Ma kacérkodtam 2 kiló krumplival a boltban. Arra gondoltam, hogy veszek hozzá két szál lecsókolbászt és csinálok egy jó paprikáskrumplit. De aztán sajnáltam a krumpli kilójáért 200 forintot adni, így aztán nem lett belőle semmi. A diétámtól egyébként megtehetném, a paprika a múlt heti halászlével le van tesztelve, a krumplit sem tiltja egyetlen diétás iromány sem, itt egyedül csak a pénztárca szabja meg, hogy hogyan is dönt az ember. Még mielőtt farizeussággal vádolna bárki leírom, hogy meg tudnám éppen engedni magamnak a 200 forintos krumplit is, csak valahogy nem érzem ezt az árat értékarányosnak, így nem szívesen adok ki ennyit egy kiló krumpliért. Ugyanígy voltam ezzel a Balatonnál is mikor ott nyaraltunk. Úgy éreztem túl nagy haszon van az ottani árakon csak azért mert a magyar tengernél vagyunk, így aztán ez volt az első és utolsó családos nyaralásunk a Balatonnál. Még mielőtt valaki túlságosan sóhernek tartana leírom, hogy voltunk viszont kétszer Görögországban ahol nagyjából ugyanazok az árak voltak mint azon a nyáron a Balatonnál. Ott viszont ezt elfogadhatónak tartottam.
Én egyébként imádom a paprikáskrumplit kolbásszal és savanyú uborkával. Életemben ez volt az első étel amit főztem, mégpedig úttörő koromban, egy somlyói kirándulás alkalmával. A Somlyó hegy a falunktól nem messze van, ha kirándulni akartunk akkor vagy oda mentünk vagy a Széleskőhöz. Magassága 397 méter, ha ott voltunk mindig felmentünk a tetejére is, ez hozzátartozott a kiránduláshoz. A Széleskő viszont egy tengerszem, egy nagyon mély, tiszta vizű tó, amelyet hegyek (de minimum) dombok és sziklák vesznek körül. Egyszer majdnem belefulladtam. Az történt ugyanis, hogy én szépen úszkáltam benne, amikor valami miatt hirtelen kapálózni és fulladozni kezdtem. Én máig sem tudom miért volt velünk egy több méteres gurtni, a barátom azt dobta be és én azt elkapva ki tudtam mászni. Ha nincs az a gurtni akkor nekem annyi.
De kanyarodjunk vissza a Somlyóhoz és a paprikáskrumplihoz. Szóval az úttörő csapatunk kirándult a Somlyóra és a magunkkal vitt edényben és nyersanyagokból paprikáskrumplit főztünk. Hogy ez feladat volt-e vagy csak úgy gondoltuk, hogy enni ott is kell, tehát miért ne főzhetnénk paprikáskrumplit, már nem tudom. De életem legjobb paprikás krumpliját akkor ettem, pedig kolbász sem volt benne. Emlékszem még a lábas oldaláról is letakarítottuk kenyérrel az odaragadt krumplit. Ez a paprikáskrumpli szeretetem későbbre is megmaradt, anyám gyakran főzött otthon, soha nem dobtunk ki belőle egy grammot sem. Anyám mestere volt annak mi mindent lehet beledobálni a paprikáskrumpliba. Valószínűleg ez a változatosság annak volt köszönhető, hogy kolbász nem mindig volt a háznál, egyéb maradékok viszont annál több. Ma is egyik kedvenc ételem, gyorsan megvan, finom is, csak hát manapság kicsit drága. De néha megengedheti magának az ember, úgy hogy hétfőn mégis csak veszek 2 kilót és kirúgok a hámból.
