Hát ha az apám élne, biztos örülne, hogy nem kell neki a törvényt áthágnia. Mert apám nem szívesen hágta át a törvényt. De a lehullott körtét és szilvát sem szívesen hagyta elrohadni a fa alatt, ezért aztán úgy gondolta ő bizony ezt kifőzi pálinkának. Nem kis dilemma lehetett ez, mert tényleg világéletében tisztelte a törvényt. Viszont ilyen kevés kifőzni valóval a szomszéd faluban lévő szeszfőzdében sem foglalkoztak volna szívesen így aztán tényleg nem maradt más mint bűnszövetségre lépni keresztapámmal, aki lakatos lévén mindenhez értett. Még a lámpás rádiókat is elvállalta, pedig soha az életében nem tanult ilyesmit. Igaz pálinkafőző szerkentyű sem szerepelt a tanonciskolák tantervében de mint mondtam igazi ezermester volt, nem jelentett neki gondot egy kuktából és némi rézcsőből egy házi pálinkafőző összedobása.
Ezzel a törvény áthágással egyébként nem voltak egyedül a faluban. Majd' minden második házban volt ilyesmi. Persze a fellazuláshoz hozzájárult az is, hogy már nem jártak a fináncok házról házra mint gyerekkoromban. Igaz akkor sem pálinkafőzőt kerestek hanem a boradót próbálták beszedni az államnak. De azért nyitott szemmel jártak. Volt náluk egy hosszú fémpálcika is, nagyapám szerint ezzel keresték a föld alá eldugott boroshordókat. Hát meglehet, de az is biztos, hogy jó markos fináncnak kellett lennie annak aki a mi udvarunkban vagy kertünkben be akarta szúrni a fém botját, ahhoz bizony elég kemény volt a föld.
Visszatérve a pálinkafőzésre apámék minden ősszel kifőzték a portán termett gyümölcsökből készült cefrét, amiből azért elég silány minőségű pálinka lett. Azért mi gyerekek ekkorra mi már eléggé megnéztük mit iszunk meg. A családban sem ivott senki sem mértéktelenül, úgy voltunk vele, hogy ha már iszunk akkor igyunk valami jobb minőségű dolgot. Hát apám pálinkája nem tartozott ebbe a kategóriába. De azért ő ősztől kezdődően mikor otthon voltunk ebéd után mindig kiballagott a kamrába, behozott egy-egy litert ebből a kuktában főzött pálinkából és letette az asztalra azzal, hogy egy az enyém egy pedig a bátyámé. Mi pedig megilletődötten és hálásan megköszöntük és beraktuk a töltött káposzta, lecsó meg még ki tudja mi mellé a csomagtartóba. Aztán hazamentünk, ki Miskolcra, ki Gyöngyösre. Persze ezt a család kapta, de mi voltunk azok akik ezt a család nevében átvettük. Aztán megérkezvén Miskolcra felraktam a polcra a többi mellé. Mert elhozni elhoztam, de meginni már nem volt kedvem. Sem nekem sem senki másnak. Így aztán már szép készletem gyűlt össze és éreztem valamit lépnem kell ha nem akarom hogy elborítson a házipálinka.
Aztán egyszer eljött a tél, hirtelen tört ránk a hideg, sürgősen valami fagyálló dolgot kellett az autó ablakmosó tartályába tölteni, hogy ne fagyjon be a rendszer. Nem volt otthon semmi, így aztán a pálinkából töltöttem a tartályba, vízzel kissé hígítva. A dolog be is vált, innentől fogva megoldódott a házipálinka hasznosítása. Mert hát azt tudtam, hogy meginni nem fogjuk, kiönteni a csatornába megint nem. Mégiscsak dolgoztak vele apámék. Viszont ilyenformán megoldódott a hasznosítás is. Igaz nem úgy ahogy apám gondolta, de ő úgysem látta. Ügyeltem is rá, hogy ne tudják meg. Én tudtam, hogy neki szüksége van arra, hogy havonta egyszer ebéd után kiballagjon a kamrába majd egy-egy üveg házi pálinkát adhasson át a bátyámnak meg nekem. Hát megadtam neki ezt a lehetőséget. Biztos vagyok benne, hogy nem haragudna meg ha most ő is elolvasná a Morgómedvét. Ha meg a rendőr igazoltatásnál megkérdezte honnan jön ez a pálinkaszag, megmondtam neki, hogy az ablakmosóból. Szükséghelyzet - tettem mindig hozzá. Megértően bólintott, és lapozgatta tovább a papírjaimat. Akkor még lehetett lapozgatni, ma már inkább csak forgatni. Hiába no, ez már Európa. Pálinkafőzésben is.
