voltak mint ami a nemzetközi hálókocsik elkényeztetett utasainak kijárt. Úgy látszik a szovjet ember nem csak a 220 voltot bírta jobban mint a magyar, hanem a leesést is. Előbbit arra mondom, hogy amikor a szovjet gyárakban magyar exportra gyártották a hűtőgépeket mindig 3 eres - védővezetékes - kábellel látták el. A Szovjetunióban pedig - mint a kollégiumokban és a szállodákban is láthattuk - megfelelt a 2 eres is. :)
Szépen elhelyezkedtünk és már elő is kerültek a harapnivalók és a vodkás üvegek. Meg a pálinkások is, mert nem mindet ittuk meg útközben. Mi magyarok itthon nem készültünk fel erre a 3 és fél napos útra, így aztán nagy hirtelen Harkovban vettünk néhány halkonzervet meg kenyeret, de nem nagyon volt rá szükség. Az útitársak sokkal finomabb dolgokkal vendégeltek meg bennünket. Mondjuk az ikra elnevezésű tökféleség nem tartozott ezek közé. Mikor elővették a dunsztos üveget amire ez volt írva azt hittem, hogy kaviár van benne - ugyanis az ikra szó azt is jelenti - de kiderült, hogy csak valami reszelt tökből készült szörnyűség. De azért volt más is, szemmel láthatólag nem a meglehetősen szűkös kínálatú boltokból. Ezek a szalonnák és kolbászok bizony valahonnan faluról kerültek a hátizsákokba.
Mit mondjak? Jól éltünk a 3 és fél nap alatt. Leginkább olvastunk, aludtunk és beszélgettünk, de átmentünk szomszédolni is. A kezdeti meglepetésünket leküzdve - hogy úgymond "oroszokkal" vagyunk egybezárva - kiválóan éreztük magunkat így vegyesen is. Hamar előkerült a magnóm is, a folyosón hamarosan szóltak a legdivatosabb slágerek, mi meg élveztük az utazást, az elsuhanó tájat. Amikor elértünk egy-egy nagyobb várost akkor az ablakra tapadva néztük amit a városból látni lehetett. Megcsodáltuk a Volgát is ami tényleg nagy víz volt, aztán Szaratovot ahonnan a nálunk népszerű - ugyanilyen nevű - hűtőgépek származtak, de elmentünk Volgográd mellett is.
Egyvalami azért is hibádzott, a WC. Hát ez olyan volt mint akkoriban a szovjet WC-k többsége, guggolós. Na ja, az ember elguggolgat ha nagyon kell, de nem a WC csészére felállva, és úgy hogy közben a vagont dobálják a váltók jobbra-balra mikor áthalad rajtuk. Bizony itt igencsak meg kellett kapaszkodni, nem is nagyon vettük használatba csak ha nagyon muszáj volt. Megmondom őszintén - minket az attól való félelem tartott vissza, hogy egy egy váltónál akkorát ránt rajtunk a vonat, hogy lecsúszunk a csészéről és hát össze-vissza zúzzuk magunkat és itt elsősorban nem a fejünkre gondoltunk. Így aztán annyit intéztem el amennyit állva el lehetett, a többit meg elvittem Kazahsztánba. Ott is guggolni kellett, de legalább már nem mozgott közben.
Végül 3 és fél nap után megérkeztünk egy vasútállomásra ahol kiszálltunk, majd innen teherautókkal vittek tovább bennünket egy kis településre amit - mint már írtam - Vosztok-nak, azaz keletnek hívtak. De előtte itt is megvolt a csindadratta, az ünnepi beszédek sem maradtak el. Mi meg közben nézegettük a ferde szemű lányokat és nem kis izgalommal néztünk az elkövetkező napok és hetek elébe.
