Kicsit el vagyok telve. Nem nagyon, egy kicsit.  Voltam már jobban is amikor mértéktelenül habzsoltam a finomságokat, most azonban csak visszafogottan ebédeltem így aztán éppen csak egy kicsit vagyok eltelve. Az olvasók többsége már bizonyára sejti, hogy megint valami fogadásfélén lehettem. Így igaz. Egy nagyon szép jubileumi konferencián voltam. Az érdekes és tartalmas előadások után szünet és a köszöntések következtek majd egy állófogadás ahol az a bizonyos visszafogottság vett erőt rajtam.

Valahogy úgy alakult, hogy az elsők között érkeztem, így aztán - miközben a vendégek gyülekeztek - a sürgő-forgó pincérektől megtudakoltam, hogy mik is azok amik a fényesre szidolozott tálakban vannak? A válaszra elégedetten bólintottam. A borjúpörkölt nem túl gyakran fordul meg az étrendünkben, a szarvasragu már gyakrabban de azért azt sem minden nap eszik az ember. Nem beszélve arról, hogy itt érdekes lehet az is, hogy  m á s vajon hogy készíti? Így aztán a borjúpörkölttel indítottam, köretnek egy kevés rizst vettem hozzá. Mert az volt közel. Szívesebben ettem volna sztrapacskával, de az kicsit távolabbra esett, nehezen is volt megközelíthető, így aztán maradt a rizs. Ezt megéve már éreztem holmi jóllakottságot, de úgy gondoltam ez volt az ebéd, vacsorára eszem még egy kis szarvasragut nokedlivel. Így is történt, majd úgy döntöttem mivel még semmi extrát nem ettem, az ebéd és a vacsora után eszem még egy kis vadpörköltet, hogy vétkezzem is, ha már így alakult. Így is történt. Summázva a nap gasztronómiai történéseit éppen csak egy icike-picikét van lelkiismeret furdalásom, a második szarvaspörkölt miatt. Mert volt azért még sok minden az asztalon, én mégis megelégedtem ennyivel. Tudom mások számára ez is rengeteg, de ahhoz képest viszont amiket én szoktam megenni ilyen alkalmakkor mégiscsak kevés.

Egyébként azért is fogtam vissza magam mert mostanában megint elég kevéssel próbálom beérni, úgy érzem kicsit a gyomrom is összeszűkült. Igaz, elég sokat éhezem mostanában. Például tegnap 10-kor volt órám, fél 10 felé kicsit szédelegtem, nem tudtam eldönteni, hogy az éhségtől szédelgek vagy a vérnyomástól. Utóbbi ellen nem sokat tudtam tenni, az előbbi ellen viszont igen, gyorsan benyomtam egy fél liter kefirt csak úgy állva a hűtő mellett. Nem sokat használt, még a folyosón is éreztem a szédülést. Érdekes ez korábban nem volt szokásban, pedig most már a vérnyomásom is rendben lévőnek tűnik, túl vagyok egy kivizsgáláson is. Mire a terembe értem nagyjából elmúlt de csak nagyjából. Aztán ahogy  telt az idő javult egy kicsit de teljesen nem múlt el.

Visszatérve a mai napra, amikor hazajöttem 2 lehetőség jött szóba mint további lehetséges program: vagy alvás vagy írás. Aludni nem nagyon akartam mert nem szeretem az ébredés utáni állapotot, viszont az írásnak már itt volt az ideje, így aztán írom üres gondolataimat az ebédemmel kapcsolatban ahelyett, hogy valami magvas gondolatokat osztanék meg a Morgómedve olvasóival. De úgy vagyok vele, hogy ilyeneknek is lennie kell.  Aztán majd jönnek a magvas gondolatok is.:)