Napok óta ez a mosoly jár az eszemben. Igaz, egyre kisebb intenzitással, mivel azért csak jönnek a visszajelzések. Tulajdonképpen attól tartottam, hogy az olvasók nem fogják megérteni mit is akartam elérni ezzel a mosoly vivéssel. De sokan megértették és ennek tényleg örültem. Féltem, hogy valami magamutogatás jön ki belőle belőle, valami feltűnni vágyás vagy valami ilyesmi. De mindenki megértette, hogy én nem csak egyszerűen a cipő osztályra menet sietve bemosolyogtam az ablakon, hanem utamat megszakítva beballagtam egy épületbe, megálltam egy ablak előtt, illendően köszöntem és elmondtam mi járatban vagyok, majd elköszöntem és mentem tovább. Szerintem így van igazi gesztus értéke ennek és most már tudom sokan megértettek és tetszett nekik az írásom is. Amit jó lenne ha a mai írásom után is elmondhatnék. Mert ma megint valami hasonló dologról lesz szó. Mégpedig - mint a címben is olvasható - az ölelésről. Nem két szerelmes ember közötti ölelésről, hanem egy szimpla, minden előzmény nélküli ölelésről, ráadásul idegen emberek között. Bár a cél azonos: örömet okozni embertársainknak. Nézzük miről is van szó.
Bizonyára mások is látták már különféle televíziós műsorokban, hogy szemrevaló hölgyek kiállnak az utcára és időnként meg-meg ölelnek egy arra járót. Nem tudom ki hogy reagál ezekre a megnyilvánulásokra, akiket a TV-ben megmutatnak ők mosolyogva , jókedvűen. De lehet, hogy nem mindenkit mutattak meg. Én meg csak nézek és azon gondolkodom vajon én örülnék-e annak ha - például a valamelyik üzletközpontból kijőve - mondjuk egy fiatal vagy középkorú, netán idősebb csinos hölgy meg akarna ölelni? Vajon mosolyogva tudnám-e a dolgot fogadni? Vajon jobb kedvre derítene-e? Vajon egy kedves emberi gesztusnak tartanám-e vagy kicsit húzódoznék tőle? Akkor amikor ezt láttam nem gondolkoztam ezen. A műsor ment tovább, én már arra figyeltem.
Viszont visszagondolva az esetre múlt szerda óta azon gondolkodom, hogy nálam bejönne-e vajon az akció kitalálóinak szándéka, hogy az ölelés után mosolyogva, vidámabban folytatnám az utam. Mindemellett azóta még az asszonyokat és lányokat is nézegetem bármerre járok és van időm elmélázgatni. Volt néhány napom amikor busszal jártam, volt időm szemrevételezni is őket abból a szempontból, hogy vajon szeretném-e hogy például a szemben üldögélő, vagy a buszmegállóban ácsorgó hölgy mosolyogva megöleljen majd így bocsásson utamra? A vizsgálódás eredménye minden esetben az volt, hogy hát nem nagyon. Leginkább bizonytalan voltam. És akkor nézzük sorra miért is nem és miért is voltam bizonytalan.
Egyrészt ez a fajta ölelés súlytalan. Nincs mögötte semmi. Sem érzelem, sem szimpátia, semmilyen tartalom. Azonkívül az ölelés már annyira intim dolog, hogy idegenek közé nem való. Az ember az ölelést tartsa meg azok számára akiket szeret. Itt most teljesen mindegy, hogy szerelemről vagy szeretetről van szó, mindkettő mély érzelmekhez kötődik amit az ember már kifejezhet azzal, hogy megöleli a másikat. Például nagyon kevés ember van akit én megölelek találkozáskor vagy levél íráskor levelemet azzal zárom, hogy szerepel benne az ölelésre utalás. Két kezemen meg tudom számolni kik azok itthon és a világban akiket én meg szoktam ölelni. Inkább a puszi az amivel én kifejezem a kettőnk közötti kapcsolat szintjét. És a kézfogás. Tehát számomra az ölelés tényleg egy bensőséges dolog, még akkor is ha tőlem évtizedekkel fiatalabb jó szagú asszonyok és lányok kecsegtetnek ezzel a lehetőséggel az utcán. Így aztán biztos, hogy nem térnék ki előle, valószínűleg még jópofát is vágnék a dologhoz, de igazából nem befolyásolná a hangulatomat. Bár ki tudja? Lehet, hogy mégis? Vállalkozó kedvű hölgy olvasók esetleg megpróbálhatnák kipuhatolni vajon hogyan is reagálnék.:))
