Cipő ügyben nagyot léptünk előre. Többen gazdagították ezirányú ismereteinket amit köszönök. Nem különben az egyik barátom által küldött elérhetőségeket amiket most megosztok olvasóimmal is.
Először bemelegítésképpen nézzünk meg egy elég vehemens felszólalást:
https://www.youtube.com/watch?v=T0X0jAlFI9E
Aztán itt már kicsit jobban bele lendül. Én erre emlékeztem:
https://www.youtube.com/watch?v=ztYwQhKrTJQ&feature=related
Ezen a felvételen úgy egy perc elteltjével a narrátor cipőt említ:
https://www.youtube.com/watch?v=Q5GKseLEEiE
És itt láthatjuk a cipőt is:
https://www.youtube.com/watch?v=8Xv7z5h7yBQ&feature=related
Hát ezt kitárgyaltuk, térjünk vissza a temetőbe.
Nem sorolom fel kiket néztünk még meg, ellenben szívesen írok a Koszmogyemjánszkaja testvérekről. Egyikük a magyar emberek számára is ismerős. A Zója. Zója Koszmogyenjánszkaja. Miskolcon a Tiszai pályaudvar előtti teret korábban róla nevezték el. Ami azért kicsit furcsa, mert a Zója keresztnév, mint ahogy van nálunk egy másik tér is amit meg egy lengyel iskolásról, Romek térnek neveznek. Ami szintén keresztnév. Na mindegy, nem ez a lényeg. Ők ketten - Zója és Súra - híres emberek.
A Súra nem annyira. Igaz, fiatalon halt meg, tüzértisztként. Zója azonban más. Ő 18 évesen partizánként halt meg a Moszkva közelében lévő Petricsevo faluban. Még mielőtt tovább mesélnék vessünk egy-egy pillantást a síremlékükre:
Ő itt Zója, az alatta lévő képen pedig Alekszandr, azaz Sura Koszmogyenjánszkaja.
Én ennek a Zójának a nevével kisiskolásként találkoztam először. Nem tudom hányadikos lehettem de az egész iskolának meg kellett nézni egy filmet amit róla szólt. Persze egyszerre nem fértünk be a mi kis mozinkba ezért be voltak osztva az osztályok, mikor melyik osztály menjen. Én hősiesen tűrtem is egy háborús film véres jeleneteit de mikor a fasiszták egy égő lámpa lángját tartották oda Zója állához elsírtam magam. És sírtam még az utcán is mikor mentünk vissza az iskolába. Hát ilyen benyomásaim maradtak a filmről. Később elolvastam a könyvet is a testvérekről. Szerzőként az édesanyjuk volt feltüntetve, hogy ő írta-e nem tudom. Gondolom igen, bár valami kiadói szerkesztő nyilván besegíthetett. Jó könyv volt, sajnáltam az édesanyjukat, hogy mindkét gyerekét elveszítette a háborúban. A kisebbiket még meg is kínozták. Úgy gondolom nem mindenki előtt ismeretes a története, röviden leírom.
A háború kitörésekor ő is - mint olyan sokan mások is - szembeszállt a betolakodó német megszállókkal. Fiatal kora miatt katona nem lehetett, beállt hát a partizánok közé. Itt 1941 telén egy istállót akart felgyújtani amikor a németek foglyul ejtették és megkínozták. Hiába kínozták meg nem lett áruló. Végül a németek a nyakába akasztottak egy táblát, miszerint ő egy gyújtogató és felakasztották. Ez a rövid történek amely emóciók nélküli, csak a tényeket tartalmazza. Amelyet azért szintén megkérdőjeleztek a rendszerváltás után, kétségbe vonva még a létezését is. Voltak akik propaganda eszköznek tekintették. Én másképp gondolom. Az ő sorsa nem egyedüli volt azokban az időkben. Tény, hogy fiatalok nagy számban vállalták a harcot a német megszállókkal szemben, sokakat megkínozták, megöltek. Zója sorsa propaganda célokat annyiban szolgálhatott, hogy a szovjet ideológusok őt választották ki, hogy példaképet nyújtsanak a háborúban álló szovjet népnek, a háború után pedig a fiatalságnak. De ez nem von le semmit abból, hogy egy fiatal lány az életét áldozta a hazájáért.
Egyébként a sorsát dokumentumok is tanúsítják. Amikor még megvolt az orosz nyelvű TV csatornám, láttam egy dokumentumfilmet ami erről szólt. Ebből kiderült, hogy hárman mentek részben felderítésre, részben diverziós cselekményt elkövetni. Vagyis felgyújtani, felrobbantani valamit a megszállóknál. Hármójuk közül egyet megöltek, egy pedig elárulta Zóját és a már korábban megölt társát. Az áruló később szovjet kézre került, halálra ítélték és kivégezték. A büntetőügy iratait bemutatták a dokumentum filmben.
Tennék egy kis kitérőt. Van az oroszoknak egy mondásuk: hogy kivel mennének el felderítésre? Jó kérdés. Nemrégiben megnéztem egy szovjet filmet a saját gyűjteményemből. A film érdekessége, hogy jó 20 éve a szlovák televízióból vettem fel, tehát a film nyelve orosz, a felírat szlovák. A film címe magyarul: "A zsaru lánya". Van benne egy jelenet amikor a vacsoránál a 18 év körüli unoka a szülők füle hallatára azt, mondja, hogy a nagyapjával nem menne el felderítésre. Hát nem igaz, hogy kiakasztotta a szülőket. De főleg a nagyapát. Joggal. Arrafelé ez nagyon nagy sértésnek számít. Gondoljunk bele: egy felderítésen az ember csak a társára számíthat. Hogy nem hagyja cserben ha baj van, ha kell a hátán is de visszaviszi a saját állásaikba, hogy nem árulja el. Hogy a legsúlyosabbat is írjam: nem öli meg azért, hogy ő menthesse a bőrét, például azzal, hogy átáll az ellenséghez. Ezek után biztos jobban megértjük a filmbeli nagyapa éktelen nagy felháborodását. Játékos kedvű olvasóimnak ajánlom, kíváncsiságból gondolatban fussanak át barátaikon, ismerőseiken, hogy vajon kikkel mennének el, illetve nem mennének el felderítésére.
Végül még 2 kép.
Egyiket azért fényképeztem le mert gyerek az áldozat, és ő is valami hőstettet vihetett végbe ha itt fekszik ebben a temetőben. A sírfelirat is alátámasztja ezt. 1943-ban halt meg. A másik síremlék azért fogott meg, mert 3 egyforma sírkövet láthatunk. Nyilván egyszerre halhattak meg és szintén nem közönséges halállal.
Sztálin családja is itt van eltemetve. Közelükben egy magyar ember nyugszik, a nevére már nem emlékszem. Minden alkalommal amikor megfordultam a temetőben megnéztem. Egy alkalommal úgy adódott, hogy pár szál virágot is vittem a sírjára. Megfordult a fejemben, hogy egy kis földet is kellene de idáig már nem jutottam el.
Ennyit erről a híres temetőről. Egyszer majd írok a mai temetőkről is.
