Nemrég hallottam egy riportot, hogy 60 éves az Utasellátó Vállalat. Szó esett a riportban sok mindenről, de leginkább a celofános szendvicsekről, krumpliszirmokról és az utasüdítőről. Én soha nem voltam ennek a cégnek nagy fogyasztója, valahogy nem vonzottak ezek az előre csomagolt szendvicsek, csokis roládok. Leginkább az keltette bennem a bizonytalanságot, hogy nem tudtam mióta állnak az automatában, vagy mióta tologatja a mozgóárus a vonatokon vagonról vagonra.
Az éhség viszont nagy úr, néha én is ráfanyalodtam a termékeikre. Máig emlékszem egy rántott húsos szendvicsre, a hatvani állomáson vettem. Nem annyira finom volt, inkább az a gasztronómiai bravúr váltotta ki csodálkozásomat, hogy hogy lehet egy 1-2 milliméter vastag hússzeletet úgy bepanírozni, mint ahogy az a panír körbefogta ezt a lehelet vékonyra szelt húst. Persze száraz is volt már kicsit, meg ízetlen is de az éhes gyomor nem válogat, mohón tüntettem el hát a szendvicset pár perc alatt.
Azóta persze nagyon változott a világ. Az Utasellátó ma már sok mindennel foglalkozik, ami rendjén is van. Piacgazdaság van, az marad meg aki olyan dolgot árul amit el lehet adni. Ezért kimozdultak az állomásokról és a vonatokról, sok helyen ott vannak ahol nyoma sincs a közlekedésnek. Én régen sem voltam nagy fogyasztójuk. Korábban a minőséggel volt bajom, ma már inkább az árakkal. Nem voltak ezek olcsók régen sem, de úgy érzem most már tényleg nem az én jövedelmemhez vannak szabva ezek az árak. Igaz, utazásaim többnyire befejeződnek 2-3 órán belül, így megengedhetem magamnak, hogy elkerüljem a büfé kocsikat. Az meg végképp ritkán fordul elő, hogy én mozgó árustól vegyek valamit. Pedig ma már bizonyára a rántott húsos szendvicsek is finomabbak mint annak idején. Bár azért azt is lehet űberolni.
Mert én olyan finom rántott húsos szendvicset még életemben nem ettem mint november utolsó napjaiban mikor a fővárosba tartván megálltunk egy étteremnél. Tulajdonképpen csak egy kávéra gondoltunk, de látva a hatalmas és gusztusos szendvicseket nem tudtam megállni, hogy ne vegyek belőle. Vettem is. Mit mondjak? Fenséges volt. Egy hatalmas - gondolom erre a célra készített - zsemlében egy még hatalmasabb frissen sütött zaftos rántott hús volt. Persze nem magában, raktak mellé még mindenféle zöldségféléket is, ma már én csak a salátára emlékszem. Ahogy mondani szokták, számban maradt az íze. Tüntetésre mentünk, közalkalmazottak hallatták a hangjukat jövedelmeik megtartása érdekében, úgy gondoltam egy ilyen tüntetés bizonytalan kimenetelű, biztonságot adna, ha lenne egy ilyen szendvicsem amit bármikor bekaphatnék. Meg is vettem és egy műanyag zacskóban mindvégig magamnál tartottam, ha már megvettem legyen kéznél. A Szalay utcában gyülekeztünk, szakszervezeti vezetőink gyújtó hangú szenvedélyes beszédeket mondtak, egyikük még éhes szájakról is beszélt. Ekkor gondoltam először arra, hogy el kéne raknom szem elől ezt nejlon zacskós hatalmas szendvicset, mert a Média kiszúrja aztán oda a hitelességünk. De nem volt hová eltennem így aztán lóbálgattam magam mellett. Egyik cimborám többször meg is kérdezte, hogy "Mi van, nem eszed meg?" De hát hogy láthattam volna neki két pofára egy e k k o r a szendvicset tömködni magamba amikor a szónokok éhes szájakról beszéltek? Hát ettől még az is jobb ha a kezemben lóbálgatom. Így is történt. Aztán miután minden demonstráció véget ér egyszer, véget ért a miénk is, és a szendvics sorsa is megpecsételődött. Máig érzem a számban az ízét. :)
És végül annyi szó esett itt már a sofőrpulóveremről, hogy ideje megmutatnom. Ime:
Csak a képen ilyen fakó színű, a valóságban szép sötétkék.
