Nyáron sokmindent olvasgat az ember. Elolvassa például azokat a folyóiratokat amiket egyébként idő hiányában idáig nem tudott. A napokban elolvastam vagy félévnyi Élet és irodalmat, és az egyik cikkben ismerős név ötlött a szemembe: Pacskó őrnagy a hódmezővásárhelyi lövészezredből. A cikk (Orosz István: Benne van a rezsiben) a tavalyi alkotmánynapi vihar áldozatairól valamint bizonyos kormányoldali részvétlenségről szól. De van benne egy mondat amit szó szerint idéznék: "Akkor a szépemlékű Pacskó őrnagy szintjére érkeztünk, aki a hódmezővásárhelyi lövészszázadot azzal készítette föl az éles lőgyakorlatra, hogy egy-két százalék veszteség "benne van a rezsiben". És ez tényleg így volt. Nem csak ő mondta ezt, mi is hallottuk az öregkatonáktól amikor Táborfalvára készülődtünk, ahol végre nem üres géppisztolyokkal meg géppuskákkal szaladgáltunk, nem is vaktöltényekkel betárazva, hanem igazi éles lőszerrel küzdhettük le az "ellenséget", azaz a menetközben felbukkanó céltáblákat. Gondoltaban mi is fel voltunk készülve erre az 1-2 százaléknyi kálóra vagy rezsire és csak kevés híja volt, hogy nem teljesítettük.
A dolog úgy esett meg, hogy a gyakorlatnak éjszakai lövészet is része volt és hát tudvalevő, hogy mi magyar katonák sokmindenre képesek vagyunk de éjszaka mi sem láttunk. Semmi baj, mindenki kapott egy optikai eszközt amely infrasugarakkal működött és elvileg éjszaka is lehetett látni vele. Elvileg. Mert mi jóformán semmit sem láttunk. De azért mentünk előre mert hátulról meglehetősen nagy nyomás nehezedett ránk ordibálás és káromkodások formájában tisztjeink részéről és közben próbáltuk felfedezni a célokat. Hát hogy próbálja ezt az ember? Egyik szemével belenéz valami "nézőkébe", persze másik szeme csukva van, és keresi a célt. Közben persze forgolódik is végső kétségbeesésében igy aztán az Cz.P. barátom örömében majdnem leszedte a mellette csatárláncban haladókat mikor végre észlelt valami mozgást és árnyakat az infra készülékében. B. őrvezető - szeretett rajparancsnokom, ma valahol fizikusként dolgozik ha még él - határozott fellépésére aztán levette szeméről ezt az egész használhatatlan valamit és innentől nemcsak ő hanem mi is enélkül próbáltuk meg lelőni a célokat. Kétségtelen, egymást könnyebb lett volna, de azért mégis inkább a céltáblákkal és az "mellalakokkal" meg "álló alakokkal" próbálkoztunk. Igaz, nem is tudtuk volna tartani az 1-2 %-ot.:)
Na de nem ezt akartam én írni, hanem azt, hogy jól benne jártunk már az 1968-as nyárban amikor elindítottak bennünket tehervagonokba bevagonírozva Pétervásárára hegyi kiképzésre. Hódmezővásárhely és környéke nem igazán hegyeiről híres, az meg mégsem megy, hogy egy lövész katona ne boldoguljon hegyes terepen, elvittek hát bennünket a hegyekbe. Én Heves megyében születtem, ott is laktam, én haza mentem. Majdnem. Ez egy hadosztályi szintű valami volt, voltak ott rajtunk kívül jánoshalmaiak, kiskunfélegyháziak kalocsaiaik meg még néhány egyéb helyről is. Nahát mi ezekről a kalocsaiakról hallottuk már korábban is mikor minket szívattak vásárhelyen, hogy ez semmi, bezzeg Kalocsán, a Forradalmi ezrednél, hajaj... Ilyenkor aztán mi behúztuk fülünket-farkunkat, hogy milyen jó sorunk is van nekünk itt vásárhelyen.
Hogy a szívatásra csak egyetlen példát mondjak, a laktanyában szolgálók bizonyos hányada 24 órás szolgálatot lát el (őrség, kapuügyeletesek, naposok, ügyeletesek, ügyeletes alegység stb.) azaz egyik nap délután felveszi a szolgálatot másik nap délutánján meg leadja. Ha leadja. Mert sokszor bizony estébe nyúlt a dolog, mivel azok akiknek őket le kellett volna váltani, már 3-4 órája csizmát pucoltak, gombokat fényesítettek, inget vasaltak, míg a leváltandók szidták Pacskó százados elvtárs anyukáját, mert 1967-ben még az volt. Azért nem volt olyan egyhangú ez a csizmapucolás mert úgy óránként lementünk az Alakulótérre, felsorakoztunk és bíztunk benne alkalmasok vagyunk már rá, hogy kint rohadjunk négyszer két órát egy-egy őrhelyen vagy 24 óra alatt 4 órát alva ácsorogjunk mint ügyeletes vagy napos a körlet folyosóján. Persze néha háromszor négyszer is felsorakoztunk, Pacskó százados meg mint ügyeletes tiszt (üti) megszemlélt bennünket és rendszerint visszazavart bennünket csizmát suvickolni meg egyéb - a megjelenésünk szempontjából elengedhetetlen - dolgokkal foglalkozni. Úgyhogy mi ezt ott megszoktuk már, de nem úgy a kalocsaiak.
Mikor Pétervásárán Pacskó volt az üti, hát bizony a régi őrség kint volt még este 7-kor is, a madarak meg riadtan rebbentek tova a fákról mikor az őrök megtudták, hogy még mindig nem lesznek leváltva mert ők bizony elég indulatosan emlegették a százados elvtárs kedves mamáját.
Na ekkor kérdezték a kalocsaiak, a híres Forradalmi Ezred katonái, hogy "...mi van baszmeg, nálatuk futis tisztek vannak?". Mi meg csak mosolyogtunk, hogy nyugi fiúk ez nálunk otthon vásárhelyen teljesen normális dolog. És tényleg az volt ha Pacskó százados volt az ügyeletes tiszt. :)
Csak egy megjegyzést még: A futis kifejezés futkosóst jelent, vagyis hogy valaki tisztként leszolgált néhány évet a futkosón, vagy másképpen mondva ugynevezett fegyelmező zászlóaljban. Állítólag ide még a tiszteket is büntetésből vezényelték.
