Ma délután vére eljutottam az Olvasóligetbe. Arra a bizonyos térre gondolok ahol nyugágyakban lehet olvasgatni, miközben az őszi napsugár jótékonyan melengeti az embert. Ha valaki nem tudná miről beszélek kérem olvassa el az előzményeket. Tehát amint írtam ma végre eljött el az ideje, hogy megnézzem ezt a híres-nevezetes miskolci találmányt, az Olvasóligetet. Tegnapra terveztem ugyan de úgy alakult, hogy csak ma jutottam el.

Busszal mentem, a Hősök terén szálltam le. Leszállván tudtam, hogy már csak olyan száz méter lehet hátra a Deák térig. Megmondom őszintén kicsit izgultam, hogy vajon milyen lesz testközelből látni azt amit múltkor csak egy TV riportban láthattam. Izgatott az is, hogy vajon hányan lesznek? Nem zártam ki azt sem, hogy minden nyugágy foglalt lesz. Mikor elhagytam a Minorita templom melletti volt lánykollégium épületét egy pillanat alatt vált láthatóvá a tér, és igen valóban, a túlsó végén ott sorakoztak a szép libazöld színű nyugágyak. Közelebb menve láttam, hogy túl sokan nincsenek, hogy konkrétan fogalmazzak rajtam kívül hárman voltak, mindegyikük egy-egy nyugágyat elfoglalva. Egy hölgy a könyvtár részéről, aki éppen azzal volt elfoglalva, hogy egy érdeklődő beiratkozásában közreműködjön, kicsit távolabb egy másik hölgy üldögélt. Az asztalon könyvek és folyóiratok voltak. Mint megtudtam ezek a könyvek meg is vehetők, potom 100 forintért darabját. Aztán kiderült, hogy a másik olvasgató hölgy is a könyvtárhoz tartozik.

Megérkezvén első körben csak úgy futólag megnéztem mindkét asztalon a könyveket aztán megkérdeztem leülhetnék-e? Természetesen leülhettem, aggodalmaimra pedig, hogy mi lesz ha szétszakad alattam a nyugágy nagyvonalúan legyintettek, hogy ne törődjek vele, csak üljek le, ki fogja bírni. És valóban kibírta. Igaz, nem beledobtam magam hanem szép óvatosan ereszkedtem le két karommal két oldalt feltámaszkodva a nyugágy karfáira. Mikor már teljes súlyommal terheltem a műanyag szövetet éreztem nyugtalanságra semmi ok, vannak még tartalékok a szilárdságában. Ezt követően belenéztem néhány könyvbe, közben alkalom nyílott beszélgetésre is. Aztán egy fiatal hölgy érkezett aki nyilván nem látta a TV-ben a tudósítást mert halvány gőze nem volt arról, hogy mi ez a kirakodás ezzel a sok nyugággyal. Miután megtudta ő is leült olvasgatni, így ha meggondolom már nem is voltunk kevesen. Igaz, sokan sem. Természetesen nagyon nem kezdtem bele semmibe, különben sem lehet egy ilyen téren nyugodtan olvasgatni. Egy jó fél óra múltán felkeltem és elköszöntem. De előtte még vettem egy Vészi Endre kötetet és Bernard Malamud-tól egy regényt, a "Segéd"-et. Nekem ugyan megvan már, de száz forint nem pénz érte, majd elajándékozom valakinek. Hogy mit gondolok erről az egészről? Végül is ha be lehet iratkozni nem rossz. Ha meg már az ember beiratkozott nagyobb az esélye, hogy eljut a könyvtárba is. Ha meg már ott van ki is vesz valamit. Ha meg már kivett valamit el is olvassa. Legalábbis én úgy gondolom.:)