Hálás lehetek a szervezetemnek, diéta dolgában most már tényleg elmentem a falig, sőt ha lehet, már azon is túl vagyok. Mint ez látszik is, túléltem. Sőt, nem csak túléltem, de nem is járt a dolog semmilyen hátrányos következménnyel. Le is kopogom. Legutóbb nem írtam, hogy gyengébb idegzetűek hagyják abba az olvasást, pedig lehet, hogy indokolt lett volna. Most azonban megteszem. Tehát azok, akik nem bírják a horrorisztikus jeleneteket mondjanak le írásomról, de minimum takarják el a szemüket. :)
Pénteken többedmagammal Pestre kellett utaznom. A nap a szokásoknak megfelelően, diétásan indult. Bár egy kicsit tovább szaglásztam a közel 10 napja vásárolt szafaládét mint szoktam, de csak megettem. Utazás esetén mindig óvatosabb vagyok a szokásosnál, mégiscsak kínos egy mikrobusszal miattam megállni. Számomra egyébként ebben a témában a legrémisztőbb kép, hogy egy autóbusznyi hallgatóval tanulmányi kirándulásra megyek és éppen szeljük át az Alföldet, miközben kettőt-hármat csavarint a hasam, én meg rémülten nézek körül, és azt látom, hogy körülöttünk egy nagy síkság van, sehol egy bokor vagy fa. Hát ott aztán jó messzire el kell futni, amíg az ember el tud bújni valahová. Hát szerencsére ilyesmi még soha nem esett meg velem, de azért rettegni mindig rettegtem tőle. Aztán egy idő után már tanulmányi kirándulásokra sem jutott pénz, így aztán ettől sem kellett rettegnem tovább.
Na de térjünk vissza a szafaládéhoz amely jónak bizonyult, így gond nélkül jutottunk el a fővárosba. Igaz, kicsit korán érkeztünk, de jobb inkább hamarább ott lenni, mint hogy elkéssünk. Itt egy kis pogácsát tudtam nassolgatni, aztán elkezdődött a munka, az ülésezés. A szünetben kiváló szendvicseket kaptunk, amelyek első szériáját szinte rágás nélkül tüntettem el, valahol az ötödik táján kezdtem el gondolkozni azon, hogy hát ezek a szendvicsek általában mindenféle zsiradékkal, mondjuk vajjal vagy margarinnal vannak megkenve. De hát már ezen késő volt meditálni, hiszen a korábban megevettek már átestek a feldolgozás első fázisain is. Így aztán kerül amibe kerül alapon leküldtem még néhányat. A tarjásat hosszasan kerülgettem, de aztán feléledt bennem a kisördög, megettem kettőt abból is. Kísérleti jelleggel.
Ezután került sor az ülésezés második felére, többek között kitüntetések kiosztására is. Itt szerénységem is kitüntetésben részesült, amit csak mellékesen jegyzek meg, mert mint az közismert, Bástya elvtárshoz hasonlóan nekem is a szerénység a legjellemzőbb tulajdonságom. Innentől kezdve kissé nyugtalanul telt az idő számomra, mert mikor átvettem a nekem járó elismerést az egyik cimbora valamit mondott a zakómról, amit nem értettem. Innentől fogva csak azon járt az eszem, hogy mit is mondhatott? Én arra gondoltam, hogy nyilván zavaromban mellé gombolhattam a zakómat, és milyen jól nézhettem ki felemásan gombolt zakóban. Persze arra is gondoltam, hogy akit kedvel az ember attól még ezt is elfogadják, márpedig én úgy vettem észre, hogy többnyire barátilag viszonyulnak hozzám az ott ülők. Így aztán csak mérsékelten nyugtalankodtam.
Meg kel mondanom őszintén ez egy újítás volt a részemről ez a zakó begombolás. Korábban a súlyom miatt nem nagyon törekedtem rá, de az a 6-7 kiló amivel kevesebb lettem már erre is ad lehetőséget. Attól meg minden ilyen alkalommal tartottam, hogy az ingem alja a széken való sok fészkelődéstől esetleg kibújik a nadrágból. Nincs ott olyan sok tartalék, és én úgy megyek ki nagyjából 300 ember elé, hogy alul kilóg az ingem. Így aztán még itthon kigondoltam, hogy ha már tényleg kényelmesen be tudom gombolni a zakót akkor miért ne gombolnám be, elfedvén vele csípőtájékon minden lehetséges anomáliát. Egy dologra nem gondoltam. Hogy bizony a nagy sietségben mikor feláll az ember félre is gombolhatja. Hát emiatt voltam én kicsit nyugtalan addig amíg vége nem lett az összejövetelnek. Akkor meg első dolgom volt megkérdezni az öltözékem miatt aggódó cimborát, hogy mit is mondott végül is? És fellélegezhettem. Azt mondta, hogy le van törve a zakómon lévő jelvényemből egy darab. Ami azért bocsánatos bűnnek számít. Egyébként valóban le van törve, csütörtökön hoztam el a tisztítóból, nyilván a gép szedte le.
Indulás előtt még a maradék szendvicsekből megettem néhányat, amivel jól el voltam Miskolcig. Miskolcon csatlakozásom volt egy szakestélyhez, illetve egy azt megelőző vacsora jellegű fogadáshoz. Itt eleinte csak kerülgettem a hidegtálakat aztán csak megkóstoltam a tálak tartalmát is. Inkább a húsokra koncentráltam, de azért fogyott a franciasaláta is. Aztán elkezdődött a szakestély, a szokásos kínálattal, zsíros kenyérrel, sörrel. A zsíros kenyereket éppen akkor kenték amikor megérkeztem, úgy hogy csináltattam 4 darabot amin a zsír éppenséggel csak látszott, azonban ez attól még zsíros kenyér volt. Ezzel el voltam a szakestély végéig. A zsíros kenyér mellé adott csalamádéból azért nem ettem, direktben káposztával még nem próbálkoztam.
Fel is szólaltam. Egyrészt beszámoltam arról, hogy merre jártunk aznap, elmondtam, hogy a szakestélyen velem együtt résztvevő egyik hallgató kitüntetésben részesült. Igaz, így már meg kellett említenem saját magamat is, ezt kellő szerénységgel meg is tettem. Aztán meséltem nekik a műtét utáni diétámról, beleértve azt az istenkísértést is amit a nap során végigcsináltam. A tetszésnyilvánításokból úgy ítéltem meg, hogy nem volt rossz a felszólalásom. Éjfél felé tértem nyugovóra ez eseménydús naptól kissé elpilledve.
Másnap szombaton némi aggodalommal figyeltem magamat, de hálaistennek semmi bajom nem volt. Azért egy kicsit visszavettem. Megettem az utolsó szafaládét is a készletemből, ebédre beértem egy kefirrel, este meg egy kis sajttal és parizerrel. De azért két nap elmúltával elmondhatom, hogy azért nem semmi az az együttműködés amit a szervezetem végigcsinál velem, anélkül hogy fellázadna. Hálás vagyok neki, és - kicsit kiengesztelésül is - változatlanul folytatom a megkezdett diétámat. Egyelőre semmi elhajlási lehetőség nem látszik, aminek örülök. Változatlanul vallom fogyókúrám alapelvét: egyszer hopp, másszor kopp. Most az utóbbi következik.
