Hát az nem nagyon van már ahogy elnézem. Kivéve Hollókőt, a világörökség részét ahol még ma is népviseletbe öltözött lányok és legények cicáznak egymással egy-egy vödör hideg víz társaságában az odautazó városi ezrek nem kis örömére. Legalábbis ezrekről beszélt a kereskedelmi rádió műsorvezetője a reggeli híradásban. Amit azért én kicsit kétkedve fogadok.

Jó program ez ilyenkor ha valaki nincsen túl messze Hollókőtől. Délelőtt meg lehet nézni ezt az öntözködést, visongást, aztán meg lehet inni egy-egy sört valami kevésbé drága helyen - bezzeg ilyenkor jó, hogy az asszonynak is van jogosítványa - a gyereknek lehet hímes tojást venni, aztán időben hazaindulni, a hűtőben ott van az előző este megsütött rántott husika, a krumplit frissen főzi az én drága Évám mondaná a boldog férja ha volna kinek de nincsen így csak a ténnyel szembesül mikor a TV elől kezében egy kőbányaival kiballag a konyhába és házias asszonya már pucolja is a krumplit, a víz már forr, az asztalon a mélyből kivett petrezselyem zöldje, na fajin ebéd lesz itt kérem. Naná, hogy az lesz hiszen Húsvét van.

A szomszédasszonyt meg az anyóst már reggel meglocsolta, idétlen vigyorgással rakta el a tojásokat kicsit viccelődött ezzekkel a tojásokkal na minden jó, minden rendben van. Megvan ez a locsolkodás is. Mikor a lányokat látta visongani a hideg víztől, megfordult a fejében mit viselhetnek ezek a lányok a sok szoknya alatt, elképzelte amint este megválnak a sok szoknyától, tanga bugyijuk szemérmesen tűnik elő az utolsó szoknya alól, hogy magára fogadja a szoros farmert, hozzá a testhez simuló top-ot aztán gyerünk a dizsibe.

Elmosolyodott, a felesége meg értetlenül nézte. Ismerte férjét, tudta, hogy gondolatai messze járnak. Mérgesen bökte oldalba amitől az visszatért a sokszoknyás locsolkodó valóságba.

Hát igen. Nem az igazi már ez a locsolkodás. Én is szombaton meglocsoltam a legszűkebb rokonságot, konkrétan 3 elszáradni készülő hölgyről van szó, de hála az én locsolásomnak erre már nem kerül sor. Ma már csak az utcát fürkészem az ablakon keresztül, de a kép már nem a régi. Még néhány éve is szépen kiöltözött apukák mentek a járdán, mellettük kiscsikóként ugrabugráló boldog gyerekek voltak akik reklámszatyorban csokitojásokat vittek, de bizonyára némi pénz is rejtőzködött zsebeikben.

Hát ma már nagyon kevés ilyent látok. Az az érzésem a locsolkodádnak lassan annyi. Megmondom őszintén én sem mernék beállítani egyetlen kolléganőmhöz, szomszédomhoz sem, hogy "...kezitcsókolom, szabad-e locsolkodni?" Gondolom lenne meglepetés, mint ahogy én is meglepődnék ha mondjuk egy ujonnan a házba költözött szomszéd bekopogtatna reggel ugyanilyen szöveggel.

Hol vannak már a régi szép idők, mikor anyám már fél 7-kor kiparancsolt bennünket az ágyból mert jött B. szomszéd aki valamilyen okból szerette anyámat korán letudni. Le is tudta. Mindig azt mondogattam, hogy B. szomszéd húsvétkor nálunk szokott reggelizni. És ebben volt valami. Nyilván ha mi voltunk az első ház, nálunk evett, csak nem állt neki otthon is reggelizni? Na ugye? Magunk sem tennénk másképp. Aztán mi is megindultunk apámmal, öt "házunk" volt ami azért fogyott az évtizedekkel, ahogy a rokonok el-elmentek. Végül nem maradt senki akit locsolhattunk volna. Ezután a locsolkodásom az itteni rokonságra szorítkozott, az említett 3 hölgyre: feleségemre, anyósomra és komaasszonyomra. Utóbbiak szombaton voltak itt tehát a locsolkodás meg is volt szombaton.

Hajaj, most látom, hogy csak írok meg írok és félő nem fogok tudni kikeveredni ebből a kaotikus irományból. Most végigolvasom és ha lehet befejezem.

.....

Végigolvastam. Végülis nem rossz ez, olyan sokféle. Ha többet írnék már csak rontanék rajta. Úgyhogy itt a vége, fuss el véle! :)