Elünk. Még mindig élünk itt a végeken. Pedig már a New York Times is megemlékezett a miskolci helyzetről. Bővebben itt olvashat róla a kedves olvasó aki kitüntet figyelmével:
http://www.nytimes.com/aponline/world/AP-Hungary-Water-Poisoning.html?_r=1&ex=3D=&oref=slogin
Én is élek, dacára a fogyókúrámnak. Ebben is úgy van mint a mondásban: egyszer hopp, máskor kopp. Igazából nem is tudom melyik jelenti a jót, melyik a rosszat de gyanítom ma reggel mikor a reggelim apróra darabolt sárgarépa volt citrommal bőven megönözve ez lehetett a kopp, a mai vacsorám meg lehet a hopp. Most fejeztem be és határozottan teltségérzetet érzek a hasam tájékáról. Imádom ezeket a sertéssültes vacsorákat. Ilyenkor úgy szól a receptem, hogy "Vacsorára egy szelet sertéssült salátával". Ez volt tegnap este is.
Mert hát egy szelet az elég tág fogalom. Régen, nagyon régen mikor egyik kollégám ideadta a német Max Plank intézet fogyókúrás receptjét és olvastam, hogy vacsora egy szelet hús, elmentem az ismerős henteshez és azt kértem egy combot vágjon már ketté középen. Kissé értetelenül nézett rám de akkor már a piacgazdaság szelei fújdogáltak Európának ezen a felén is, a jó vevőt célszerű megtartani, igy némi hezitálás után megfordította és már majdnem elkezdte kettévágni mikor jeleztem, hogy nem jó, nem úgy. Hosszában. Na erre már azt mondta azt nem lehet. Nem lehet, nem lehet morogtam az orrom alatt, mindent lehet és kivettem egy dobozos lengyel sört amit lengyel barátaim ajándékoztak nekem. Nem az egy dobozt, voltak neki társai is, de úgy gondoltam elég lesz egy is. Jól gondoltam, ketté lett hosszában vágva a comb. Na most, mondom neki vágjon le egy szeletet, úgy hosszában. Most már ugyis mindegy gondolhatta, a pofa biztos őrült, és levágta. Én boldogan vittem haza a s z e l e t húst. Szelet volt? Naná. Igaz kicsit nagyobb mint a szokásos de ez bizony egy szelet hús volt ahogy azt a Max Plank intézet szigorú receptje megköveteli. Otthon kissé nehézkes volt ugyan a forgatása a csehszlovák grill sütőn de azért boldogultam vele. Csak hatszor ejtettem le konyhaasztalra. A következő lépés már az volt, hogy nem törekedtem az egy szeletre, sok kis szelettel raktam meg a grill sütő rácsát, azzal nyugtatván magam, hogy végülis ha zaklatnám a henteseket ez akár egy szelet is lehetne.
Tegnap is egy szelet hús volt a vacsorám fejes salátával. Szépen megmostam csapvízben a salátát, vizet öntöttem tálba majd ecetet és beleraktam a salátát. Már a szelet húsom fele eltűnt mikor megált a hús a számban: Te úristen, csapvízben ázik, nem forraltam fel. Hát már nem is fogom, gondoltam, és némi aggodalommal ugyan de elpusztítottam a maradék salátát is.
Hálistennek jól vagyok. Még éhes sem vagyok nagyon. Azt szoktam mondani, hogy én tulajdonképpen mindig éhes vagyok, csak evés után kevésbé. Hát ez valahogy tényleg így van. De most tényleg jól érzem magam, ez a grillezett sertésszelet mindig finom, el is döntöm minden alkalommal, hogy ha véget ér a 2 hét majd akkor is fogok ilyent csinálni. Hát ez nem szokott összejönni. Mindig megelőzi a császár szalonna (lila hagymával és cseh sörrel), a szarvaspörkölt (egy kis kínai gombával megbolondítva) meg a Mongol étterembeli életveszélyes zabálás. :) Na majd most, most igen szeretnék lefogyni. Most nagyon következetes leszek. Már látom, hogy elcsodálkoznak majd az egyetemen amint az aulában visz a szél magával. :) Holnap folytatom. :)
