Végre el tudtam olvasni Kosztolányi Dezsőnek ezt a remekét, a "Pacsirtá"-t. Filmen már sokszor láttam, kiváló film, kiváló szereplőkkel. Tolnay Klári és Páger Antal tehetségük legjavát adják a filmben, de Nagy Anna is nagyon jó. Ő személyesíti meg Pacsirtát, a csúnya lányt, akinek ugyan volt valamiféle udvarlója Cifra Géza forgalmista személyében, aki aztán később szép csendben elmaradt. Nem is csodálom. Cifra Géza sem volt egy férfiszépség, de azért Pacsirtához képest messze vonzóbb volt férfiban, mint Pacsirta nőben. Amikor először láttam a filmet azt hittem, hogy a művésznő az életben is ilyen csúnya és nagyon sajnáltam. Aztán később látva őt a valóságban meggyőződtem arról, hogy mindez csak a maszkmesterek és sminkesek műve. Akkor szembesültem azzal is, hogy ezek a kiváló mesterek vagy inkább művészek nem csak szebbé tudnak tenni amúgy is szép nőket, hanem néha az is a feladatuk, hogy csúnyává varázsoljanak egyébként szép embereket. Hát ez a filmben kiválóan sikerült. És ha már a filmnél tartunk szerintem ez esetben a film sokkal jobb mint az alapmű, a könyv. És mindez elsősorban a főszereplőknek és a rendezőnek - Ranódy Lászlónak - köszönhető.
A Páger Antal-Tolnay Klári kettős hitelesen jeleníti meg a szülőket, akiknek a lányuk csúnya, még ha maguk ezt nem is ismerik be. Illetve egyszer, amikor a lány egy hétre vidékre utazik rokonokhoz, a férj felesége arcába vágja, hogy nem szeretik Pacsirtát, és hogy a lány csúnya. Az asszony persze tiltakozik és meg vagyok győződve róla, hogy az apa sem úgy gondolta ahogy mondta. Szereti ő Pacsirtát, csak egyúttal azt is látja, hogy a lány miatt egy elnyomorodott életet élnek. És igazán erre akkor jön rá amikor Pacsirta elutazik egy hétre és ők "élnek" egy kicsit. Vendéglőbe járnak ebédelni (bár Pacsirta kiválóan főz), színházban töltik az estéjüket, az apa még a kaszinóba is benéz ahol végigkártyázza a fél éjszakát, miközben egy kalap pénzt nyer. És rettenetesen berúg. Otthon felkapcsolják a villanyt és boldogan érzik a fény melegségét, otthonosságát. Az ablaktáblákat kinyitják és jótékonyan áramlik kintről befelé az éltető napsugár. A toalett tükör oldalszárnyai is szabaddá teszik a középső tükröt, egyúttal maguk is a tükrös oldalukat mutatják, hogy az anya zavartalanul gyönyörködhessen még most is fellehető szépségében. A lakás feléled, a benne lakók is, egy emberhez méltó élet kezdődik azzal, hogy Pacsirtát felrakják a vidéki rokonhoz vivő vonatra. Ahol talán összejön a kétgyermekes özvegyemberrel, a birtok ispánjával. Aztán eltelik a hét és váratlanul, idő előtt megjelenik az ajtóban Pacsirta. A szülőkön a döbbenet lesz úrrá...
És itt szétválik a regény és a film. A rendező jól érezte meg azt az erőt amely ebből a váratlan megjelenésből árad, és abból, hogy az anya döbbenettel és szomorúan csavarja ki a csillár izzóinak nagy részét, hogy csak egy világítson. Befelé fordulnak a toalett tükör táblái is, az ablakokon is bezárulnak a spaletták. Az író nem él ezzel az úgymond csattanóval, a rendező igen. És jól tette, mert ez ad egy olyan drámai hangsúlyt az egész történetnek, hogy máig emlékezetes számomra.
Kiváló regény Kosztolányi remeke, hasonlóképpen kiváló a film is. Tudom ajánlani mindenkinek. Különösen a fiataloknak, akik ma már keveset olvasnak, ami baj, de meg is értem őket. Nekünk kevesebb kísértéssel kellett szembenéznünk, így aztán többet is olvastunk. Kísérleti nemzedék az övék, nem tudom hová vezet ez az út ezzel az Internettel, Facebookkal és okos telefonokkal. És nagyon kevés könyvolvasással. Kicsit féltem is őket, de hát ez van. Haladni kell a korral. Ha az én időmben lettek volna ezek a műszaki csodák valószínűleg ugyanúgy éltem volna mint ők élnek ma. Nyomogatnám a gombokat és az egeret valamint a képernyőt.
