Mióta megírtam, hogy valahol én is rádióamatőr vagyok azóta jár az agyam, hogy le kéne még írni egy-két dolgot ezzel kapcsolatban. Úgy ahogy én gondolom. Mert a ma rádióamatőre és a közelmúlt rádióamatőrei között azért jelentős különbségek is lehetnek. Régebben - mondjuk 30 évvel ezelőtt - ha az embert érdekelte ez a dolog vagy beiratkozott valamelyik közeli rádióklubba, vagy könyveket vásárolt valamint rendszeresen olvasgatta a "Rádiótechnika" c. havonta megjelenő lapot és szépen megismerkedett a az amatőr világgal. Magával a mozgalommal, a forgalmazás módjával és szabályaival, alapvető adás- és vételtechnikai ismeretekkel. Ha meg már tagja volt egy rádióklubnak (nekünk is volt az egyetemen) akkor ott tanítgatták is, kérdezhetett is, emellett pedig megfigyelhette hogyan forgalmaznak mások a klub készülékével.
Megfigyelésre otthon is lehetősége volt az érdeklődőnek ha a tanultak alapján épített magának egy úgynevezett megfigyelő vevőt. Egy rádiókészüléket amivel az amatőr sávokban tudta hallgatni m á s o k beszélgetéseit. Miután ezek a beszélgetések csak műszaki kérdésekre terjedhettek ki nem számított illetlen dolognak beléjük hallgatni. Tehát ha megvolt az akarat akkor irány az alkatrész bolt, majd utána kezdetét vehette a "bütykölés". Természetesen a készülék elsőre soha nem volt tökéletes, de voltak társak a klubban akik segítettek a hibákat kijavítani. És amikor végre elkészült a mű, máris lehetett hallgatni mások beszélgetéseit és tanulni belőle.
Amikor pedig az ember úgy érezte, hogy már tud annyit, hogy levizsgázzon levizsgázott és kapott egy hívójelet. Az a hívójel szolgál arra, hogy azonosítható legyen az éterben. Mikor az ember forgalmazni kezd ez az első dolog amit megad magáról, ezt jegyzik fel a beszélgető partnerek, hogy aztán a postán küldendő QSL lapra felírhassák és ezzel is igazolják a kapcsolat megtörténtét. De ne rohanjunk ennyire előre, egyelőre még csak ott tartunk hogy megvan a hívójel és az engedély egy adó-vevő berendezés megépítésére.
Aki már épített megfigyelő vevőt könnyebb helyzetben van, de azért egy igazi rádióamatőr adó-vevő megépítése sem ördöngösség. Be kell szerezni a hozzávalókat és neki kell állni az elkészítésnek. Persze régebben a hozzávalók beszerzése sem ment könnyen, lehet, hogy kellettek hozzá a rádióamatőr társakkal kialakított kapcsolatok, rendszeresen turkálni kellett a rádióamatőr börzék kínálatában. Summa summarum nem volt könnyű egy ilyent összerakni, viszont azt az érzést sem lehet egyszerűen leírni amit a rádióamatőr érezhetett akkor amikor először szólalt meg a házilag összebütykölt készüléke. Az a készülék amiért annyit küzdött, az alkatrész beszerzéstől a megépítésig. Persze a készülék működött ugyan, de még közel sem volt kész. Sípolt, helyenként gerjedt, torzított, szóval még elég sok baja volt. De szólt, lehetett használni. Aztán a használat során rá lehetett kérdezni az amatőr társaknál erre-arra, így aztán néhány alkatrész cseréjével vagy beépítésével már majdnem tökéletes lett az adó-vevő, örömmé vált a használata. Ez volt az az igazi rádióamatőr világ.
És ez szűnt meg akkor amikor a rendszerváltással nálunk is megjelentek a boltokban a csili-vili amatőr készülékek, amik már csak abban voltak amatőrök, hogy az amatőrök számára fenntartott frekvenciákon lehetett őket használni. Természetesen ezeken nem kellett semmit tökéletesíteni, tökéletesek voltak ezek önmagukban is. Ha nem lettek volna azok akkor a konkurencia készülékét vették volna meg azok akik úgymond rádióamatőrök akartak lenni. Mert mi kellett ahhoz, hogy azzá váljon az ember? Le kellett vizsgázni és be kellett menni a boltba megvenni a készüléket és kész. Már lehetett is forgalmazni. Persze ez az egész olyan is volt. Miután a készülékek tökéletesek voltak nem volt miről beszélgetni az éterben, másról meg nem lehetett, így aztán az ember hamar megunta. Sokan nem léptek tovább, egy év leteltével nem csinálták meg a "B" fokozatú vizsgát, így aztán az engedély is érvényét veszítette. Mondhatnám úgy is, hogy eddig tartott a rádióamatőrség, el lehetett adni a készüléket, vagy porosodhat a szekrényben mint nálam is.
Végére értem mondandómnak, egy dologról nem beszéltem, pedig érdemes lett volna, de túl hosszan sem akartam írni. Ugyanis ez a rádióamatőr mozgalom eredményesen tanította a kisiskolásokat is. Sok kiváló villamos szakemberünk kezdte a pályáját ezekben a rádióamatőr klubokban. Sok kisiskolás ismerte meg a rádiózás alapjait és lett érdeklődő felnőtté ezekben a közösségekben. Na ennek is vége lett a rendszerváltással. Igazán kár, de a világ változik és ezt eredményezte.
