Azt hiszem most már tényleg itt a tavasz. A madarak is egyre inkább hallatják hangjukat, rügyeznek a fák, az emberek egyre könnyebben öltöznek. Az asszonyok-lányok is, aminek én személy szerint örülök, mint már egyszer írtam, a nőket az Isten jó kedvében teremtette, és de jó hogy így tette. Most hogy a trabantom egy hónappal a műszaki vizsga előtt cserbenhagyott (a motorban történt valami, épp a ház előtt, éppen csak be tudtam gurulni a parkolónkba) alkalmam van gyakrabban busszal és gyalog járni mint korábban, van időm hát madárcsicsergést hallgatni.
A tavasz az Egyetemvárosban is érződik. Tegnap este a kollégiumban voltam egy hallgatói baráti társaság összejövetelén, az egymás mellett lévő hat kollégiumból három előtt sütöttek vagy főztek valamit. A bányász koli előtt alkalmam is volt megkóstolni azt a kiváló chilis babot ami a kondér alján várta, hogy befejezzem látogatásomat az említett baráti társaságnál. Az elején hívtak, mondtam is, hogy majd jövök ha elindulok haza, de fél 10-kor mikor a távolból ránéztem a 15-20 főnyi társaságra, felmerült bennem, mi van ha odamegyek és senki nem fog ismerni. Hát kicsi volt a valószínűsége de benne volt a pakliban. Mindegy - gondoltam - ha így lesz majd szépen elsétálok mellettük és úgy csinálok mintha szándékosan mennék teljes díszben az ismeretlen sötétségbe ahol még az sem volt biztos, hogy egyáltalán van kiépített út. Persze aggodalmaim feleslegesek voltak, a társaság jó részét ismertem, volt akiket már tanítottam is. Így aztán benyomtam egy rendesebb adag chilis babot. A hangulatról némi innivalón kívül egy kihelyezett CD-lejátszó féle gondoskodott. Hát kicsit nehéz zene volt nekem, de nem is rám gondolva állították össze a zeneszámok listáját. Úgyhogy tulajdonképpen kellemesen zárult a nap. Jó társaság, chilis bab, némi innivaló, tavasz. Mi kell még? Ma meg próbálgatja erejét a nap. Azt hiszem tényleg itt van.
