Régi olvasóim már megszokták, hogy ilyenkor szeptember végén néhány alkalommal még telerakom a bendőmet aztán ha nem is vonulok el téli álomra, de egy darabig nem lesznek olyan alkalmak ahol nagyokat véthetnék sikertelen, de azért mégis állandónak tekinthető fogyókúrám ellen.
Az ilyen jellegű írásaim után néhány - amúgy szeretett olvasóm - meg szokott róni, sőt már nem csak engem hanem azon olvasóimat is, akik szeretik ezeket a stílusú írásaimat olvasni. Őket türelemre inteném. Megígérem hogy egészen december végéig semmi nagy zabálást nem rendezek, tehát lesz mivel jóvá tennem ezt a szokásostól visszafogottabb, azonban másokban még így is elszörnyedést kiválható, gasztronómiai javakban való három napos dúskálást.
Legutóbb azzal váltunk el, hogy jó lenne ha elmúlna az íngyulladásom mert hamarosan szükségem lesz fogkőkezeléstől elgyötört, azonban íngyulladáson túllévő fogaimra. Örömmel jelentem, hogy mikor szerdán este megérkeztünk Balaton melletti hotelbe semmi akadálya nem volt annak, hogy jóízűen megvacsorázzak. Ezúttal tényleg határozott visszafogottságot tanúsítottam. Kezdetnek beértem 2 darab gombával töltött rántott szelettel valamint néhány vékonyka fokhagymás sertésszelettel. Mindehhez köretnek néhány burgonyakrokettet helyeztem a húsdarabok tetejébe. Mohóságomban és szórakozottságomban nem is nagy tányért választottam hanem egy kisebbet, talán salátának szánták. Így viszont szép kis építmény lett belőle mire megindultam a helyemre. Elég éhes voltam már, hamar eltűntek a hússzeletek a tányéromról. Mire az utolsó falat is lement ott volt a kiszolgáló hölgy egy gyönyörűen bepárásodott söröspohárral aminek tartalmát pillanatokon belül el is tüntettem. Ezután kicsit megnyugodtam, az éhhalál réme elvonult fejem fölül, így már kissé nyugodtabban vettem szemügyre a különféle ételeket. A párizsiszerűen panírozott sügérszeletek rögtön felkeltették az érdeklődésemet, amit csak fokozott, hogy a mellette lévő edényben kimondottan ehhez készült mártás is volt. Sajnos mire a sügérkéket a tányéromra szedtem észrevettem a marharagut, ami viszont olyan jól nézett ki, hogy el is felejtettem a mártást. Később aztán desszertként elropogtattam a sügérszeleteket is.
A marharagu elnevezés egyébként egy kicsit megzavart, mert én úgy tudtam, hogy a ragu elnevezés a húsra vonatkozik, ha abból például - mint itt is - valami pörköltszerű dolgot készítenek az már marhapörkölt. Na mindegy, ne lovagoljunk a szavakon, a marharagu kiváló volt. Egyébként az ilyen marhapörkölt féléket mindig szívesen fogyasztom máshol, mert itthon nem szoktam csinálni ilyesmit. Nagyon sokáig kell főzni, amit viszont én nehezen bírok kivárni, így aztán kóstolás címén szép csendben megeszegetem a felét mire a marhahús jó puhára főne. Aztán hogy nehogy összevesszenek a tányéron sügér szeletek a marhapörkölttel raktam még közéjük egy keveset az imént említett fokhagymás sertésszeletből is. Nem volt nagy adag, de nem is baj, idén már úgy indultam el itthonról, hogy tényleg igyekszem majd kevesebbet enni. Ami a látszat dacára sikerült is. Persze ha a kedves olvasó nem hiszi el, lapozzon csak vissza a korábbi szeptember végi írásokhoz. Egyébként a visszafogottságomat jelzi az is, hogy másnap a szünetben kihagytam a tejfölös foghagymás lángost, bár ebben őszintén szólva benne volt az is, hogy meg akartam kímélni a mellettem ülő hölgyet, akivel elég régóta együtt szoktuk hallgatni az előadásokat.
Visszatérve a szerdai visszafogott estebédre néhány zserbószelettel zártam le a vacsorát, aztán rohantam is a különterembe, ahol ilyenkor elég sokáig szoktunk ülésezni. Sok ugyanis a megbeszélni való másnapi konferenciával kapcsolatban.
A másnapi reggeli is a visszafogottság jegyében telt. A tojásrántottát és a bundás kenyeret figyelemre sem méltattam, mondván ilyent én is tudok otthon csinálni, viszont a sült bacon szeletek és kolbászdarabkák meglehetősen csábítóak voltak. A diétámra való tekintettel legalább négyszer kellett fordulnom amíg annyit sikerült megennem amíg úgy éreztem nyugodtan belevághatok egy dolgos napba. Azért, hogy ne legyen túl egysíkú az étkezésem az utolsó adag sült bacon mellé még odabiggyesztettem egy kevés karaván sajtot is. Imádom ezt a fajta sajtot a füstölt ízéért, de hát elég drága, az itthoni asztalra ritkán kerül. Az ebéd teljesen normális volt, említésre méltó talán csak annyi van, hogy azért mindig akad egy-egy kedves barát aki felajánl egy szeletet a sajátjából amit én köszönettel elfogadok. Így volt most is mindkét nap az ebédnél.
A csütörtöki vacsora az egy kicsit bővebb szokott lenni mint az ebéd, hiszen ez mégiscsak egy ünnepi esemény, itt sokáig fel szoktak lenni a legkitartóbbak. Azért a házigazdáink vendégszeretetét dicséri, hogy úgy éjféltájban kiraknak néhány tálnyi sültet amiből én leginkább a sült kacsacombokat szeretem. Csak úgy kenyér meg minden nélkül. Mint írtam erre a 3 napra az evést illetően a viszonylagos önmegtartóztatás volt a jellemző, így aztán szemrebbenés nélkül elmentem a kacsacombok mellett, amit még ma sem értek igazán, hiszen én még soha nem voltam úgy jóllakva, hogy ne tudtam volna legalább egyet megenni belőlük. Most viszont ha hiszi a kedves olvasó ha nem, éppen csak odafordultam, magamban nyugtáztam a meglétüket és éjfél felé elhagytam a termet ahol már javában nótáztak a kitartóbbak.
A péntek reggeli az előző naphoz hasonlóan a sült bacon jegyében telt, a bundás kenyérre és sonkás omlettre ekkor sem jutott kapacitás. Itt már a füstölt sajt elmaradt, elég volt csak a bacon. Kezdtem ugyanis eltelni. A szünetben már nem volt lángos, így aztán nem adódott lehetőség sem arra, hogy hősiesen ellenálljak a csábításnak.
Kis jegyzetem végére érve belátom, hogy ez nagyon az evésről szólt, pedig nem ezért utaztam 800 kilométert, így aztán nem felejtem el megjegyezni, hogy mint minden évben idén is kiválóan sikerült megszervezni és lebonyolítani a konferenciát. Nagyon jó vezető előadások voltak, de jó volt a többi is. Örömmel láttam, hogy a nagy emberek sem rohantak el az előadás megtartása után hanem végig velünk maradtak. És hát a hotel is hozta a megszokott minőséget mind az elhelyezést mind pedig az étkezést illetően. Szívesen megnevezném, de hát nekem az inkognitómra is vigyáznom kell. Egyébként ma már tényleg elkezdtem az átállást a kevesebb evésre, tudom majd tartani is, hiszen nem látszik semmi olyan alkalom a közeljövőben ahol el tudnék csábulni. Hétfőn kezdődik egy szűkösebb október és november. Legalábbis ez a terv. Aztán majd meglátjuk.
