Tavaly ilyenkor vettem 10 pár gyógyzoknit. A gyógyzokni attól gyógyzokni, hogy nem túl szoros a gumírozása, mégsem csúszik bele a cipőbe. Amíg új. Mert ha ez a gumírozás eléggé elrenyhül akkor bizony alig várja az ember, hogy hazaérjen és bevágja a szemétbe. Érdekes, hogy nincsenek előjelek. Az ember felveszi és már a buszmegállóban érzi, hogy igazítani kellene rajta, de egy buszmegálló nem igazán az a hely ahol le lehet venni a cipőt, mert már kívülről csak így érhető el. Tehát a zokni csúszik lejjebb és ez ember megy tovább. Mire eljut egy helyre ahol például már leveheti a cipőjét a sarka már csupaszon van a cipőben. Másnap azt hiszi, hogy ez egyedi probléma volt, tehát felvesz egy másik párat ebből a fajtából. Meglepődve tapasztalja, hogy ugyanúgy járt mint a másikkal. És ez így megy még vagy 2 nap ami után végre feladja az ember és fájó szívvel kidobja a többit is. Egyúttal megállapítja, hogy megbízható gyártási technológiát használhatnak a gyártásnál, hogy mind egyszerre veszíti el a rugalmasságát. Persze, tudom, ugyanazt az anyagot használják fel, ugyanúgy gyártják, de mégis, hogy majdnem napra egyszerre menjenek tönkre az tényleg érdekes.
Mint a szovjet Sprotni konzervjeim. A teljes történetet nem mesélném el, itt megtalálható, csak a lényeget mondom el. Mikor hallottam, hogy itt rendszerváltás lesz pánikba estem, boltokat láttam üres polcokkal, százméteres sorokkal, így aztán elkezdtem konzerveket felhalmozni. Kartonszámra vettem a szovjet halkonzerveket, a magyar löncshúsokat, májkrémeket. Időnként megszemléltem a beépített szekrényben felhalmozott készleteimet és megnyugodtam. Aztán megjött a rendszerváltás és a csemegepultok roskadoztak a finomabbnál finomabb húskészítményektől, olyanoktól is amilyeneket soha nem ettem. Valahol éreztem, hogy kissé elhamarkodtam ezt a nagy konzervvásárlást, de még nem nyúltam a készleteimhez, inkább ettem a finomságokat amiket boltok kínáltak.
Aztán eljött egy pillanat amikor úgy éreztem most már ha tetszik ha nem, neki kell állnom a konzervjeimnek. Neki is álltam, de elég lassan haladtam. Sok mindent bevetettem, hogy fogyjanak. Először gasztronómiai trükköket alkalmaztam hogy fogyjanak a löncshúsok. Sütöttem őket, kirántottam, fasírtot csináltam belőlük, aztán ajándékoztam is belőlük, bagóért próbáltam megválni tőlük. Summa summarum 2003-ra elfogytak. 3 darab sprotni konzerv maradt meg még sokáig, mert azok tartották a beépített szekrény egyik polcát. Ezekkel az volt a tervem, hogy a rendszerváltás 25 éves évfordulóján felbontom őket és ha tartalmuk jól fog kinézni és büdös sem lesz kinevezem azt a napot a Szovjet Konzerv Napjának és kellően dokumentálva (fényképek, videó) megeszem és megírom itt a Morgómedvében. Hát sajnos erre nem kerülhetett sor, néhány évvel a neves évforduló előtt elkezdtek levet ereszteni, illetve olajat. De mind a három nagyjából egy időben. Álltam és néztem. És csodálkoztam a szovjet konzervgyártási technológián. Hihetetlennek tűnt, hogy a szavatosság lejárta után 20 évvel ugyanakkor lyukadjanak ki és engedjék az olajat. Ami persze elég büdös volt már. Hát ez nem semmi. Hiába, a szovjet tudomány és annak eredményeit felhasználó ipari technológia megmutatta a világnak, illetve jelen esetben nekem, mit jelent egy pontosan kidolgozott technológia és annak hű követése.
Az a vicc jutott eszembe amikor a falusi bácsi a városban jár aztán bemegy a gyógyszertárba, hogy kérjen valamit a patikus úrtól székrekedés ellen. Ki is mér a patikus valami port egy ostya lapra, de aztán gondol egyet, megkérdezi a bácsit messze van-e a faluja? Mondta, hogy biza messze. És megmondta a kilométert is. Ekkor kivett belőle egy keveset. Aztán a patikus tovább kérdezett, hogy messze lakik-e a buszmegállótól. Megtudja, hogy bizony jó kilométert kell gyalogolnia mire hazaér. A patikus megint igazított a por mennyiségén. De már belebújt a kisördög és azt is megkérdezte, hogy messze van-e budi a kaputól. Megtudta, igazított megint egy picit a mennyiségen. Aztán hősünk bevette a port és elindult haza. Teltek múltak a hetek, megint a városban járt és dolga volt a patikában. A patikus megismerte és megkérdezte, hogy alakult múltkor a dolog? Le a kalappal a patikus úr előtt válaszolta - egy ekkora távolságon csak 10 métert tévedni tényleg elismerésre méltó teljesítmény.
Visszatérve a gyógyzoknikra, tavaly a Kocsonyafarsangon vettem őket, holnap megint kezdődik az idei rendezvény, azt hiszem veszek néhányat. 250 Ft volt párja, szerintem ennyit megér akkor is ha csak egy évig használható.
