Anyámék heten voltak testvérek, 6 lány egy fiú. A 6 lány egyike igen messzire került, a jugoszláv határ melletti Magyarbólyban lett tanácselnök. Igazából 5 falu tanácselnöke volt, de ebből csak hármat említek meg, mert történetünk szempontjából ezeknek van jelentőségük. Magyarbóly volt a központ, itt hagyta el az országot a vonat, hogy legközelebb Jugoszláviában álljon meg. Magyarbólyba pedig Villányból indult a vonat. Tehát tőlünk fel kellett menni Pestre, onnan tovább Pécsre, ott felszállni a villányi vonatra, 40 kilométert vonatozgatni, majd onnan tovább utazni Magyarbóly felé. Mint írtam itt volt a tanácsháza, de a nagynénémék arrébb laktak, Lapáncsán. Ide el lehetett jutni busszal is, de mivel elég ritkán járt jobban járt az ember ha elindult gyalog. Ahogy elhagyta a falut jobb oldalon a bokrok mögül minden esetben kilépett 2 határőr, igazoltatták az idegent, megnézték papírjait, a határsávba való belépési engedélyt. Ha mindent rendben találtak mehetett az ember tovább. Egyszer csak elért egy útelágazáshoz ahol ha jobbra fordult néhány száz méter után megérkezett Lapáncsára ahol a rokonok laktak, ha meg ment tovább egyenesen 2 km után Ilocskára jutott, ami szintén az utolsó magyar falu volt. A falu szélén álltak az őrtornyok és kezdődött a határ.
Az én rokonaim az ötvenes években is ott laktak már, azt sem tudom hogy kerültek oda. Azt nem mondhatom, hogy nagynéném oda ment férjhez mert a férje is ide való volt Heves megyébe, Gyöngyös mellett született. Hát akkor nehezebb volt ott az élet, a határ el volt aknásítva, hiába volt a határsáv meg a szigorú ellenőrzés mégis átcsúsztak emberek a szigorúan védett részeken is és az ember könnyen összefuthatott idegenekkel a saját portáján is, akik közül a bűnözők nem nagyon válogattak az eszközökben.
Egyébként Gáll István is megemlíti könyvében ezeket a falvakat. Idézem a könyvből: "Itt az isten háta mögött ilyen nevű őrsök bújnak meg: Patkánylyuk, Girichát, Ilocska, Lapáncsa - hát mit lehet várni?" Hát ez a Lapáncsa már tényleg isten háta mögött volt. Nem volt sok lakosa, még postája sem volt. A borítékra rá kellett írni: Utolsó posta Magyarbóly. Én szerettem idejárni nyaralni, volt benne valami izgalmas. A nagynénéméknek volt egy lányuk meg egy fiuk, unokatestvéreimmel jól eltelt az idő ha leruccantam. A fiúnak volt egy motorja, egyszer megkérdezte ültem-e már motoron? Mondtam, hogy ülni ültem de vezetni soha nem vezettem. No akkor kipróbáljuk, - mondta és már hozta is elő a garázsból. Az ilocskai elágazáshoz kivitt, ott helyet cseréltünk, én vezettem, ő pedig mögém ült. Megmutatott egy-két dolgot aztán elindultunk. Én jobb kezemmel tekertem a gázt, szépen gyorsult az erős motor szinte észre sem vettem, hogy a kilométer óra 85 km/órát mutat. Szólt az unokatesó, hogy most már lejjebb vehetném de én meg úgy voltam vele mint a béka a kígyó előtt, mozdítani sem tudtam a gázt csak mentünk 70-80 km/órával Ilocska felé. Ami nem lett volna baj ha Ilocska egy újabb útban folytatódik aztán egy újabb falu és valamikor csak megálltunk volna. De Ilocska után már út sem nagyon volt csak a határ. Aknazár ugyan nem volt már, de azért nem illett csak úgy szó nélkül átmotorozni a határon. Így aztán még jobban pánikba estem. Végül úgy emlékszem azt csináltam hogy elengedtem kormányt így a gázt is és így aztán lelassultunk, majd egyszercsak megálltunk. Még a falu közepén sikerült megállni, így nem lettünk úgynevezett "határesemény". Hazafelé már természetesen nem én vezettem, nekem elegem lett egy életre a motorozásból. Egyébként az ember sok érdekes dolgot hallott, a felére sem emlékszem már. Egy maradt meg bennem, hogy volt a faluban egy lány aki olyan csendes bolond volt, senkinek sem ártott. Ő elég gyakran áttévedt a határon és ilyenkor dolgoztak a bizottságok mindkét oldalon, nem lehetett csak úgy haza hozni. Nekem is van egy történetem, de ezt már majd legközelebb:.)
