Hát az ember ugye felkel. Énélkül nem megy. Tehát nagynehezen álmosan kikászálódik az ágyból, minimális biológiai szükségleteit rendezi, némiképp tisztálkodik, nagyon nem, mert ott ahová megy lesz víz elég. Ott úgyis zuhanyozni kell. Többször is. Kint még sötét van mikor célbaveszi a buszmagállót. Nincs messze, jön is a busz, felszáll. A buszon nézelődik az ember, témát keres a blogjához. Néha van, mint múltkor is az a kedves idősebb pár a férfi kinőtt zakójával meg az unokáktól örökölt hátizsákkal meg az asszonyka a dzsörzé nadrágjával. De néha mint ma is, nem volt semmi megírható. Aztán rövid séta a strandfürdőig, az ember büszkén belép a bérletével egy-két hozzám hasonló balek mellett akik csak nézik a boldog bérleteseket meg a bezárt pánztárat.
Az öltözőben a bérletes protekciósnak számít. Mondhatni családtag. Van bizalom iránta. Bemegy az öltözőbe levetkőzik, beakasztja a ruháját a fogassal a ruhatárba, blaskát (számot) nem kap, majd 8-tól a köznép, neki elég megjegyeznie. Hát ettől féltem én is, hogy elfelejtem, de semmi baj, kifelé is önkiszolgáló, kiviszem a magamét és kész. Ezután az ember megközelíti a medencét, hasát behúzza, legalábbis próbálja amíg bele nem gyalogol a vízbe. Előtte persze tessék-lássék zuhanyoz egyet.
Általában abban az időben mikor én megyek még szokott lenni szabad pálya (két kötéllel lehatárolt rész), ma azonban nem volt. A nagy kérdés, hová is társuljon be az ember? Első észlelés, hogy egy nőt kivéve mindenkin szemüveg és úszósapka van és tekernek le s fel százhússzal. Az egy nő komótosan úszik, úszkálgat, leginkább mellúszásban. Se szemüveg, se úszósapka. Vonzónak tűnik a gondolat, hogy mi kakukktojások tartsunk össze. De mi lesz ha félreérti és azt hiszi ismerkedni akarok? Vagy ami még rosszabb, ő akar ismerkedni?:)
Végül egy úszószemüveges-úszósapkás mellett döntök, bekéredzkedem. Nagyon készséges, alaptételnek tekinti, hogy mindketten ugyanannyit fizettünk a jegyért.
Hát ebben van valami. Úszkálgatunk. Tőlem balra a komótos asszonyka, jobbra a villámúszó. Persze csak akkor ha szemben úszom az épülettel. Ha hátat fordítok pont fordítva van.
Kihúzódom balra, tudom ha a vállamat súrolja a kötél jó helyen vagyok. Időnként találkozunk a komótossal, az istennek sem néznék rá, csendben araszolgatok előre. Ő sem néz rám. Úszunk. Időnként elhuz mellettem a villámúszó. Közben 2 pályával arrébb szemrevaló fiatalsszony mászik ki a vízből, tekintetem hosszasan követi. Ez elég is ahhoz, hogy a felszabadult sávot elfoglalja egy idősebb férfi. Bánatosan hátranézek, nem látom az én villámúszómat. Csak nem belefulladt? Talán nem. Egyedül vagyok, a korlátlan birtoklás érzése elbizakodottá tesz, időnként dacosan és kihívóan nézek a komótosra, rám se hederít. Hirtelen üressé válik a mellettem lévő sáv, de már le is csap rá a komótos. Ezentúl jobbra kell tekintenem ha dacoskodni akarok.
Közben feltűnni látom Berci bácsit, ahogy a fiammal hívtuk vagy 15 éve mikor hozzá járt vízilabdázni. Berci bácsi tőlem vagy 10 évvel fiatalabb, edző és nálunk testnevelő tanár. Váltunk néhány szót, ez tökéletesen elegendő ahhoz, hogy elfelejtsem hányadik körnél tartok. Valahogy úgy mint egy Benny Hill showban láttam valamikor, hogy leveleket számolt, volt már vagy ötszáz átszámolva egy halomban és csak néhány számolatlan mikor megjelent egy bombázó mini szoknyában, lehajolt és Benny Hill megadóan húzta maga elé a levélhalmot, hogy újrakezdje a z egészet.:)
Hát én ugyan nem tudtam újraszámolni, de az órára pillantva is tudtam, hogy egy-két kör maradhatott hátra. De ha az óra nem jelezte volna az egy óra leteltét, ott volt még feszülő hólyagom ami viszont félreérthetetlenül hozta tudomásomra, hogy ideje kimenni. Meg is történt.
A bejövetelhez hasonlóan, törülközőmet a hasam elé tartva, vagy inkább oldalt, mert előlről ha szép nem is vagyok de elviselhetőbb látvány mindenképpen, szóval mintegy törülközést mímelve, elsompolyogtam az öltözők felé...
