Bizonyára sokan vannak úgy mint én, hogy kapják és küldik azokat a vidámságokat és egyebeket amiket szorgalmas emberek állítanak össze és ezek ott keringenek a világhálón hónapokig, évekig. Én is sokat kapok és sok embernek is küldöm tovább. A címzettek szeretik ezeket, mint ahogy én is. Mivel elég sokat kapok megengedhetem magamnak, hogy meg is szűrjem a küldeményeket és tényleg csak azokat küldjem tovább amik megfelelnek az én ízlésemnek.
Tegnap is bepottyant egy a postaládámba, a hetvenes és nyolcvanas évekből gyűjtött össze az ismeretlen szerző sok olyan dolgot ami jellemző volt ezekre az évekre. Szórakozottan nyomogattam az egeret, tudom továbblépnének ezek a képek maguktól is, de az nekem néha lassú, szeretem én eldönteni mit mennyi ideig nézek. Nézem tehát a képeket és egyszer csak mit látnak szemeim? Egy igazi "Bakony" márkájú borotvapenge élezőt. Te úristen, az elmúlt évtizedekben hányszor de hányszor eszembe jutott a Bakony Műveknek ez - az akkori csúcstechnikát képviselő - csodája.
Gyerekek voltunk még mikor apám egyszer meghozta Egerből. Kis falu volt a miénk, nem volt ott ilyesmi, de ehhez még Gyöngyös sem volt elég nagy, ezért bizony már Egerbe kellett menni. Bár úgy gondolom apám nem ezért ment, hanem megláthatta valahol. Talán volt egy szabad fél órája és beugrott az Állami Áruházba. Na mindegy, nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy mikor megjött nagy boldogan bontogatta a dobozt és rakta ki a konyhaasztalra friss szerzeményét. Valahogy így nézhetett ki mint ahogy a képen láthatjuk:
A balra látható önborotva készülék nem járt hozzá, mint ahogy a doboz borotvapenge sem. A használati utasítás viszont igen. És persze mindez elegánsan egy dobozban volt elhelyezve ami felül látható. Felét éppen letakarja a használati útmutató. Mi gyerekek kíváncsian néztük, el sem tudtuk képzelni hogy fogja ez megélezni azt a hajszálvékony borotvapengét. Mindketten azt kívántuk, hogy apánk ne várja meg a reggelt hanem már most keressen egy használt pengét és megnézhessük, hogy is működik ez a csodamasina. Apánk mintha csak kitalálta volna a gondolatainkat belépett a konyhából a fürdőszoba számára lecsípett kis helyiségbe és már jött is vissza kezében a borotvapengével. Bennünk az izgalom a tetőfokára hágott. A bátyámmal egymást lökdöstük, hogy jobban lássuk apám mint helyezi be a pengét a készülékbe. Persze apám nem volt egy felületes ember, előtte alaposan áttanulmányozta azt a kis füzetecskét ott a dobozon.
Végre eljött a várva várt pillanat. Apám bal kezébe vette az élezőt, jobb kezével pedig megfogta a készülék erre a célra kialakított részét és ütemesen elkezdte előre-hátra mozgatni. A penge meg minden egyes előre-hátra menet után telesen átfordult, ami alul volt a felülre került és fordítva. Apám teljesen olyan mozdulatokat végzett mint János bácsi a falu egyetlen borbélya a beretvával a Délőn található fodrászüzletében. Ő is egy bőrön huzigálta a borotvát, de neki saját magának kellett megfordítania, hogy egyenletesen élesedjen a borotva mindkét éle.
Visszatérve az élező készülékhez tátott szájjal néztük és hallgattuk amint csattog a penge a bőrdarabon. Apám időnként ránk mosolygott, szemével még nyomatékosította is ezt a mosolyt, mintha azt mondaná: "Na prücskök, mit szóltok ehhez a csodálatos masinához?" Aztán egyszer csak véget ért az élesítés és apánk kivette a pengét majd bekészítette a borotvájába. Szerettük volna ha még este kipróbálja, de erre már nem volt hajlandó.
Aztán lefeküdtünk, mi még a bátyámmal elpusmogtunk azon, hogy egyszer mi is kipróbáljuk ezt a csodamasinát. Persze az "egyszer" hamar eljött, nem bírtunk volna mi ki hetekig a várakozást. Néhány nap múlva mikor anyánk elment a boltba mi gyorsan elővettük a helyéről és beleraktunk egy pengét. Egy kis vita támadt a bátyámmal, hogy melyikünk kezdje. Ő 3 évvel idősebb volt, meg talán erősebb is, így aztán - okos enged, szamár szenved - alapon visszavonultam. El is kezdte az én bátyám aztán én következtem. Először nem is vettük észre a tükörsima finom bőrfelületen (azon ami ferdén van és a színe fekete) a hatalmas mélyedéseket, csak később mikor kicsit megpihentünk. Aztán ahogy pihegtünk alaposan is megszemléltük a készüléket és rémülten láttuk, hogy a penge helyenként kivagdalta a bőrt, a vágások mentén pedig hatalmas "kráterek" tátongtak. Próbáltuk mi rendbe hozni de lehetetlen volt. Ennek a Bakony márkájú pengeélezőnek sajnos - ahogy ma mondanánk - annyi volt.
Szomorúan vártuk, hogy apánk megjöjjön a munkából. Már nem emlékszem, hogy hoztuk apám tudomására a dolgot, csak arra, hogy verés nem volt. Viszont négy havi részletben meg kellett térítenünk az okozott kárt. 60 forintba került az élező, havonta 15 forintot kellett kiszorítanunk az amúgy is kevés zsebpénzünkből. Rám 7 Ft 50 fillér esett, 20 deka lógyulai ára. Sok volt, de kiszorítottuk. Aztán, hogy apám vett-e egy másikat már vagy nem már nem emlékszem. De ha vett is mi a bátyámmal messzire elkerültük az biztos.
