A viszonylag új számítógépemmel meg vagyok elégedve. Nem tudom hány éves, én már használtan vettem, de öröm vele dolgozni. Az ezt megelőző gépemnél 20-25 percet is kellett várnom kellett ahhoz, hogy összeálljon és dolgozni lehessen rajta. Ez most 2-3 perc. Úgy hogy érdemes volt lépnem, megtehettem volna már korábban is, de én mindig ilyen voltam.
Már 4 éve házasok voltunk mikor megvettük az első (használt) Trabantunkat. Ez 1977-ben volt. Hiába mondták a bátyámék meg a szüleim, hogy vegyünk egyet, pénzünk is lett volna rá, én mindig azt mondtam: minek? van vonat is. Az ember jókat olvasgat és hipp-hopp, máris Miskolcon van. Igaz, hogy a vonatig el is kellett jutni mert az én falumat nem érintette a vonat, tehát buszozni kellett Hatvanig, de akkor én erre is csak legyintettem. Dacára annak, hogy szeptemberenként mikor szegény apám telerakta a sporttáskámat szőlővel Hatvanban már a pokolba kívántam a sok szőlőt, aminek egy részéből aztán must lett mire hazaértünk. Miután aztán megvettük a trabit akkor gondoltam, hogy hát ezt bizony hamarább is megtehettük volna.
Mint a trabi lecserélését is. Erre is mondta mindenki, hogy miért nem veszek már egy rendes autót, de én azzal ráztam le őket, hogy minek? ezzel is lehet menni menni mindenhová. Persze, hogy el lehet, de egy Suzukival ugyanez sokkal kényelmesebb. Úgy hogy mikor megvettem az új autót már igencsak sajnáltam, hogy csak 36 év után cseréltem le a Trabantomat.
Így voltam a videóval is. Körülöttem már mindenkinek volt videója, én meg csak mondogattam, hogy minek az? Megvagyok én anélkül is. Különben is, akkor sem nagyon volt mit felvenni a televízióból. Aztán egyszer az egyik kollégám megjegyezte, hogy ez arra is jó, hogy ha nem tudok megnézni valamit a TV-ben felvegyem, vagy csak máskor nézzem meg mint mikor vetítik. Ezen már elgondolkoztam és egyszer amikor mentünk Tatabányára kötelet ellenőrizni, mind a hárman bementünk Budán a régi Skálába és vettünk egy videót. Tatabányán az Árpád szállóban aludtunk, ott már volt kábel-TV, be is üzemeltük a frissen beszerzett cuccot. Ez 1988 tájékán lehetett, ma is őrzöm az akkor ott felvett videóclipeket. Nosztalgiából. Egyébként egy ITT készülék volt, kicsit sok integrált áramkörrel, még ma is menne ha használnám. Egyedül annyi baja van, hogy mikor dobja ki a kazettát kézzel be kell segíteni, fel kell emelni az ablakot előtte, hogy ki tudjon jönni. Máig a legjobb videóm volt, már nem használom, de nosztalgiából még tartom, egyszerűen nincs szívem kidobni. Érdekes, hogy a tárgyak is közel tudnak kerülni az ember szívéhez, nem csak az élőlények. Így vagyok én ezzel a 26 éves videóval is.
Egyébként jól vagyok, lassan 2 hete, hogy szakestélyen voltam, nagy szakestély volt, gyűrű- és kupaavató, az egyik asztal végén találtam helyet, mint később kiderült földijeim ültek mellettem. A fiúk voltak érintettek, a hölgyek házastársi minőségben kísérték el őket. Jó volt tudni, hogy az egyik hölgy a második faluból való volt, a másik meg a szomszédból, ahol gyerekkoromban a nyaraimat töltöttem. Nem egy Balaton volt, de azt is nagyon élveztem. Utóbbi a szomszédos falu, anyám odavalósi. Az ember mindig örül ha földijeivel találkozik. Jól éreztem magam, a szerencse jó helyre vezérelt. Hallgatók is ültek a közelemben, ők is hozzájárultak ahhoz, hogy jól érezzem magam. A szakestély egyébként jó volt, a krampampulit már nem vártam meg, fél 12 volt így is mire hazaértem. Eljövetelkor a "krampács" készítőjével találkoztam, igen marasztalt, de nekem már nagyon mehetnékem volt amit aztán ő is megértett, amit ezúttal is köszönök. Gondolatban már készülök a gyesznótorra ami február elején lesz. Volt néhány hetem amikor magam döntöttem el mit és mennyit eszem, hát csináltam egy kis helyet a disznóságoknak. Hát így élünk mi itt a végeken. :)
