Kicsit kimozdultunk itthonról. Néhány kollégával csütörtökön elutaztunk Erdélybe. Egyik baráti egyetem még barátibb kara 50 éves jubileumát ünnepelte. Vendégek voltunk, szivesen látott vendégek, ennek megfelelő elbánásban is részesültünk. Úgy mint barátokkal szoktak. Szeretettel fogadtak, elláttak bennünket minden földi jóval, enni-, innivalóval, kényelmes szállással és hát nem utolsó sorban elhalmoztak bennünket kedvességükkel, szeretetükkel. E helyről is köszönöm.
Amúgy Erdélyben nagyon kedvező változásokat tapasztaltam. Van már vagy 4 éve mikor utoljára arra jártam, ahhoz képest nagyonis észrevehetők a változások. Már a határon kezdődtek a jó benyomások. Gyorsan és mindenféle vizsgálódások nélkül léptük át a határt. Az utakon már nem csak Dáciákat lehet látni, nagyon sok egyéb autó is van. Sok éttermet láttunk útközben, néhányat belülről is alkalmunk volt megtapasztalni. Udvarias, figyelmes pincérek, ízletes ételek gondos felszolgálás jellemezték ezeket az étkezéseket. A szállodánk úgyanaz volt mint 10 éve csak a szobák felszereltségén érződtek kedvező változások. És az embereken. Nem a barátainkon, ők ugyanilyen szeretettel fogadtak bennünket korábban is. Inkább azokon akik kiszolgáltak bennünket éttermekben, szállodában.
Mindenütt kedves, barátságos emberekkel találkoztam. Mikor leültem az asztalhoz és üdvözöltem a rendelést felvevő fiatalasszonyt, hogy "Kezit csókolom, hogy van?", nevetve válaszolta, hogy "Köszönöm jól" pedig korántsem voltam benne biztos, hogy tud magyarul. Szerencsém volt, tudott. Erre mondják azt, hogy bejött. Persze ha nem tudott volna elmondtam volna mondjuk románul is mert köszönni azért úgyis tudok. Persze mindez mosolyogva és vidáman zajlott. És délben az őt váltó pincér hölgy szintén tudott magyarul, bár szerintem román volt de ez nem zavarta abban, hogy ő is kedvesen viszonozza "közeledésemet". Így íztán a nyelvi problámák nagyjából megoldódtak, amik nem, abban meg segítettek vendéglátóink.
A jubileumi díszelőadás is szép volt, ünnepélyes. Természetesen mi is köszöntöttük az 50 éves jubileumát ünneplő kart. És ők is megemlékeztek rólunk mint az egyik olyan egyetemről illetve karról amelyik 15 éve már, hogy nagyon baráti kapcsolatokat ápol velük. Tehát ebből az ötvenből úgy tizenötöt már mi is a magunkának érezhettünk.
Hazafelé megálltunk Nagyszebenben egy rövid sétára, megnéztük hogy is néz ki egy "Európa Kulturális Fővárosa", ugyanis ebben ez évben Nagyszeben annak számít. Hát szép város az igaz, és úgy éreztem tettek is azért, hogy megfeleljenek ennek a megtisztelő címnek. A sültre meg a krumplira mondjuk elég sokat vártunk dehát kint ültünk az utcán, nézelődtünk, eltelt az idő.
Hazafel megnéztük a Tordai hasadékot, Kalotaszeget, Királyhágót és 10 felé meg is érkeztünk. Jó volt, igazán élveztem. Kellett már. Jó húzós félévet zártam le, igaz prüszköltem is eleget. :) Vége. Kicsit lazább időszak jön. Vizsgaidőszak. Azt hiszem írni is többet tudok majd, talán jobbakat is.:) Legalábbis bízom benne. Ahogy a vak is megmondta: meglátjuk)
