Beszéltünk már teáskannáról, vízforralóról, essék hát szó a merülő forralóról is. Több fajtája létezett vagy talán létezik még ma is. Az 1000 wattos inkább otthoni használatra, nagyobb mennyiségű víz felmelegítésére szolgál, a 300 wattost viszont utazáskor vitte magával az ember. Nagyon praktikus darab. Kis helyen elfér, egy pohár vízbe kényelmesen bemeríthető és perceken belül kész a forró víz. Már csak egy filteres teát és cukrot kell beledobni és kortyolhatjuk is a finom üdítő italt. Természetesen nekem is volt néhány, sőt még most is őrzök párat, nem is tudom miért. Azok után amit Moszkvában az "Akagyémicseszkaja" szállóban műveltem egynek sem volna szabad lennie. Hogy miért? Elmesélem.
De mielőtt továbbmennénk vegyünk szemügyre egy ilyen hordozható merülő forralót:
Igen, "róla" van szó.
Arra már nem emlékszem, egyedül szálltam-e meg vagy társakkal, egy biztos, hogy egyedül laktam egy szobában. Rendes kis szoba volt, volt benne telefon és televízió is. Utóbbi hasonlított a mi "Tavasz" és "Kékes" készülékeinkre. Erre nyilván csak a velem egykorú Morgómedve olvasók emlékezhetnek. A lényeg, hogy ezek még fadobozban voltak, melyek mint később látni fogjuk, kiválóan égtek. De erről egy kicsit később.
Egyelőre ott tartunk, hogy én akkoriban szívesen ittam reggelire egy teát. Nosza, elő is vettem gyorsan az itthonról vitt hőálló poharat, megtöltöttem vízzel, elhelyeztem a TV tetején, beletettem a merülő forralót úgy, hogy felültettem a pohár szélére, bedugtam a konnektorba és bementem a fürdőszobába, ahol el is feledkeztem róla. Közben a szobában először szépen felforrt a víz, majd elpárolgott az utolsó cseppig a pohárból. Ilyenkor már a merülő forraló (legalábbis a KGST piacon kapható orosz gyártmány) vörösen izzik. Ezután pattant el a pohár aminek következtében az izzó merülőforraló már a televízió fa kaszniján feküdt és éppen lángra lobbantotta a TV készülék tetejének egy részét. Én megérezhettem a bajt mert éppen csak egy kicsit égett meg a doboz már ott is voltam és húztam ki a dugót a konnektorból. Ezzel a nagyobb bajt megúsztam, most már csak az égés nyomai okoztak gondot, hogy ezzel mit csináljak. De ez is megoldódott. Egy fél óra múlva megjelent a takarítónő, takarítgatott, aztán odaérve a TV-hez megkérdezte, hogy ezzel meg mi történt? Én meg motyogtam valamit és odaadtam neki 3 rubelt, hogy alkalomadtán dörgölje már meg egy kicsit és eltűnik. Mindketten tudtuk, hogy nem fog eltűnni, de a 3 rubel után már nem nagyon érdekelte, hogy kár esett a társadalmi tulajdonban.
Nekem még gyakran eszembe jutott, hogy mi lett volna ha valahogy nem veszem észre időben a tüzet. Tudom a jobb szállodákban vannak a szobákban tűzérzékelők, de ez a szálloda - az elegáns nevével ellentétben - nem volt jobb szálloda. Azonkívül ha lett volna is, nem biztos, hogy működött volna. Gondoljunk csak a "Rosszija" szállóban 1977-ben történt tűzre, ahol 43 ember lelte a halálát. Pedig az már tényleg egy jó nevű szálloda volt. És csupa pártfunkcionárius és nem közép szintről. Még rágondolni is rossz. De ez már egy más történet. Szerencsére én résen voltam, így megúsztuk (én is meg a szálloda is) ezt a kis kalandot. Elég régóta nem hordom már magammal, de ha nagy ritkán használom is nagyon óvatos vagyok, el nem mozdulnék mellőle. Hát így esett meg a történet a 80-as évek közepén velem egy moszkvai szállodában.
