Reggel a szokásosnál kicsit később ébredtem. A napot a konyhában kezdtem, feltettem a vizet a virslihez, majd kiballagtam érte az erkélyre. Az az igazság, hogy már a fülemen is virsli jön ki. A múlt héten ugyanis az egyik szupermarketben akciós volt a frankfurti virsli. Én ugyan elmentem mellette, de aztán találkoztam egy ismerőssel, aki meggyőzött róla milyen jól teszem ha veszek belőle. Ha jól emlékszem 540 forintot kértek egy kilóért, két kiló volt egybe csomagolva, megvettem. Tudtam, hogy túlzottan magas igényeket ne támasszak, nem is támasztottam. Olyan az íze mint az olcsó virsliké szokott lenni. Csak hát kissé sok ez a 2 kiló, de azért lassan fogyogat. Szerencsére hideg van, nem romlik rám.
Az az igazság, hogy már másodszor mentem az egyetemhez közeli boltba a kedvenc lengyel baromfi virslimért, de nem volt. Valamikor régen írtam is róla. Azóta ha virslit akarok venni mindig oda megyek. 490 Ft volt kilója. Úgy tűnik ennek vége. Sajnálom, mert szeretem a jó virslit, ahhoz meg ezután mondjuk a dupláját kell majd leperkálnom.
Ezután következett a szokásos reggeli program, majd fél kilenckor elindultam a városba fogorvoshoz. Van egy apró problémám, időnként be kell ecsetelni az ínyemet, most vált aktuálissá. Jó hír, hogy legközelebb egy hónap múlva kell mennem. Busszal és villamossal mentem, élvezetes volt az a nyugalom a múltkori tébolyhoz képest, amikor kocsival voltam és olyan nehezen találtam parkolóhelyet, hogy majdnem elkéstem. Ráadásul még pénzbe is került. Szerencsém volt, nem volt senki, egyből a fogorvosi székbe pattanhattam.
Ezután szépen kibuszoztam az egyetemre, leginkább egy számlát kellett kivinnem. Ezután elmentem a könyvtárba is, visszavittem 2 könyvet. Ha meg már ott voltam beültem az olvasóterembe is egy kicsit olvasgatni. Megmondom őszintén amíg dolgoztam nem volt nekem időm olvasóterembe járni, így nem ismertem az ottani szokásokat sem. Most viszont úgy láttam a szokások alaposan megváltoztak. Manapság a hallgatók többen leülnek egy-egy asztal mellé és közösen tanulnak vagy beszélgetnek. Ha kicsi az asztal, mellé tolnak még egyet. Sőt ha kell, kettőt is. Ahol én ültem 4 asztal volt egymás mellé tolva. És körülülik és beszélgetnek, jobb esetben egymásnak magyaráznak. Mikor eljöttem éppen összeállt egy 10-12 fős társaság, az asztalon félliteres üdítő italok, rágcsálnivalók. Hát bizony itt alaposan megváltoztak a viszonyok. Amikor én évtizedekkel ezelőtt rendszeresen megfordultam ott az egyes asztalok még szigorú sorokba rendezve álltak egymás mellett és mögött, mindegyiknél egy-egy ember üldögélt és szép csendben olvasott. Nem volt enni- és innivaló sem. És mindenütt csend uralkodott. Szerintem az volt az igazi olvasótermi rend, ez a mostani már közel sem az. Hogy mikor kezdtek fellazulni a viszonyok nem tudom. Valószínűleg akkor mikor az első két asztalt összetolták és nem szólt érte senki. Hogy ez jó vagy nem, nem kívánom eldönteni. Én olyan keveset fogok ott olvasni, hogy nekem mindegy. A hallgatóság éli ott az életét, döntsék el mi jó nekik. Nekem viszont furcsa volt. Egyébként nem először láttam ezt, csak akkor még nem írtam le.
Ha már itt tartunk nekem is van röstellni valóm az ügyben. Moszkvában esett meg a dolog abban a bizonyos Országos Műszaki Könyvtárban a Kuznyeckij Moszton. Egyik cimborával futottam össze, nekiláttunk beszélgetni az olvasóteremben. Jókat nevettünk is hozzá, jól éreztük magunkat, ki voltunk éhezve egy kis magyar nyelvű diskurálásra. Elég sokáig bírta egy középkorú úr, de aztán csak elfogyott a türelme és nagyon lekapott bennünket a tíz körmünkről. Akkor nem is igazán fogtam fel a dolgot, amikor egyedül maradtam, akkor kezdtem el szégyellni magam. Oda már nem mentem elnézést kérni, csak eloldalogtam szép csendben.
Visszatérve a mai napra, ezután úgy gondoltam megérdemlek egy rendes ebédet és beugrottam a menzára. Rántott leves volt, ezer éve nem ettem rántott levest. Még talán szegény anyám csinált nekem utoljára, aztán valami zöldséges csirke volt makarónival. Ez is jó volt, ki voltam már éhezve valami másra mint töltött káposzta. Ugyanis szombat óta azt eszem minimum egyszer naponta, de inkább kétszer. A múlt héten ugyanis megláttam a hűtőpultban kedvenc félkész töltött káposztámat, nem is tudtam ellenállni neki. Vettem 3 csomaggal, már nem emlékszem hány darab van egy csomagban, a lényeg, hogy lett egy nagy fazék töltött káposztám. A szálas káposztát és a füstölt csülköt külön adtam hozzá. Meg egy fél kiló csirkemájat is, mert az is volt itthon feleslegben. Bevallom kissé szokatlan ötlet, de nem rontotta el a többit, legközelebb enélkül hozzá sem látok a töltött káposztának.
Bár valószínűleg nem lesz legközelebb. Ezek a töltelékek ugyanis már nem a régiek. Nyilván a válság miatt kerülhetett sor önköltség csökkentésre a töltöttkáposzta gyárban, ami abban valósult meg hogy egy irgalmatlanul nagy káposztába nagyon kevés tölteléket csomagoltak. Vagyis szinte elvész a töltelék a bundában. Úgy hogy valószínűleg én utoljára vettem belőle. Most viszont még itt van a nyakamon legalább a fele és már nagyon unom. De nincs mit tenni, enni kell. Szerencsére mint írtam hideg van, így megengedhetők ilyen lazaságok is mint ez a mai menza ebéd.
Ezután még átugrottam ide szembe a könyvtárba visszavittem 2 könyvet. Az egyiket Vitray Tamás írta, önéletrajzi mű, egész jó volt, a címe "Kiképzés." Szeretem Vitray Tamást, örülök, hogy megtudhattam honnan jött. A másik szerzője Vass Virág, "Krasznajá Moszkva" a címe, hát ez már kicsit unalmasabb volt. De ezt is elolvastam derekasan, ha már kihoztam. Ez egyébként attól kuriózum, hogy magyar írónő írt egy Moszkvában játszódó történetet. Igaz, van egy magyar szereplője is.
Mire ezt leírtam este is lett. Marad a TV meg az Internet. Érdekes kezdeményezés ez a mai, mármint a blognak ez a formája. Megpróbáltam, meglátjuk beválik-e. Mindenesetre változatosabb.
