Összemelegedtünk a Kismorzsival is. A dolog úgy esett meg, hogy kedden délután mentem ki Mályiba és összetalálkoztunk az úton. Ő ácsorgott a házuk sarkánál én meg megálltam azzal, hogy most bizony lefényképezem.

De kezdem az előzményekkel. Tudtam, hogy Morzsi meg fog jelenni ezért természetesen útba ejtettem az ABC-t is egy kis lecsókolbászért. Kétfajta volt ugyanabban az árban és az eladó kérdésére, hogy melyikből kérek, két hete még azt válaszoltam volna, hogy mindkettőből, de most már inkább megkérdeztem mifélék ezek a kolbászok? Mondta, hogy sajóhús meg debreceni. A debreceni fajta jobban nézett ki, hát abból kértem egy szálat. Mindet Morzsinak szántam ugyan, de a kocsiban nem tudtam megállni, hogy meg ne kóstoljam. Végül is felelősség is van az emberben, Morzsi megbízik bennem, hogy jófajta ennivalót kap tőlem, nem kockáztathatom meg, hogy valami mócsingos ehetetlen valamit viszek neki. Meg nem én lettem volna ha nem harapok le belőle egy darabot. A kolbász igencsak etette volna magát de erőt vettem magamon és eltettem Morzsiéknak. Tudtam, hogy Morzsi az első falattal úgyis haza fog szaladni, eleve úgy vettem a meg a kolbászt.

Ezután találkoztam össze Kismorzsival amint üldögélt a házuk sarkán. Morzsit nem láttam sehol sem az úton sem az udvarban. Gyorsan megálltam, hogy na most lefényképezem. Legnagyobb meglepetésemre közelembe jött, sőt még hagyta magát megsimogatni is. Ezután került elő a kolbász aminek nagyon megörült, szép apránként adogattam neki, és közben igyekeztem minél több fényképet készíteni róla. Aztán visszaültem a kocsiba és mentem tovább a mi házunkig. Morzsi itt várt már, innentől már ketten falatozták a kolbászt ami hamar el is fogyott. Nem lakhattak nagyon jól, mert még a kolbászos papírt is elnyalogatták egy darabig. Hát igen, innentől már 2 kutyusnak kell vásárolnom azt hiszem. Aztán én végeztem a dolgokat, a vízvezeték szerelés után újra leengedtem a vizet, most már jöhetnek a zimankós napok, nem fog szétfagyni semmi. Ők meg ketten jól eljátszadoztak egymással. Én ha egy kicsit leültem megpihenni, versenyt nyalogatták a kezemet meg kapkodták a szájukba, ügyelve arra nehogy megharapjanak. Igazán aranyosak voltak. Nem is tudom a kicsi hogy tudott ilyen gyorsan elfogadni. Tudom van akinek az jut eszébe, hogy naná, így kolbásszal könnyű, de szerintem nem amiatt van. Mindenesetre azt hiszem most már kolbász nélkül is elfogadna a Kismorzsi is. Ami azért kizárt dolog, mert hogy mindig lesz velem finom ennivaló mindkettőnek az biztos. Hát hogy tudnék a szemükbe nézni ha üres kézzel mennék? :)

És ezek után nézzünk meg néhány fényképet.:)

Az úton még egyedül.

Itt is.

Még itt is.

Itt már ketten vannak a tornácon.

És itt is csak már az őszies füvön.

Itt meg megy a nagy játszadozás.:)