Hallom a rádióban, hogy Szerbiából Szlovéniába hazánkon keresztül szállították a nukleáris hulladékot. A média az ezt szállító vonatot nevezte el atomvonatnak. Egyszer én is összefutottam egy ilyen atomvonattal. Régen történt, még a szocialista időkben. Akkoriban gyakran érkeztek egyetemünkre szovjet professzorok akik mindig vonattal érkeztek. Nem tudom milyen politikai akarat döntött így, de ide professzor a Szovjetunióból - egy esetet kivéve - mindig vonattal érkezett. És ez igaz volt az alacsonyabb beosztású vendégekre is. Pedig mi itt a végeken jobban szerettük volna ha repülővel jönnek. Leszálltak volna Ferihegyen, a repülőtéri busz behozta volna őket a Deák térre, onnan meg már gyerekjáték lett volna eljutni metróval a Keletibe majd vonattal Miskolcra. Mi meg szeretettel vártuk volna őket a Tiszai pályaudvaron.  Elméletben. De lehet, hogy az egyetem vezetése ragaszkodott volna ahhoz, hogy utazzunk fel Budapestre és várjuk őket Ferihegyen. Ezt persze soha nem tudtuk meg mert mint írtam, ők vonattal jöttek és Nyíregyháza felől közelítették meg Miskolcot. És sajnos ez a vonat mindig éjjel 2 körül érkezett Nyíregyházára. Az viszont már bevett szokás volt, hogy a vendég kísérője Nyíregyházán várta a vendéget. Éjjel 2-kor. Elég lehetetlen időpont volt, nem is szerettünk odautazni.

Persze próbálkoztunk mi sok mindennel. Volt úgy, hogy ott aludtam a városban egy szállodában. Nem egy költségtakarékos megoldás volt, de nem szólt senki, hogy ne aludjak ott.  Már este leutaztam Nyíregyházára, megvacsoráztam a szálloda éttermében, időben nyugovóra tértem, majd nem sokkal egy óra utána  - a vekkerre ébredve - felkeltem,  összekaptam magam és mentem az állomásra. Hát nem tetszett a dolog, főleg a korai kelés miatt. Aztán kipróbáltam azt is, hogy lefeküdtem este 8-kor itthon, fél 12-re felhúztam az órát aztán indultam. Ez sem ment, nem tudtam elaludni, aztán mikorra elaludtam már kelhettem is fel. És nagyjából ennyivel véget is ért az éjszakai alvásom. A legviccesebb megoldás az volt, hogy elindultam Miskolcról 8 óra tájban, fél 10-kor már meg is ágyaztam a trabantomban egy hangulatos mellékutcában. A vekkert felhúztam fél 2-re én meg megpróbáltam elaludni. Hát ezt az alvást sem kívánom senkinek. A későbbiekben végül azt csináltam, hogy nem feküdtem le, hanem elindultam éjfél felé, viszont éjjel kettőre mire a vonat megérkezett már hullafáradt voltam. Így aztán nem csodálom, hogy egyszer majdnem ott felejtettem Nyíregyházán a vendégeket akik egy egyetemi ünnepségre érkeztek a Fekete tenger melletti festői Zsdanovból. Illetve Marjupolból, mert ez már a rendszerváltás után volt, és a várost átnevezték Zsdanovról Marjupolra. Sajnos nekem elfelejtettek szólni és ebből adódott némi probléma.

Az történt ugyanis, hogy megérkezett a vonat, én meg eléggé fáradtan a sínek mellett vártam. Leszállt róla 2 ember. Én meg megkérdeztem őket, hogy netán nem Zsdanovból jöttek-e? Ők meg azt válaszolták, hogy nem, hanem Marjupolból. Én meg nagy álmosan megállapítottam, hogy az én vendégeim ezek szerint nem érkeztek meg és már indultam is kifelé a kocsimhoz. Erre aztán utánam szólt az egyik, hogy nem a Miskolci Egyetemről vagyok-e? Csodálkozva válaszoltam, hogy de igen. Akkor aztán kiderült, hogy ők az én embereim. Hát biztos nem dicsértek volna meg az egyetemen ha kiderül, hogy éjjel 2 órakor otthagytam Nyíregyházán az egyik testvéregyetem rektorát és rektorhelyettesét. Nappal biztos megkérdeztem volna őket, de éjjel 2 órakor sajnos nem nagyon érdekeltek a részletek. Nyilván arra gondoltam, hogy ha nem kell a vendégek elhelyezésével foglalkoznom még alhatok egy jót.

És hogy mi van az atomvonattal? Ja tényleg, egész elfeledkeztem róla. Szóval az úgy volt, hogy egyszer mentem vendéget fogadni Nyíregyházára és mikor kiértem az állomásra mindenütt egy csomó rendőrt láttam, meg az égvilágon senkit nem engedtek ki az épületből a peronra. A peron persze teljesen üres volt, csak rendőrök voltak ott is, nem egy meg nem is kettő. Persze senki nem foglalkozott azzal, hogy az utasokat megnyugtassa, én például valami terrortámadásra gyanakodtam. Aztán egyszer csak megállás nélkül elhúzott kint egy hosszabb vonatszerelvény olyan szokatlan zárt kocsikkal, majd a rendőrök 5 perc  alatt elmentek, a kapuk kinyíltak és egy csapára véget ért a nyomasztó légkör. Mintha nem is ment volna el előttünk egy vonatszerelvénnyi kiégett nukleáris hulladék Oroszország felé. Elképzelem, hogy a tegnapi szerbiai szerelvény hasonló körülmények között mehetett át az országon.