Az elmúlt napokban megint kissé be voltam havazva. Csütörtök este szakestélyen voltam, ami nagyon kellemes dolog. Az ember kiöltözik, elmegy, jó hangulatban nótázik a többiekkel, közben zsíros kenyeret majszol ecetes hagymával, amit aztán jófajta árpalével locsolgat. Tehát mint olvashatjuk szakestélyen részt venni jó. Különösen ha az embernek semmi dolga nincs. Akkor sem rossz ha van, de akkor azért egy kicsit dolgozni is kell.

A szakestélyeken három olyan felszólalás van amire felkérnek valakit. Egyik az úgynevezett "Vidám pohár", itt valami vidám felszólalást vár el a társaság. Aztán van a "Komoly pohár" amikor is komoly dolgokról illik beszélni. Ezt általában tanárok mondják, megcsillogtatva több évtizedes munkásságuk alapján kialakult bölcsességüket. Én többnyire az előbbit szoktam mondani, az utóbbiból talán csak vagy hármat tartottam a 40 év alatt. Abból kettő majdnem vidámra sikeredett, erőt kellett venni magamon, hogy tényleg megfeleljen a "Komoly pohár" iránti elvárásoknak. A harmadik felszólalás a "Korsóavató". Amíg ez el nem hangzik bizony műanyag pohárból kortyolgatjuk a sört.

Az én felkérésem most is egy "Vidám pohárra" szólt. Ami azt jelenti, hogy három héttel a szakestély előtt, a felkérés pillanatában az ember nagyvonalúan legyint, hogy addig még sok idő van, természetesen nem gond egy kis vidámságot összehozni. Egy héttel a szakestély előtt az ember már vakaródzik egy kicsit, hogy jó lenne már tudni miről is fog beszélni. Aztán ahogy múlnak a napok, egyre nyugtalanabb. A csúcs a szakestélyt megelőző napon van, amikor már egy papírlap fölött történik a gondolkodás. Estére meg is születik valami, amivel az ember többé-kevésbé elégedett, de azért nem hagyja abba a gondolkodást, hátha jönne valami jobb ötlet. A szakestély napjára már igyekszik semmit nem elvállalni, az egész napot a készülésre szánja. Így voltam én is. Aztán kora délután eldőlt a dolog, 20 perc alatt papírra is került. Kézírással, mert amennyit én nyomtatok ahhoz nem éri meg alkalmanként tízezreket kiadni festékpatronra. 3-4 órával a kezdés előtt már az ember nyugodt. Változtatni nem érdemes, fel kell vállalni a kockázatot hogy a leírt oldalak felolvasásakor azért némi siker érzékelhető lesz majd és nem kell megkérdezni őket, hogy "Mi van, halottjuk van?". Ilyenkor az ember már csak valami laza dolgot csinál. Olvas, videót néz vagy valami ilyesmit. Egyre kell ügyelni, nehogy elaludjon a nagy relaxálásban. Aztán a kezdés időpontjában ott van a szakestély helyszínén, zsebében vagy a fejében az elmondandó gondolatok.

A szakestélyeken a "Vidám pohár" általában elég későn van, többnyire a szünet után, tehát a "Vidám pohár" mondó néhány órát még izgulhat. A külvilág ebből csak annyit lát, hogy egymás után tűnnek el a zsíros kenyerek, a sör is kellő ütemben fogy és az ember arcáról le nem fogy a mosoly. Most is így volt. Egy frissen epeműtöttől szokatlan étvággyal gyűrtem lefelé a zsíros kenyereket, jó bő ecetes hagymával. Annyit azért megtettem, hogy vittem egy zsebkést és a zsír egy részét leszedtem a kenyerekről. És persze söröztem. A szünet után aztán valóban én következtem. Sikerült olyan anyagot összehoznom ami még soha nem hangzott el. Mert néha azért ismétli magát az ember.

Egyébként ez egy bányász-gépész barátkozó szakestély volt amibe én különösen beleillettem, mert  az alap képzettségem bányagépész. Nem mintha idáig nem barátkoztunk volna, szerintem már több évtizedes ez a barátság, de ez is olyan mint a házasság, időnként biztosítanunk kell a másik felet érzelmeinkről.

Na de kanyarodjunk vissza a mi barátkozós szakestélyünkhöz ami jól sikerült, jól éreztem magam, éjfél volt mire hazaértem. Jól esett az a figyelem és érdeklődés ami megnyilvánult a részükről, mivel tudták, hogy nemrégiben műtéten estem át. Örültek annak, hogy túl vagyok rajta, hogy jól érzem magam. És most már tényleg teljesen jól  vagyok, minden sebem begyógyult, a diétám is eléggé fellazult miután kitapasztaltam, hogy mit és mennyit ehetek. Azért azt nem gondoltam volna, hogy zsíros kenyeret is fogok már enni, de hát ott voltak előttem a speciális, szakestélyes zsírral megkent kenyerek, nem bírtam ellenállni nekik.  

Most, hogy ránézek az órára látom, hogy ha elmentem volna a Dudujka Völgyi Rókákkal Tállyára a borkóstoló túrájukra akkor már Felsőzsolcánál járnék. Most azonban kimentettem magam. Tegnap Gyöngyösön voltunk, nem lehet minden nap viháncolni, kicsit kímélem még magam. Megegyeztünk, hogy az őszin ott leszek. Jövő hét pénteken megint szakestélyre vagyok hivatalos, úgy hogy  jól élünk mi itt a Dudujka völgyében.:)

Végezetül kikerestem egy évtizedekkel ezelőtt készült irományomat. Azért nem újabbat mert jó néhány éve már csak egy vázlatot készítek és a helyszínen szabadon mondom el amit kigondoltam. Amikor ez készült még mindent leírtam. Az írásban említett Rockwell és Boci vendéglátóipari egységek az Egyetemvárosban.

K.J másodéves egyetemi hallgató korán nyugovóra tért ezen a késő őszi, enyhén hűvös estén. Alig múlt hajnali 3 óra. Az éjszaka nyugodt volt, alacsonyan szálltak a danubittól a vállalkozók. Eső lesz, gondolta gondterhelten B.J. kicsit összébb húzva kabátja maradékát, már ami egy heveny Rockwellbeli testmozgás után megmaradt.

De őt nem ez nyugtalanította. Tanárai egy idő óta több alkalommal folytatólagosan üzengettek neki, mindenféle aláírás megtagadásokkal riogatva. Tulajdonképpen nem értette őket. Mi a francnak vannak annyira oda? Még csak hatodik hete tart a félév. Na mindegy, gondolta. Okosabb enged.

A lépcsővel egyébként könnyen megbirkózott, de azzal a tökfejjel aki nem engedte be a szobájába már nehezebben boldogult. Végül is csak a szeme dagadt fel egy picit. De cserébe elhozta a pizsamája ujját. Mintha ő még soha nem tévesztette volna el a szobáját? Na mindegy, fő hogy itt vagyunk. Csak jönne már valaki aki beletalálna a kulcslyukba. Na végre. Puff neki! Beletört. Dörömbölés. Na végre, bent volt a szobájában.

Elhatározása, hogy holnap benéz az egyetemre komolynak tűnt. Vetkőzés közben kicsit izgalommal gondolt a holnapi, mit holnapi, mai napra.

Lassan levetkőzött, csupán a nadrágnál állt meg egy pillanatra a keze mikor észrevette a hatalmas szakadást az ülepén. Erre nem emlékezett. Arra, hogy hol szakadt le az egyik zsebe, világosan emlékezett. A zippzár kiszakadásáról is tudott. De ez itt az ülepén? Erre tényleg nem emlékezett. Na mindegy, úgyis ez a divat, csak ne felejtsen el gatyát venni reggel alája. Levetkőzött, majd fáradtan dőlt végig a sötétben az ágyon. Arra, hogy ez nem az ő ágya csak akkor jött rá amikor az ágyban fekvők megmozdultak alatta.

Neheztelésük kissé megviselte mind őt mind pedig az amúgyis romjaiban heverő alsónadrágját. Rövid bolyongás és apróbb gorombaságok után végre meglelte saját ágyát.

Hamar álomra szenderült, de nyugtalanul aludt. Álmában kémcsövek és bunsenégők mozogtak dinamikusan változó  görbék mentén, miközben időállandójuk eloszlásának valószínűsíthető harmadik differenciáljai érintőlegesen simulnak egy alkalmasan megválasztott koordináta rendszer tengelyeihez.

Mindeközben Csernyák tanár úr átható tekintete kísérte mindenhová. Félelme nőttön nőtt, érezte előbb utóbb itt még titrálásra is sor kerülhet. Szemei előtt megelevenedett hűlési görbék járták sajátos vitustáncukat.

Érezte, hogy a  Ph érték a szájában elérte a lehetséges maximumot, bekapott egy cukormentes orbitot, és eszébe jutott Judit akinek már nem korpás a haja.
Bedő tanárnő ezt nem nézte jó szemmel. Porig sújtó tekintetétől követve kiköpte. Sajnálatos módon az éppen áthaladó Szita tanár úr újonnan beszerzett angol kockás tweed zakójára. Rémülten vakargatta a tanár úr zakóját mely a vakarás helyén egyre nagyobb folytonossági hiányt mutatott. Szita tanár úr egyre szomorúbb szemekkel nézte a zseb tájékán nagyobbodó tátongó lyukat és a ruhadarabot mely néhány perccel  ezelőtt még egy divatos férfiúi ruhadarab volt. Szólni akart, de csak fáradtan legyintett és elment. K.J. verítékben fürödve ébredt fel...

Örömmel tapasztalta, hogy mindez csak álom volt. Nyugalommal töltötte el szobájának megszokott éjszakai zajai melyeknek egyhangú csendjébe csak az egyetemi menza étlapján rendszeresen megtalálható olcsó babfőzelék tudott valami változatosságot hozni.

Rövid alvás után társai  készülődésére riadt fel. Benne egy pillanatra felmerült ugyan a továbbalvás lehetősége mint lehetséges alternatíva, de eszébe jutott éjszakai rémálma  és fáradtan ugyan, de tettre készen lépett bele a társai által éjszaka az ágya előtt felejtett előző esti vacsora maradékaiba. A lábasba szorult lábait viszonylag hamar kiszabadította és elindult a mellékhelyiségbe.

A zuhanyzóba lépve  apróbb neheztelések és modortalanságok segítették abban, hogy a zuhanyzóban a férfi oldalra álljon. Hosszasan folyatta magán a vizet, a víz meleg volt, érezte az entalpia ölelő melegségét, szeme bepárásodott. Eszébe jutott  Nánási tanár úr aprólékosan kidolgozott, sok színben pompázó Rankine-Clausius körfolyamatai melyektől csak a tanár úr köpenyzsebei voltak színpompásabbak.

Merengéséből a takarítónő jövetele zökkentette ki.
Szobájába érve szekrényében hosszasan válogatott alsóneműi között. Mivel tiszta alsónadrágja már régen nem volt, egy relatív tisztát választott ki. Öltözni kezdett. A zsebeket tulajdonképpen tudta nélkülözni, a szakadással is megbékélt már. De a villámzár hiánya mélyen nyomasztotta. Végül egy darab dróttal rögzítette e fontos nyílászárót.
 
Kilépett a kollégiumból. Szeme csodálkozva falta a kora hajnali  Egyetemváros zajló életét. Még sohasem látta ilyen hajnalban. Egy közeli rádióból a 10 órás híreket kezdték olvasni.
Kissé ugyan álmos volt még, de eszébe jutott egy anekdota. Elmosolyodott.
Molnár Ferencről olvasta valamikor, aki közismerten későn kelő ember volt, de egyszer bíróságra idézték tanúnak a kora reggeli órákra. Kilépve a házból nézte a sok siető embert az utcán, megkérdezte a kocsist: mondja barátom ezek itt mind tanúk?

No de félre a tréfával legalább a negyedik órára be kellene jutni. Erőtől duzzadó lelkesedéssel tépte fel a kisbolt ajtaját amit később az egyik eladóval és néhány önkéntes segítővel visszaraktak. Kért néhány túrós táskát. Az eladó elviszi? kérdésére hülye pofát vágott, majd megkérdezte: Miért, betét van rajta?
Azért sikerült a fejét időben elhúznia a túros táskák elől, hiába milyen jó ha az ember józan életet él és rendben vannak a reflexei.
Sajnos a túrós táskára nem egészséges sört inni így aztán vett úgy 60 cm füstölt kolbászt is amit ott helyben elfogyasztott. Az evés tempója nehezen írható le szavakkal, talán úgy lehetne közelíteni, hogy két kolbászdarab között a követési távolság mind időben mind térben szinte elhanyagolható volt, kis elhanyagolással az anyagáram folyamatosnak volt tekinthető.
A bociban elfogyasztott első üveg sör is szinte nyelés nélkül érte el úti célját. Lent boldogan ölelkeztek össze a kolbásszal  kicsit kiközösítve a túrós táskát. Az elsőt újabb sörök követték.

Jóleső érzés töltötte el, kéjes érzésekkel dőlt hátra székén, majd leporolta magát és keresett magának egy másik széket. Ismét hanyatt dőlt, lábait kinyújtotta, a villámzárat pótló drótdarab elérkezettnek vélte az időt arra, hogy megváljon a nadrágtól. Buja csörrenéssel landolt a szomszédos asztalnál kávézó külföldi vendég poharában. De a nadrág gazdája ezt már nem hallotta, jóleső szuszogással aludt a széken, vele aludt a szakadás is. Álmában jó tanuló volt és a postás köszönt neki.