Hát nincs az a gatyarohasztó meleg errefelé. Igaz ha süt a nap jó melegen süt, de ha bebújik a felhők mögé igencsak hideg tud lenni. Így volt ez tegnap is, mikor kimentem a telekre lenyírni a füvet. Mivel ez nem tart az egy napig, gondoltam olvasgatok is. Így is történt, bár néha azért igencsak fáztam két napsütés között. Akár kint is alhattam volna, de inkább haza jöttem késő délután. Itt a panel jobban tartja a meleget. Hát tartsa is, amennyit idén kifizettünk fűtésért. Majd egyszer összeszámolom.

Kiérve éppen csak elkezdtem megtenni az előkészületeket a házban a fűnyíráshoz mikor egyszer csak ismerős hangot hallottam az üvegajtón túlról. Hát persze, hogy az én tavalyi cimborám, Morzsi volt az. Valami nyűszítés féle ez a hang, de ha másból nem a vidám farkcsóválásból rájön az ember, hogy ez bizony az öröm hangja, hogy újra itt vagyok. Amikor aztán kiléptem a teraszra elkezdődött a mi sajátos egymásnak örülésünk. Ő ugrált, kapkodott a kezem után, hogy megnyalhassa, én meg simogattam közben meg becézgettem. Hát ez bizony eltartott pár percig. Már megtanultam, hogy annak a szeretetnek ami benne van ki kell jönnie, addig nem nyugszik meg. Így aztán megadtam magam és örültünk egymásnak hosszú percekig. Aztán, hogy lássa gondoltam rá is, megosztoztunk a krinolinon amit ebédre vittem magammal. Na nem fele-fele arányban, már csak a kilók okán sem, de úgy éreztem elégedett volt azzal a 10 dekányi darabbal ami neki jutott.

Aztán amíg eszegettünk elnézegettem én ezt a Morzsit és egyre inkább az a gyanú ébredt bennem, hogy ezt a Morzsit megint megkörnyékezte valami fiúkutya. Ez meg szegény nem tudott ellenállni az ösztöneinek, így aztán ezek a megduzzadt emlők bizony előrevetítik egy várhatólag júniusi szaporulat bekövetkeztét. Hát mit mondjak? Nem örülnék neki ha megint engem tüntetne ki azzal, hogy az én telkemen hozza a világra a kis apróságokat. Elég volt nekem tavaly. A sufni teteje sem lett rendbe hozva, a fa hulladékok sem lettek elégetve, szaladt az egész telek ahogy felénk mondják. Úgyhogy a sufni alja marad bedeszkázva - még tavaly odaszögeltem néhány széldeszkát - aztán majd meglátjuk. Mindenesetre Morzsi igencsak szaglászott tavalyi ellő helye körül, de nem engedek. Azt szeretném ha idén otthon lakna és nálam vendégeskedne. Mint tudjuk tavaly ez fordítva történt. De hát előre nem mondok semmit, maximum annyit amit az egyszeri vak ember is mondott, hogy majd meglátjuk.

Délutánra már csak az olvasás maradt, Morzsi meg járkált a két telek között. Mellettem is feküdt egy darabig aztán hazament, majd egyszer csak majd' a szívbaj jött rám mikor visszajött és váratlanul hozzáért a lábamhoz. Eljövetel előtt csináltam néhány képet, íme:

Szép kiskutya ez az én cimborám az már igaz. A nyárral kapcsolatban meg bizakodjunk.:)