December a költekezés hónapja. Itt van ugyebár ez a karácsony. Az emberek boldogan ajándékozzák meg egymást, persze ahhoz, hogy ez megtörténhessen járni kell a boltokat. Járja is a magyar ha van pénze ha nincs. Utóbbi esetben ott a hitel, aztán majd kifizetjük valahogy. Tehát a magyar (meg más is) már hetekkel a nagy ünnep előtt vásárol, köztük élelmiszereket is. Mert ki látott már olyat, hogy karácsonykor túróscsuszát meg kukoricagancát együnk? Megadjuk a módját gasztronómiailag is, az asztalokra csak csupa finomság kerülhet. És ezzel én sem vagyok másként.
Például most ettem meg egy darab füstölt tokhalat, a füstölt makrélából van még. Nem sok, de van. Mentségemre legyen mondva, hogy nem én vettem, karácsonyra kaptam főváros közeli rokonoktól. Nem olcsó dolgok ezek, de egyszer van egy évben karácsony. A tokhal kilója 5,800 Ft körül van, a makrélát megszámítják már talán 2,300 forintért is. Persze nem mondom, finom dolgok ezek, de megvan az áruk is. Talán egy éve kaptam első alkalommal tokhalat. Először nem is tudtam mi ez. Leginkább szalonnának nézné az ember. Szép darab volt és hát az íze is csodálatos. Akkor nem is tudtam mit eszem, később kérdeztem rá, hogy mi is volt ez tulajdonképpen? Aztán az árát csak akkor tudtam meg amikor egyszer én is elballagtam Keleti mögötti "Arbat" boltba. Hát nem egy olcsóság. Ha meg már ott voltam kicsit körül is néztem.
Volt ott minden mi szem szájnak ingere. Például kaviárok különféle kiszerelésben. Ha jól emlékszem fél kilósban is. Ilyenről még a szovjet emberek sem hallottak nagyon, legfeljebb akkor ha egymás között szó esett bizonyos polgártársaik kivándorlásáról hogy a vámosok miket is szedtek el tőlük még mielőtt végleg megszabadultak volna eddigi hazájuktól. A szovjet polgár csak a 140 grammos lazac kaviárt ismerte amire időnként nagy nehezen sikerült szert tennie, hogy aztán nevesebb családi ünnepeken az asztalra kerülhessen. Meg időnként jutott fekete is, azt már nem olyan gyakran láttam.
Persze viszonylag könnyen hozzá lehetett jutni ha az ember nem sajnált egy kis pénzt az efféle gasztronómiai örömökért. Például ha kivárt másfél, két órát egy étterem előtt, akkor az étlapon ott volt a kaviár is. Igaz, vodkát is kellett hozzá rendelni, de ez azért nem volt nagyon súlyos szankció. Mondjuk ha az ember kaviárt evett nem esett rosszul megágyazni neki egy kis vodkával sem. Itt már kicsit drágább volt mint a hivatalos ár ami rá volt írva de még ki lehetett bírni. De ha az ember nem akart vodkázni akkor megvehette a 140 grammos piros kaviárt 10 rubelért is. Igaz, hogy egy falusi tanítónő 70 rubelt keresett akkoriban havonta, egy egyetemi docens (kandidátus) jó 55 évesen meg 320 rubelt. Csak hogy legyen valami képünk mennyi is volt az a 10 rubel akkoriban. Be sem kellett menni az étterembe érte, a nyitott ajtóba ki volt téve egy székre néhány dobozzal, mellette az ára. Tehát az ember ment sietve a Gorkij utcán, csak legombolta a 10 rubelt aztán már vihette is a nem akármilyen finomságot. Hát így volt ez a brezsnyevi időkben.
Mert azért hallottam én idősebb asszonyoktól, hogy bezzeg Sztálin idején volt kaviár amennyit csak akart az ember. Hát lehet. Nem tudom. Bár akkor sem lehetett gondtalanul kaviárt zabálni - még ha volt is amennyi csak kellett - mert bármikor elvihették az embert aztán lőttek a kaviárnak, sőt nem csak annak. Aztán ahogy mostanában látom megint van kaviár doszt, ahogy apám mondta gyerekkoromban, lám már automatából is lehet venni, mint az alábbi képen is látszik:
Ez bizony már kánaán előtti állapot, csupán az zavaró még egy kicsit, hogy pénzt kell beledobni és ahogy barátaimtól tudom, sokan mégiscsak elrohannak mellette egy pillantást sem vetve rá, nem hogy vásárolnának belőle.
Ezek után vessünk egy pillantást a hazai kaviár helyzetre. Boltjaink meglehetősen sokfajta halikrát árulnak kaviár néven, viszonylag olcsón. Persze ezt is lehet kaviárnak nevezni de nekem azért az igazi kaviár mégiscsak az orosz földről származó fekete és piros kaviár. Előbbi talán a Volgában és a Kaszpi tengerben élő tokhalból való, utóbbi pedig lazacból. Abból a halfajtából amely Távol-Keleten Vlagyivosztok és Habarovszk környékén él, hol a Csendes óceánban hol pedig az abba befolyó folyókban. Finom hal a lazac, amióta lemondtunk a kommunizmus felépítéséről nálunk is elég széles választékot kínálnak a multik. Mondhatni állandóan lehet kapni. Csak le kell ugrani érte valamelyik nagy bevásárló központba. De jó! Én ugyan nem nagyon szeretem, de nem szerethetünk mindnyájan ugyanazt. Mint az egyszeri ember mondta, mikor kérdezték, hogy a te feleséged milyen az ágyban? Hát milyen lenne? Van aki dicséri van aki nem - válaszolta a jóember. Így vagyok valahogy a lazaccal is. Itthon persze nem csinálunk de rendesebb fogadásokon szoktam enni egy keveset hátha ízlik már, de még mindig nem ízlik. Persze nem adom fel, addig kóstolgatom amíg ízleni nem fog.
Szóval visszatérve a lazacra, ennek a halnak az ikrája a legfinomabb. Persze tudják ezt azok a rossz emberek is akik illegálisan halásszák tonna számra, hogy egy laza mozdulattal felhasítsák az élő hal hasát és egy másik mozdulattal pedig kitépjék egy tenyérhúzással az ikrát belőle majd a még élő halat egy halhalom tetejére dobják ahol a legyek veszik birtokukba a több száz frissen kihalászott és félig megölt halat. Arra már nincs idő, hogy előtte szegény halakat fejbe is verjék. Hiába no, a termelékenység az termelékenység. Hát igen, barbár dolog. Küzd is vele az orosz rendőrség de nem túl nagy sikerrel. Aztán ezt a kaviárt megsózzák, hozzákevernek valamit és elássák a földben. Egyrészt hogy elrejtsék, másrészt pedig hogy ne romoljon meg. És egyszer csak jönnek egy kicsit gazdagabb rossz emberek akik elviszik ezeket a hordókat miután némi pénzt löktek a ezeknek szívtelen embereknek. Aztán a hordók megérkeznek Moszkvába ahol illegális üzemekben feldolgozzák, csomagolják, az emberek pedig - mondjuk az új év alkalmából - vajas kenyérre kenik és megeszik. Persze létezik legális lazacfeldolgozás is amelynek végeredménye ugyanaz: kaviáros tálka az ünnepi asztalon. Igaz, egy kicsit drágábban.
A fekete kaviárról nem tudok ilyen maffiaszerű dolgot. Ez a drágább, nem tudom miért. Drágább volt akkor is amikor a szocializmus idején Pesten a Jégbüfében láttam mindkét fajtát. Persze nem tudtam megállni, hogy ne vegyek. Az árára már nem emlékszem de nagyon drága volt. De azért ehhez is fűződik egy kellemes emlékem.
Egyik főnökömmel és egy másik kollégával Togliattiban jártunk (ma Szamarának hívják) nem messze a Kujbisevi vízierőműtől. Ott gyártották vagy gyártják a Zsigulikat. Elvittek bennünket egy kis hajókirándulásra a Volgára. Nagy élmény volt ezen a nagy folyón hajózni, sok olvasás élményem kötődött hozzá. A hajókázás után a vállalat vendégházába mentünk ahol láttunk néhány frissen kifogott tokhalat. Mondták, hogy ebből fogunk kaviárt enni. Megnéztük amint felvágták a halakat (előtte persze fejbeverték őket) kiszedték belőlük a kaviárt, megmosták, besózták és még valamit csináltak vele de erre már nem emlékszem. Summa summarum, fél óra múlva ott volt az asztalon és - ahogy mondani szokták - két pofára ehettük a fekete kaviárt a vodkák után egy-egy tósztot meghallgatva vagy éppen elmondva.
Most nézem mennyire elragadott a hév, csak írok meg írok, na jó akkor azt hiszem mindent kiírtam magamból, nézzünk még néhány képet és hangolódjunk rá az új évre. :)
Ezen a képen itt például egymás mellett láthatjuk a vörös és fekete kaviárt is. Hogy az a sárga valami micsoda nem tudom. Talán valaki megírja kommentben.
Ez valami ünnepi eseményre feltálalt kaviár.
Itt hordóban van, de már nem az óceán partján. Azok a hordók alumíniumból voltak ha jól emlékszem. Ez valami dizájnos kiszerelés lehet, jó sok pénzért.
Ezt talán tavaly vágtam ki egy vásárlói prospektusból. Eltettem, mert tudtam fogok én még erről írni.:)
Ezt is.
Egyébként ezek akciós árak de hasonló áron vagy kicsit többért mindig lehet venni a Metróban, csak be kell menni a halasnál egy kicsit az eladó térbe. Ott sorakoznak bal oldalt a polcon. Ha valakit nagyon felajzottam volna meglepheti szertetteit barátait. Abban bízva, hogy remélhetőleg őt is megkínálják.:)
