Ez a nyúltörténet már szolidabb lesz mint a másik volt. Egy kicsit messzebbről indítanék. Mondjuk a gyerekkorommal. Életemben először ugyanis gyerekkoromban ettem vadnyulat. Házinyulat rengeteget, de vadnyulat csak akkor, amikor kaptunk egyet ajándékba. Legjobb tudomásom szerint anyám is először csinált pörköltet vadnyúlból, de ennek ellenére nagyon finom lett. Egy jó nagy lábas van előttem, tele sötét színű húsdarabokkal és zafttal. Az ízét még ma is a számban érzem.
Aztán teltek-múltak az évek, én mindig csak vágyakoztam ezekre a gyerekkori ízekre. Sajnos vadnyúlhoz jutni ezekben az időkben lehetetlen volt, legalábbis azokban a körökben amikben én mozogtam. Nagyon hosszú idő után egyszer megláttam a Búza téri Vásárcsarnokban is vadnyulat, a túlsó végén, ahol a halakat is árulják. Természetesen lecsaptam rá, meg is csináltam. Finom lett, de annyira nem mint az a bizonyos gyerekkori vadnyúl pörkölt. Aztán ismét eltűnt a vadnyúl a piacról, megint csak a vágyakozás évei következtek.
Mígnem egyszer a főnökömmel Pécsről jöttünk, egy műszert hoztunk el, amikor az egyetemen a jogász épület mögött egy nyuszi elénk került. Mi már csak a koppanásra figyeltünk fel. Kiszálltunk, hát megtaláltuk szegényt, már nem élt. Nem roncsolódott, valószínűleg egy tompa ütés végezhetett vele. Természetesen felajánlottam a főnökömnek, hogy vigye haza. Azt mondta, nem tud mit kezdeni vele. Így aztán én örömmel vittem el, bár még én sem tudtam hogy s mint lesz ezzel a nyúllal. De egy dologban biztos voltam, hogy ez bizony meg lesz éve. Mégpedig pörköltnek, krumplival és vörös borral. Nem kellett sietnem a megoldással mert bár nem volt még tél, de azért hidegek voltak még az éjszakák, nappal sem volt nagyon meleg. Azt tudtam, hogy a vadaknak nem árt ha 1-2 napot állnak anélkül, hogy hozzájuk nyúlnánk. Sokszor láttam reggelente mikor mentem dolgozni, hogy a járda melletti ház első emeleti erkélyéről lógtak lefelé a fácánok, nyilván a gazda megjött a vadászatról és oda rakta ki őket porhanyósodni. Így aztán az én nyulam is az erkélyen várta sorsának beteljesülését. A szűk keresztmetszetet a nyúzás jelentette, de egy ismerős révén ez is megoldódott. Aztán a pörkölt készítés már rám maradt. Nem azért mondom de a hátsó combja akkora volt mint a két tenyerem egymás mellé téve. Csodálatosan sikerült, ettük néhány napig. Megfordult a fejemben, hogy esetleg meg kéne hívni a főnököméket vacsorára, de nem voltunk mi olyan közeli viszonyban, hogy ezt megtehettem volna. Arra megint nem gondoltam, hogy viszek neki, hasonló okokból kifolyólag. Így aztán megettük a nyuszit magunkban. Finom volt, de azért az emlékeimben mégis az a gyerekkori vadnyúl pörkölt maradt meg igazán, abban a nagy lábasban.
