Legutóbb ott hagytam abba, hogy a vacsora ugrott, helyette inkább nadrág varrás lesz. Hát hálistennek nem így történt. Eszembe jutott ugyanis, hogy az öltönyöm ugyanolyan színű mint az egyenruhám meg kéne nézni azt a nadrágot, nem lehetne-e átmenetileg kölcsönvenni. Kölcsön lehetett. Az ágyra letéve akármeddig is nézegettem őket nem láttam különbséget. Megnyugodva ballagtam ki az erkélyre, ahol négy darab sós hering várta, hogy sorra kerüljenek.

Előző nap vettem a Corába, az egyedüli hely ebben az országban ahol sós heringet lehet kapni. Ma már azt is tudom, hogy miért. Szóba elegyedtem ugyanis az asszonysággal aki a halas részlegen van és kérdeztem, hogy sokan veszik-e? Hát nem nagyon - mondta. Hozzátette még, hogy a főnök is szereti. Megnyugodtam. Egy ekkora cég mint a Cora igazán megengedheti magának, hogy kettőnkre rendelje ezeket a halacskákat.

Amire egyébként a Szovjetunióban kaptam rá. Az orosz meg ukrán meg ki tudja milyen nemzetiségű asszonyok szépen felszeletelték, ügyelve arra, hogy a hal formája is megmaradjon, kevés olivaolajat adtak hozzá, tetejét meghintették jó bőven hagymával és így tették az asztalra. Egy-egy pohár vodka után igencsak ízletes harapnivaló volt.

Én sem tétováztam sokat, gyorsan megtisztítottam egyet. Mint tudjuk ez nagyjából úgy néz ki mintha egyenesen a Balti tengerből landolt volna a konzervdobozban, talán még só sem kellett volna, hiszen volt elég a tengervízben. Írtam én már erről korábban is, itt elolvasható. A megtisztítás fél perc, felnyisszantjuk a hasát, ujjunkal kiemeljük a belső részeit, leöblítjük, fejét levágjuk és már kész is. Lila hagymánk volt itthon, olaj ugyan csak napraforgóból, de jó az.

Mivel a nadrág kérdés megnyugtatóan rendeződött nekiláttam hát a heringnek. Ízletes volt, jól csúszott rá a lengyel sör, krakkói barátaim ajándéka, ellubickolhat benne, igaz ez nem az igazi, de a Balti tenger vizét már nem tudtam prezentálni neki.

Csendben eszegettem mikor támadt egy gondolatom. Mi lenne ha vinnék egy keveset a szakestélre a prezídiumnak? Nyilván ez alkalom lehet egy rövid felszólalásra is, tudom szivesen veszik ha felszólalok. Becsomagoltam hát egy kis műanyag edénybe, vittem tányért, villát, hogy megfelelően felszolgálhassam ha eljön az ideje. Leültem a kollégák közé, aztán mint mindig énekelgettem a többivel és figyeltem a történéseket. Aztán mikor úgy éreztem eljött az én időm, kiraktam az egészet egy tányérra, eligazgattam a hagymát és vártam. Igaz nem sokáig mert a körülöttem ülők egy emberként követelték, hogy csináljak már valamit, mert elég nehéz illata ven ennek a micsodának a tányéron. Engedve hát a nyomásnak szót kértem és elmondtam az egész esti történetet nadrágostól heringestől mindenestől. Szerénységem tiltja, hogy bővebben ecseteljem felszólalásom sikerét, annyit mondok csupán: nem volt rossz. Azzal adtam át mondandóm végén, hogy váljék a prezídium egészségére, de ha nem ízlene szolgáljon ez a tányér hering a renitenskedő balekság megzabolázására.

Hogy mi lett a sorsa nem tudom, elég hamar eljöttem. El tudom képzelni, hogy úgy éjféltájban mikor a sör már érezteti hatását sokan megállhatak a magára maradt elnöki asztalnál, nézegették, kicsit félve megszagolták, próbaképpen egy darabot két ujjuk közé csippentve megkóstolták. Merem remélni, hogy el is fogyott. A tányérről és a villáról viszont nincs hírem. Hát csak itthon észre ne vegyék hiányát.:))