Tegnapelõtt kiugrottam Mályiba fenyõágakért. Mindenszentek elõtt mindig onnan szerzem be a sírokra szánt fenyõgallyakat. Szép nagy fenyõfáim vannak, meg sem kottyan nekik az a néhány ág amit alulról levagdosok. Tulajdonképpen a fák karbantartásának is tekinthetem a dolgot mert elég satnyák ezek az ágak, fele mindig el van már száradva csak az ágak végein zöldell még néhány ágacska.
Igaz, nemrégen voltam kint, akkor elzártam a vizet, de akkor korai lett volna még behozni. Ezúttal a telket kerülõ úton közelítettem meg, hogy hátha Morzsiék nem vesznek észre. Azért próbáltam suttyomban megközelíteni a házat mert mikor 2 hete kint voltam nem tudtak kijönni, a portára dobáltam be nekik az ennivalót mikor jöttem el. Ezúttal megint munkanapon mentem, nem akartam, hogy fájjon a szívük, hogy nem tudnak átjönni. Most azonban más volt a helyzet. Mikor megérkeztem átnéztem hozzájuk és éppen kerestem volna a szememmel õket az udvaron amikor azt láttam, hogy a két kisebb már száguld is felém árkon bokron keresztül. Ott is volt másodpercek múlva mindkettõ. Ilyenkor nem tudok nagyon nézelõdni mert azzal vagyok elfoglalva, hogy simogatom õket, miközben õk mindent elkövetnek, hogy minél több nyalogatást kiosszanak a kezeimre, miközben kicsit harapdálnak is. Szóval a lényeg, hogy csak néhány perc múlva jutottam oda, hogy felálljak a kocsi ülésérõl és átnézzek Morzsiékhoz. Hát bizony Morzsi egyedül volt az udvaron és méltatlankodva ugatott, hogy õ kimarad ebbõl a meghitt találkozásból. Õ valószínûleg nem vállalta már a kiszökéssel járó macerát, így aztán megérkezésemkor csak a másik kettõ lófrált az utcán. Vagy pedig már ereje nincs az ilyesmihez. Nem tudom, egy tény, õ nem tudott átjönni. Illetve átjött õ is, csak kicsit késõbb. Volt aztán öröm amikor "rám rontott" a szobában, ahol éppen a metszõollót keresgéltem.
Természetesen ezután nem a fenyõgallyazás következett hanem az evés. Most egy rúd kutyaszalámit vettem a városból kifelé jövet. Levágtam hát egy jódarabot és Morzsinak adtam. Morzsi rávetette magát aztán abbahagyta, mintha csak azt kérdezné, hogy "Ez most vicc ezzel a kutyaszalámival? No, vedd csak elõ szépen azt a finom baromfi parizert amilyent hozni szoktál!". De baromfi parizer nem volt, ezúttal kutya szalámit vettem két okból kifolyólag is. Egyrést majdnem fele annyiba kerül mint a párizsi, másrészt pedig mindig kicsit zavart, hogy Morzsiék parizert esznek amikor sok embernek még erre is nehezen futja. De aztán Morzsi látta, hogy ez nem vicc és rávetette hát magát a szalámi darabra. Mint ahogy a másik kettõ is. Megtehetném, hogy háromfelé vágom és odaadom nekik, hogy osszák be, de tudom mi lenne a vége. Morzsi gyorsan befalná a magáét és elvenné Kismorzsitól, mert az a leggyámoltalanabb. Így aztán kiporciózva adogatom nekik, sorban egymás után. Egyébként szemrebbenés nélkül bevágták az egy kiló kutya szalámit. Igaz már ebédidõ volt, kora délután.
Ezután gyorsan elvégeztem a dolgom, addig õk játszadoztak egymással a napon, majd eljöttem. Kár, hogy nem fényképeztem le õket amint egymás mellett ülnek a kocsi mellett és nézik, hogy mi lesz most. Aztán beültem a kocsiba és elkezdtem tolatni. Õk követtek a saját portájukig, aztán megálltak és kissé értetlenkedve néztek utánam. Azért bízom benne, hogy a öt vagy nem is tudom hány év után már tudják, hogy csak átmenetileg hagytam ott õket és vissza fogok jönni.
