Egyszer még a tanári pályám kezdetén hallottam, hogy az egyik kolléga egy nyugat-németországi tanulmányútról hazatérve otthon letett a konyhaasztalra egy darab kenyeret és azt mondta a családnak, hogy ezt úgy egyétek, hogy kilója 25 forint. Gondolom akkor nálunk a kenyér kilója lehetett 4-5 forint. Így azután úgy vélem a család megcsodálhatta azt a darab kenyeret és elszörnyülködhetett, hogy hogy lehet kérni egy kiló kenyérét 25 forintnak megfelelő nyugatnémet márkát?
Mint ahogy nekem is tágra nyíltak a szemeim ma délelőtt amikor a blokkon láttam, hogy fél kiló szeletelt kovászos fehér kenyérért 349 forintot fizettem. Vagyis ennek a kenyérnek akárhogy is nézzük, 700 forint kilója. Nem semmi. Persze piacgazdaság van, tetszettem volna megnézni az árcédulát, nem csak úgy lazán levenni a kenyeret a polcról és továbblépni. Így igaz, én vagyok a hibás, ezt a dolgot megint megszívtam. Mint múltkor a lókolbászt. 30 dekát vettem majdnem ezer forintért csak mert lusta voltam megnézni az árát. De hát mint tudjuk demokráciában mindenkinek joga van hülyének lenni. Így igaz, én is az voltam. Bár inkább azt mondom, figyelmetlen. Nem is szólok egy szót sem, csak éppen nem tudtam szó nélkül megállni. Bár azért az is benne van az emberben, hogy a drágaságáról elhíresült boltban vagyunk, tehát egy elfogadható többletköltségre számít az ember, de való igaz, ennyire azért nem. Hát ezért nem szabad csak úgy lazán vásárolgatni, bizony minden alkalommal mindenhol meg kell nézni az árakat. De az ember gyarló, bizony néha csökken a figyelem. Mint nálam is történt ma délelőtt. Meg is fizettem az árát.
