Itt a vége, fuss el véle, mondhatnám, ha vicces hangulatban lennék. De nem vagyok, így aztán maradnék a tényeknél.  A tegnapi nappal teljesen véget ért egyetemi pályafutásom. Még levizsgáztattam 3 hallgatót és ezzel tényleg vége. Nincs pénz, nincs tovább. Gondolom nagyon nem kell bizonygatnom ezt a pénztelenséget, mást sem lehet hallani a televízióban és a rádióban minthogy sok-sok milliárdot vonnak ki a felsőoktatásból. Arról amiről néhány hónapja még azt hittük, hogy több évre szóló elvonást jelent arról mára kiderült, hogy ez bizony egy éves elvonást fog jelenteni. Így aztán teljesen megértem, hogy a tanszék, a kar saját erőből kívánja megoldani azon tárgyak oktatását amelyeket idáig én vittem. Így aztán kapcsolatom ismét kissé lazult egykori munkahelyemmel. Természetesen akkor mehetek be az egyetemre amikor akarok, ígéretünk van nekünk nyugdíjasoknak, hogy ha a felújítás véget ér lesz a tanszéken egy nyugdíjas szoba, ahol letehetjük a táskánkat ha éppen bent járunk. Egyébként is a szobám még megvan, nem is is esett róla szó, hogy ebben történne változás. Úgy tűnik akkor sem sok vizet zavarok ha ott maradok még egy darabig, de  azért szép lassan megkezdem a kivonulást is.

Egy biztos szálam megmarad az egyetemmel, ez pedig az általam indított és moderált levelező listák. Úgy tűnik ebben nem lesz változás. Eddig is jobbára itthonról intéztem ezeket a dolgokat, ezután is így fogom. Persze egyfajta minőségi változással számolnom kell. A front sem lehet meg hátország nélkül, egy e g y e t e m i levelező lista sem lehet meg egyetemi információk nélkül. Sok függ attól, hogy a megmaradók mennyi információval látnak el. A hallgatói lista az más, a hallgatóktól eddig is az Interneten kaptam a híreket, tehát ott nem számolok minőségi romlással.

Végezetül néhány mondat arról, hogyan érint a dolog érzelmileg. Természetesen nem jól. 38 és fél évet töltöttem oktatással, tanítással, neveléssel. Úgy gondolom nem csináltam rosszul. Szerettem csinálni és igyekeztem jól csinálni. Természetesen innentől megindul egy lassú elszakadási folyamat az egyetemtől, a hallgatóktól, ami  végül is természetes ha az ember nyugdíjba megy, ha már nem jár be az egyetemre. A mostani hallgatók még ismernek, még el-elhívnak majd szakestélyekre aztán lassan ez is elmarad majd. Hiszen egyre többen szereznek diplomát, egyre többen hagyják itt az Alma Mátert, hogy helyükbe újak jöjjenek. Akik számára már semmit nem fog mondani a nevem. Azért addig még van néhány év, ezalatt nekem is lesz időm hozzászoknom ehhez az új helyzethez.

Hogy mit fogok csinálni? Végre azt amit idő hiányában idáig nem tudtam: olvasni, olvasni és olvasni. Először kiolvasom a saját könyvtáramat, aztán átmegyek ide szemközt a könyvtárba, aztán a megyei könyvtárba. Ha meg meguntam az olvasást keresek magamnak olyan elfoglaltságot amire korábban aztán végképp nem jutott idő.  Végre úgy fogok zenét hallgatni, hogy közben nem csinálok, semmit csak élvezem a muzsikát. Idáig mindig úgy hallgattam szimfonikus zenét, hogy soha nem láttam a zenészeket mert mindig dolgoztam közben. Botfülű vagyok de számtalan olyan zenemű van a világon amit még az én botfülemmel is lehet élvezni. Millió dolog van amire soha nem jutott időm. Hát most lesz. Persze hiányozni fog az egyetem, a tanítás, a hallgatóim. De hát egyszer minden véget ér, véget ért ez is. Sajnos kevés kép készült oktatói tevékenységemről, előadásról, vizsgáról. Ami volt azokból kiválasztottam néhányat:

Ez a kép például 1979-ben készült, műszaki hőtan előadáson. Volt fehér köpenyem is, de ezt jobban szerettem. Jobban bírta a gyűrődést és ezt nem szó szerint kell érteni.:)

Ez a két kép tavaly készült. Háttal állok mert még mindig fontos az inkognitóm.:)

Ez egy kiscsoportos előadás. Ők azok a levelező hallgatóim akik szakestélyt rendeztek a tiszteletemre. Ezúttal is köszönöm nekik.

Vizsga. Előtérben Eszter, bányász egyenruhában.

Ez is vizsga, vagy csak zárthelyi. Az öltözékből ítélve inkább zárthelyi. Az a fehér ott a kolléga vállán az én pulóverem. Kölcsönadtam neki mert nagyon hideg volt a pincében. Ezt előre tudva én direkt kettőt vittem magammal.

Végezetül egy index. Ami ma már nincs, ebben a vizsgaidőszakban már enélkül jártak a hallgatók vizsgázni. Én sajnálom, fontos volt. Ettől is diák volt az ember.

És akkor tényleg itt a vége, fuss el véle! :)