Tegnap este nekikészülődtem a TV nézésnek. Még tavaly bespejzoltam bajor forralt bornak valóból, vettem egy csomót, vöröset is fehéret is, aztán itt maradt a nyakamon. Valahogy soha nem volt kedvem hozzá. Tegnap aztán leszedtem egyet a beépített konyhaszekrény legfelső polcáról és megmelegítettem egy pohárkával. Egyébként nem megerőltető dolog megcsinálni, 2 percre beteszem a mikróba, beledobok 4 édesítőszert aztán már lehet is inni. Este 8 tájban leültem hát a TV elé, kezemben a jó meleg forralt bor és vártam, hogy elkezdjék Örkény István méltán legnagyszerűbb művét a Tóték-at. A Duna TV nem kereskedelmi csatorna, el is kezdték pontosan. Élvezettel néztem a színészek játékát, nagyon szeretem Örkénynek ezt a művét. Kicsit hamar jutottak el ugyan a dobozolásig, de várjuk ki a végét - gondoltam. Haladtak is szépen előre az események, nem is lett volna rossz, hála a kiváló színészeknek. Aztán eljutottunk oda, hogy az őrnagy visszajött a buszmegállóból mert a partizánok felrobbantottak valami hidat. Természetesen ez lehangolóan hatott a meggyötört de már megkönnyebbült családra és az eredeti műben az következett, hogy az őrnagy rögtön a margóvágót kereste. Hát azt bizony Tót úr már levitte a kertbe, hogy soha többé ne is lássa. Ketten mentek érte aztán az őrnaggyal és a drámai csendben sokszorosára felerősödve halljuk az egymás utáni csattanásokat. És amikor Tót megjelenik a színen szavak nélkül is mindenki tudja, hogy mi történhetett. De ha valaki még most sem értette volna meg a tragikus végkifejletet megtudhatja abból ahogy Mariska kérdezte Tótot: "Háromba vágtad, édes jó Lajosom?" "Háromba? Nem. Négy egyforma darabba vágtam... Talán nem jól tettem?" - kérdezte Tót.
És gondolatban most jajdul fel Mariska, mert tudja, szegény jó Gyula - a fiúk - nem fog már Hellebrant hadnagy úr helyére kerülni a kétszeresen is védett iskolaépületben. Különösen azért nem, mert Gyula már korábban hősi halált halt, csak ezt soha nem tudták meg mert a postás a Vöröskereszt levelét elsikkasztotta.
Hát az eredeti műben igencsak besűrűsödtek itt a végén a dolgok. Nem így a tegnap látott változatban. Itt szépen felépítenek egy falat dobozokból maguk elé és ezzel vége is a darabnak, jöhet a főcím. Jött is. Az olvasóra bízom annak eldöntését sérül-e a mű azáltal, hogy úgy fejeződik be mint ahogy tegnap este is befejeződött.
Hát nem vagyok teljesen biztos, hogy rendjén van ez így. Aztán felmerül a kérdés: meddig lehet elmenni egy darab vagy regény átírásban? És ezzel el is jutottunk egy másik - napjainkban - zajló vitához. Szabad-e a klasszikusokat átírni (zanzásítani) csak azért hátha az iskolások így már hajlandók lesznek elolvasni? De erről már csak legközelebb.
