Olvasom az ujságban, hogy egy nyugdíjas gyógyszerész aranyat mos a Dráván. Ő is tudja, hogy a víz nagyon kevés aranyat rejt, így korábbi elképzelését, hogy az aranymosás megélhetése lesz már régen feladta, de hobbiból kijár még aranyat mosni a folyóra. Annak ellenére teszi ezt, hogy a nagynehezen talált pár grammnyi aranypor kinyerése ráfizetéses, így nem is érdemes foglalkozni vele.

Valahogy úgy lehet vele mint az egyszeri boltos volt. Neki is ráfizetéses volt a boltja, és hát abból élt, hogy szombat-vasárnap zárva tartott.

Azért van ebben a dologban valami irigylésre méltó. F.N. nyugalmazott gyógyszerész reggel felébred, kicsit üldögél az ágy szélén, majd felkel, rendbeszedi magát, némi elemózsiát csomagoltat asszonyával, aztán berakja a kocsiba a rostát amire meri a vizes iszapot, a ferdén álló teknőszerűséget amin lecsurog a víz, és fenn maradna az arany, ha lenne, de mint tudjuk nincsen. De nem is ez az érdekes. Az érdekes a csend, a jó levegő, a víz illata, a vízben magukat néha feldobáló halak látványa, az asszony által becsomagolt szalonna lila hagymával, meg a vízben hidegen tartott kanizsai világos. És hogy az ember ne csak úgy ülve élvezze a fentieket, hát lapátolja a vizes iszapot a kicsit hosszúnyelű fanglival a rostára. Azt hiszem valahol mindnyájan irigyeljük kicsit ezt a mérhetetlen nyugalmat. Kívánom a gyógyszerész úrnak sokáig járjon még ki a Drávára, ha nem is az aranyért, de a nyugalomért mindenképpen.