Jó dolg ez a kis henyélés. Igaz, múltkor mikor be kellett dolgoznunk a hétfőt kicsit prüszköltem a szombati munkáért de végülis nem rossz dolog ez a csere. Most 4 nap henyélés egyfolytában azért nem semmi. Kettő eltelt, maradt még kettő. Ebből egyik a munka ünnepe. Május 1. Istenem, régi május elsejék, de jó emlékezni rátok.
"Itt van május elseje, Énekszó és tánc köszöntse! Zeng és dalol az élet...stb" hallatszott már kora reggel a rádióból. A falumban még a bányász fúvószenekar is kivette részét az ünnepből. Korán reggel zenés ébresztőre ébredhettek a széncsaták hősei. Mi gyerekek ugyan nem voltunk semilyen csaták hősei, hacsak nem számítom a kiadós verekedéseket amik azért előfordultak néha. Szóval mi kicsit illetéktelennek éreztük magunkat, hogy mi is halljuk a zenés ébresztőt ami persze nem nekünk szólt de aztán hogy láttam, hogy anyám is hallgatja, sőt még dudorászik is hozzá igy megnyugodtam.
Később mint ismeretes Miskolcra kerültem, ennek megfelelően már urbánus módon vettem részt a munka ünnepének méltó megünneplésében. Nem keltünk túl korán de azért igyekeztünk, hogy időre odaérjünk a gyülekezési helyre, ahonnan majd besoroltunk a felvonulók boldog menetébe, hogy aztán majd a tribün elé érve, hangszóróból felhangzó jelszavakra boldog hurrá-t kiáltsunk. A boldogság elsősorban nem a dinamikusan fejlődő szocializmust építő hazánk sikereinek szólt, nem is igazán a tribünön állóknak hanem leginkább annak, hogy remélhetőleg a felvonulás hamarosan véget ér és semmi akadálya nem lesz annak, hogy az ünnepi ebédre is sor kerüljön. De ne rohanjunk annyira előre.
Ugye ott hagytuk abba, hogy az ember felkel, bekapcsolja a rádiót, abban már az ünnepi alkalomhoz szóló zene szól, a riportok is a nap ünnepi voltát voltak hivatottak kiemelni. Riportok kiváló dolgozókkal, kiváló szocialista brigádokkal. A dolgozó borotválkozás közben az ünnepi készülődés eseményeiről téjékozódhatott. Aztán felvette az ünneplő ruháját és megindult a gyülekezési helyre. Ott szorgos rendezők és ifjugárdisták terelgették az egyes gyárak, üzemek, közintézmények dolgozóit egy-egy csoportba, hogyha majd eljön az idő gyorsan be tudjanak sorolni a menetbe. A házaspárok itt elváltak, hogy aztán otthon a rántott húsnál találkozzanak újra. A sorrend valóban fontos volt, mert a tribün előtt hangosan felolvasták ez éppen elhaladó csoprt hovatartozását, és hát nem nagyon volt idő a gépelt lista megváltoztatásásra. Ennek ellenére persze előfordultak anomáliák, hogy az éppen elhaladó postás dolgozók helyett mondjuk az ebtenyésztők szövetségét köszöntötték de ezen senki nem akadt föl. A korgó gyomrok és a lelki szemek előtt megjelenő zaftos rántott húsok elnyomtak minden ilyenfajta szakmai érzékenységet.
Mondjuk az elindulás azért ennyire simán nem ment. Jól emlékszem néha egy-két órát is beszélgettünk amíg végre beállhathattunk a menetbe. Akkor meg már igencsak bele kelett húznunk, hogy tartani tudjuk a lépést a menettel. A kevésbé rátermettek sorsát külön nehezítette, hogy a rendezők még valami zászlót vagy táblát is rájuk sóztak. A fő gond nem a cipelés volt, bár az is kényelmetlen volt, hanem az, hogy a végén amikor a többiek már szaladhattak haza ebédelni, ők még kénytelenek voltak a táblákat és a zászlókat egy erre a célra kijelölt helyre vinni. A különösen szerencsétleneket a sors még azzal is verte, hogy megkérték őket ugyan segítsenek már felrakni a teherautóra az össze-vissza ledobált zászlókat és táblákat. Ők aztán ki tudja mikor kerültek csak haza.
Folytatva a nap eseményeit, délután aztán családostól kimehetett az ember a majálisra. Itt vagy szakszervezeti virsli- és sörjeggyel vagy saját zsebre fogyaszthatott, félszemmel a színpadra sandítva, ahol különféle helyekről összesereglett népitáncosok ropták mintegy kellő hangulati elemet teremtve az össznépi virslievéshez. Gondtalan szórakozás közben az idő gyorsan telt, az ember észre sem vette, hogy eltelt a nap. Hazaérvén aztán bekapcsoltuk a TV-t, még időben ahhoz, hogy meghallgathassuk Kádár elvtárs ünnepi nyilatkozatát amit a tribün árnyékában adott minden május elsején. A sok sörtől és virslitől kissé megviselt emésztőrendszerrel aztán ágyba bújtunk ahonnan kényelmesebben nézhettük a ""Felvonulók kérték" c. kívánságműsort. Aztán mire Gálvölgyi megjelent mint felvonuló mi már szépen egyenletesen lélegezve húztuk a lóbőrt és álmunkban a postás köszönt nekünk.
