Jó hosszú cím ez a "Honnan is tudok én ilyen jól oroszul?". Már szívesen megszabadulnék tőle, de nem nagyon sikerül, úgyhogy marad. Ha sorozat, hát legyen sorozat.:)
Megérkeztünk a táborhelyre ami egy falusi ház volt, hatalmas udvarral. Lentebb látni lehet majd képeket. Az egyiken ahol sorban állunk éppen reggeli zászlófelvonás és eligazítás folyik. Látszik a házunk bejárati oldala, egy másikon pedig ahol Grísa barátom a tábortűzhöz előkészített farakáson babrál a ház hátulja. Tehenek is láthatók a képen, ők nyilván várják, hogy felépítsük a tehénistálót nekik. Egykedvűen legelésznek, látszik rajtuk, hogy nekik nem sürgős a dolog. Nyár van, meleg van, mit is idegeskednének? Tudják mire megjön a tél a maga mínusz 50 fok hőmérsékletével addigra ezek a szorgalmas fiatalok felépítik az istállókat.
A ház berendezésére már nem emlékszem, gondolom a szovjet ember puritánsága határozta meg a bútorzatot is. Angol WC nem volt, az udvar végébén volt egy 2x2 fülkés illemhely, bár én inkább budinak nevezném. Az egyik oldalon mi fiúk oztoztunk a 2 fülkén, a másik oldal a lányoké volt. A fülkéken ajtó nem volt csak a házikó előtt egy falszerű építmény. Ez a barátságos építészeti megoldás lehetővé tette a beszélgetést is guggolás közben, sőt a házikóba belépve az ember vethetett egy pillantást mondjuk Grísa barátunkra is aki az igazi szovjet ember kitartásával, kezében egy hatalmas Pravdával, szája szélében egy úgynevezett papirósszal (olyan cigaretta amelynek egyharmadában volt dohány, a kétharmad rész meg kis hajtogatással füstszűrővé volt alakítható) hosszasan olvasgatott, míg mi azért igyekeztünk minél előbb túl lenni a dolgon. Az itthon megszokott olvasgatás is elmaradt, abban a guggoló helyzetben nem igazán vágytunk erre.
Minden reggel az udvaron a zászló előtt sorakoztunk fel, megbeszéltük a fontosabb teendőket aznapra majd átöltöztünk és elindultunk munkába. Mi tízen voltunk magyarok, ebből a tízből öten biztosan látszunk a képen egy csomóban, de lehet, hogy ott vannak a többiek is. A zászlórúd mellet áll egy fiú olyan kockásféle ingben, hátra tett kézzel, ő Sz. Jóska, aki Harkovban tanult és abban a kiváltságos helyzetben volt, hogy neki Nágya a barátnője is ott volt a táborban. A ház bejárata felett valami buzdító tábla függ, ilyenből volt bőven a Szovjetunióban, nagy újságot nem jelentett.
A főzést házilag oldottuk meg. A nyersanyagokat leszállították, gyanítom, hogy a kolhoz (Tsz) gondoskodott róla aminek az istállókat építettük. Aztán volt velünk 3 lány akik főztek. Jól főztek ezek a lányok. Igazi ukrán borscsot ott ettem életemben először és utoljára. G yönyörűszép lila volt a céklától, volt benne hús is bőven és nem sajnálták a tejfelt sem a tetejéről. Ez a borscs az orosz scsi megfelelője, magyarul káposzta levesnek mondanám. Én persze gyakran sertepertéltem körülöttük. Egyrészt ugye gyakorolnom kellett az oroszt, másrészt meg világéletemben kerestem a lányok társaságát, harmadrészt meg utáltam azt a kásaszerű velamit amiről már a kijevi részben is írtam. Ma már tudom, hogy csak nem volt szerencsém, életem első grécskáját - mert így hívják - egy rossz menzán ettem és ez hosszú időre elriasztott ettől a burizshez hasonló dologtól. Namármost én első nap kijelentettem, hogy köszönöm én csak húst kérek meg zavtot aztán majd kitunkolom kenyérrel. És ehhez is tartottam magam, annak ellenére, hogy majd' minden nap volt. A lányok persze akkorra már jól ismertek, így aztán alaposan megmerítették a szedőkanalat mikor nekem adták ki a "részem". Ami azért volt vagy 3 adag. Ezek a kedves lányok is látszanak az egyik képen. Ljuba és Larissza. Érdekes, a harmadik lány a Nágya nagyon szép lány volt, olyasféle aki tudja is magáról, hogy szép, neki nem ilyen krumplipucolós feladatok jutottak, főzni soha nem láttam, inkább a gyerekekkel való foglalkozás, úttörővezetés meg ilyesmi volt a feladata. Pedig ezek a lánykák is szemrevalóak voltak, nem lehet mondani, hogy nem.
A falu nem egy nagy durranás volt. Nem is falu volt ez tulajdonképpen hanem csak egy telep vagy település. Teljes neve poszelok Vosztok. Azaz Kelet település. Volt egy iskola, egy posta, egy tanácsháza meg egy bolt aztán kifújt. Meg természetesen lakóházak. Ja igen, még egy kulturház amire még majd később visszatérek. Meg a boltra is. De erre már csak legközelebb. Inkább nézzük a képeket:
Reggeli eligazítás a ház előtt. A kép közepe táján szemben kis magyar csapatunk egyrésze.
Tábortűzhöz készülődve. Háttérben Grísa és a tehenek. Szerénységem mosolyogva integet.
A lányaink és egy ukrán fiú Bicska Maxinak öltözve. Balra egy tábla amin a tervet valamint a annak teljesítését lehetett volna rögzíteni.
Nágya és az iskolások egyrésze. Hát túl sok kazah gyereket nem látni. A tanárnő (középen ül) viszont szemmel láthatólag helybéli lehet. Az első sorban bal szélen egy csöpp lány ül, vele jól összebarátkoztunk. Sokat beszélgettünk délutánonként.
Ezt csak azért tettem fel, mert ezen már látszik néhány kazah fiú is. Ez a kép nem akkor nyáron készült. Ezt a legfelső sorban álló úttörő nyakkendős kislánytól kaptam, ő volt a másik aki kitüntetett figyelmével, vele is sokat beszélgettünk.
