Véget ért a nyár. Legalábbis számomra. Az időjárásra végül is nem panaszkodhatom. Lehet, hogy a mezőgazdaságnak nem tett jót ez az időjárás, de nekem igen. Máskor évente 7-8 alkalommal nyírtam füvet, idén talán négyszer. Végre rendbe hozathattam a sufni tetejét, nagy öröm ez nekem. Ha szétázik el kell takarítanom, az sem lett volna kis gond. Így nem ázik szét és még használni is tudom. Kicsit a ház is tehermentesült a lomok alól, kevésbé zsúfolt és csinosabb lett. Főleg azok után, hogy eltűntek az őszi vízvezeték szerelés nyomai. A palatetőt is lefedettem, nincs már beázás sem.
Idén nem vittem ki számítógépet. Mit mondjak? Csodálatos volt. Sokat olvastam, ha meg estére meguntam az olvasást videón sorra vettem a filmarchívumaim darabjait. Érdekes, hogy amikor az ember nézi a katalógust, úgy érzi ez sem érdekli meg az sem, aztán mikor végül kiválaszt néhány kazettát és elkezdi nézni akkor látja, hogy milyen kincsek is vannak a birtokában.
Így voltam a Trockijról szóló filmmel. Kivittem mert a kazettán volt egy film ami érdekelt, de ha már ott volt belenéztem ebbe a dokumentumfilmbe is. Hát nem bántam meg. Ugyanígy voltam Szilágyi Ákos dokumentum filmjével a temetésekről, a kommunista temetési szokásokról. Mikor Brezsnyev meghalt éppen Moszkvában voltam, a temetést a kollégiumban a klubszobában néztem végig. Meglepett, hogy az ott lévő "helyieket" mennyire hidegen hagyta a legfőbb vezetőjük halála. Tudtam én hogy szeretni nem szerették, de azt hittem a rendszer jobban elnyomta az embereket annál, hogy megengedjék maguknak azt a cinizmust amit ott tapasztaltam. Bár azért vannak nekem tapasztalataim ezen a téren is. Például amikor minden kint tartózkodásomkor meghalt egy-egy fontos ember, akkor egy baráti társaságban Tamara Nyikolajevna - a tudományos kommunizmus tudós oktatója - csendben megjegyezte, hogy "Tibor, utazzon hozzánk gyakrabban. " Csupán a folklór kedvéért leírom oroszul is: "Тибор, приезжайте к нам чаше". Remélem nem csal meg a memóriám és jól írtam. De majd kijavítanak olvasóim, amit el is várok tőlük.:)
Egyébként biztos sokan emlékeznek rá, a sor Brezsnyevvel indult, aztán következett Andropov, majd Csernyenko és végül Usztyinov. Gorbacsov lett volna a következő, de ő nem halt meg csak kicsit felképelték egy alkalommal, de hát - orosz szemmel nézve - talán meg is érdemelte.
Messzire kanyarodtam a nyári programjaimtól pedig nagyon jó filmeket is megnéztem, de ezzel nem untatnám olvasóimat. Előbb-utóbb úgyis előjönnek majd. Summa summarum, jó ötlet volt ez a videó kivitele. Este mikor már unta az ember a sok olvasást jó volt egy-egy rendesebb filmet megnézni.
Morzsiék folytatták kétlaki életüket. Amikor kint voltam ott voltak, amikor nem hazamentek. A nyár vége felé már éjszakára sem mentek haza, ami kellemetlen volt két okból is. Egyrészt a lelkiismeretfurdalásom tovább nőtt az igazi gazdival szemben (bár többször elnézést kértem tőle) másrészt Kismorzsi úgy érezte minden kutyaugatásra ugatással kell válaszolnia. Néha ez a "párbeszéd" eltartott fél órát is. Hajnali 3 és fél 4 között. Hát lapítottam a szomszédok előtt az már igaz. Mindamellett, hogy én sem tudtam aludni. Egyébként aranyosak voltak ezek hárman. Ha valami megugatni való volt mind a hárman megindultak mint a villám kifelé, aztán amikor elmúlt a "helyzet" szép komótosan visszaballagtak.
Egyszer egy pitbull formájú kutya jelent meg az utcánkban. Morzsiék úgy érezték meg kell ugatniuk, én meg féltettem őket, hogy szétkapja valamelyiküket, leginkább a legkisebb Morzsit. Egyszer a tótól jött a pitbull a gazdiékkal amikor Morzsiék odarohantak és megint elkezdték ugatni. Aztán a két nagyobb egy idő után felhagyott vele, egyedül a legkisebb ugatott kitartóan megmosolyogtatva mindenkit aki látta a harciasságát. A félelmetes helyzet ellenére.
Tegnap Morzsi valahogy egész nap nem volt éhes, aztán délután megjelent valami kenyérrel a szájában, amit aztán elásott a kerítés tövében. Gőzöm nincs mi lehetett a kenyéren de biztos volt valami finomság mert a mi Morzsink kenyeret nem evett soha az biztos. Leginkább húsfélét ettek, vagyis inkább csontot mert a húst én ettem le a far-hátról. Kicsit untam már ezt a csirke farhátat de ez volt a legkiadósabb. Ráadásul ez a farhátazás alkalmas volt arra is, hogy érzelmi kötődéseinket erősítse. Végül is mégiscsak együtt falatoztunk, nem csak odaadtam nekik a kutyaszalámit meg a csirkeparizert, hogy "na egyétek szépen!". Aztán ha megunták a sok húsfélét egy kis mogyorót ropogtattak a mogyorófa bokrok tövében választékbővítésként. Egyébként Morzsiék ketten maradtak, a legkisebb már új gazdáinál van.
Aztán minden jónak vége szakad egyszer. Jövő hét regisztrációs hét, jönnek a hallgatók, felveszik a tárgyakat és 7-én elkezdődik a tanév. Hiányzott már kicsit, jól feltöltődve várom, hogy bemenjek első órámra. Kicsit izgatott vagyok, hogy milyenek lesznek az új hallgatók. De biztos olyanok mint minden évben. Majd megírom. :)
