Névnapomra kaptam egy új teáskannát is. Volt nekem addig is egy, de egy kicsit már el volt égve. Már ami a kinézetet illeti, mert különben príma teavizeket forraltam vele. Egyszer elfelejtettem a kiöntő nyílásra ráhajtani azt a műanyag kupakot a kis lyukkal, így nem fütyülhetett szegény. Mire meg kimentem a konyhába addigra szépen túlmelegedett, víz meg már egyáltalán nem volt benne. Éppen időben érkeztem, hogy a kannát még megmenthessem.
Korábban is voltak már hasonló eseteim, akkor az a lehajtható kupak is elolvadt. Ilyen esetben a megmaradt teáskanna napjai persze meg voltak számláva, mert fütyülés híján csak idő kérdése volt, hogy mikor ég el, úgy hogy már tényleg csak ki dobni lehet. A képen látható teáskanna nem az enyém, ezt az Internetről szedtem le. Azt nyilván óvatosságból nem tehetem ki.
Visszatérve a névnapi teáskannára, mikor megkaptam egy-két napig még a régivel forraltam a vizet, aztán egyszer csak úgy gondoltam illene már áttérni az újra. Kivettem a dobozból és hallottam, hogy valami zörög benne. Megnéztem, hát egy műanyag valami volt, az a bizonyos lehajtható kupak. No nézd csak, mondom, van fejlődés, ez már biztos rácsavarozható vagy rápattintható. Helyezném rá, akkor látom hogy ez bizony le van törve, ezért van beledobva a kannába. Ezután egy kétmenetes csere következett a boltban ahol vettük, természetesen azzal a feltételezéssel, hogy mi törtük le. Nagynehezen azért csak kicserélték, persze gyanús pillantások közepette. Ezután már tényleg semmi akadálya nem volt, hogy használatba vegyem.
Úgy gondoltam előtte kimosom. Kezembe vettem a mosószeres szivacsot, belenyúltam a kannába és kezemmel végigtöröltem körben a kannát. Épp hogy elkezdtem a kezem már el is volt vágva, ugyanis a kanna felső, kör alakú nyílása (ahol a vizet kell betölteni) pengeéles volt. Gondolom műszakilag megoldható lett volna körben a visszahajlítás, de ezzel nem foglalkozott a gyártó. Megtöltöttem vízzel, majd visszatettem a fedelet azzal, hogy a jövőben majd a kiöntő nyíláson keresztül töltöm fel a kannát. Ezután feltettem a gázra és vártam a sípolást. Hát azt várhattam. Ugyanis jött orrán száján a gőz, csak azon a pici lyukon nem, ahol sípolni tudott volna. Megnéztem alaposabban és láttam, hogy ez a lehajtható, lyukkal ellátott kupak egyáltalán nem ül fel, vagy ha úgy tetszik nem illeszkedik a kanna kiöntő nyílásához. Vagyis soha nem fog akkora nyomás kialakulni amennyi a sípoláshoz kellene. Tehát ez nem egy sípoló teafőző. Egyúttal választ kaptam arra is, hogy miért volt az előző teafőzőben benne a letört darab. Mert a szerencsétlen aki megvette nyilván megpróbálta hozzáigazítani a kiömlő nyíláshoz és addig erőltethette amíg letört. Gondolom ezután visszavihette a boltba és eladták nekünk.
Összegezve az elmondottakat a teafőző balesetveszélyes mert elvághatja az ember kezét, nem sípol, ezáltal elégethető. De még nincs vége a hibáknak. A fedő rosszul zár, tehát az itt kiáramló gőz felforrósítja a teáskanna fogóját. Így aztán ha levesszük a gázról igencsak igyekezni kell kitölteni belőle a vizet, mert különben eldobjuk az egész kannát. Már csak hab a tortán, hogy még nem érte különösebb hőhatás, de 2 hét után már kezd sötétedni a szép fényes oldala, mintha egy kicsit megégett volna.
Azért ha én mérnök lennék abban az üzemben ahol ezt tervezték és gyártották nagyon nem lennék büszke rá. Legdurvább az éles perem meg a nem illeszkedő kupak. Mert a kanna levételéhez végül lehet szalvétát is kézbe venni, meg hát az elszíneződés is csak szépséghiba. De az első két hiba tényleg durva. Hogy mi lesz ezután? Mivel nem sípol, két héten belül elég ez is és kiveszem a sufniból azt amivel idáig melegítettem a vizet. Oszt ennyi volt.
