Itt van hát újra március 8 - ahogy régen mondták - a Nemzetközi Nőnap. Ami idővel egyre inkább megszűnt nemzetközi lenni, viszont annál biztosabban foglalja el helyét ünnepeink között, mint egy nap, amikor a férfiak úgy érzik, köszönteniük illik a környezetükben élő nőket. És ez nem azt jelenti, hogy ha tetszik ha nem kell. Nem. Ez ma már egy belső szükségszerűséget jelent, amikor kifejezhetik tiszteletüket, szeretetüket a nők iránt. Mert mi férfiak nagyon is tudjuk, hogy a nők megérdemlik ezt a napot, amely róluk szól. Nem véletlen, hogy nem volt még szervezet amely zászlajára tűzte volna a férfinap kivívását. Mi férfiak is tudjuk, hogy ha sikerülne is, ebben hamis lenne az egyenlősdiség. Egy nap egy évben igenis legyen csak a lányoké, asszonyoké. Mert megérdemlik. Minden egyes szál virágban, minden köszöntésben benne van egy kis lelkiismeret furdalás is azokért a figyelmetlenségekért meg türelmetlenségekért amiket évközben elkövetünk velük szemben. És a nők mosolyogva veszik át a virágot, szemükben ott a megbocsátás is. És mi ilyenkor megfogadjuk, hogy  ezután tényleg figyelmesebbek leszünk, tényleg jobban odafigyelünk rájuk. Én sem gondolom másként. Fogadja hát minden kedves nőolvasóm ezt a szál igazi tavaszi virágot amit őszinte szívvel nyújtok át a Nőnap alkalmából.