Megint elégettem a teafőzőmet. A dolog úgy esett meg, hogy feltettem a vizet a gázra, éppen csak egy keveset, amennyi a zacskós kávémhoz kell, aztán bejöttem a szobába. Itt megnyomtam a videó lejátszás gombját, hogy hol is tartottam és itt ragadtam a TV előtt, ugyanis éppen az a dokumentumfilm következett, amely arról szólt, hogy Szlovákiában a háború után úgy jelölték ki az államhatárt, hogy az a falu közepén húzódjon. Így aztán a falu egyik fele Szlovákiához, a másik fele pedig Ukrajnához tartozik. Az így kettészakított falu egyébként majdnem tiszta magyar falu, szlovákok csak négyen vagy öten vannak, akik oda mentek férjhez vagy oda nősültek. A dokumentumfilm címe "Kisberlin", nemrég mutatták be, akkor nem tudtam megnézni, viszont felvettem videóra.  És ott is ragadtam előtte, már csak az égett szagra figyeltem fel. Akkor már tudtam mitől ez a szag, pontosan tudtam mire számíthatok a konyhában. Nem is csalódtam, a teafőzőm majdnem teljesen fekete volt, igaz kicsit még fénylett, nem is nézett ki olyan rosszul. Először nem is tudtam mit csináljak, hagyjam-e a gáztűzhelyen kihűlni vagy hűtsem le hideg vízzel? Az utóbbi mellett döntöttem. A színe nem lett rosszabb, viszont lecsapódott a belső felületéről a vízkő. Úgy döntöttem, hogy egyelőre nem veszek újat. A lomtárban még megvan az ezelőtti, szerintem teljesen így nézhet ki, úgy hogy kicserélni sem érdemes. Úgy hogy marad ez használatban. Aztán ha majd egyszer valami alkalmi vétel lesz veszek egy újat. Addig meg jó lesz ez. Ezt a "Kisberlin" című filmet pedig ajánlom mindenkinek, ha tudja nézze meg. Megéri.