Csütörtökön bulizni voltam. Igyekszem gyorsan leszögezni, hogy bár a buli szóhoz leginkább negatív gondolatok járulnak, azért kötődhetnek hozzá pozitív dolgok is. Mint például a mi esetünkben, amikor is a karunk vezetése úgy döntött, hogy rendez egy év végi összejövetelt, amivel egyrészt egy nehéz és küzdelmes év után megjutalmazzuk magunkat, másrészt kicsit már az eljövendő karácsonyi és újévi ünnepekre is gondolunk.
Az alapötletet az adhatta, hogy áprilisban itt jártak Kassáról a társ kar vezetői, élükön a kar dékánjával, akik hoztak ajándékba egy 2 literes üvegben kiváló körtepálinkát. A tárgyalások sikeresen lezajlottak, a küldöttség elégedetten hazautazott, a vendéglátók is valószínűleg leültek egy kávé mellé, hogy értékeljék a látogatást. Mondhatnám az egyensúly tökéletesen helyreállt, egyedül egy kétliteres körtepálinka lógott ki belőle. Amit persze nem érdemes hosszasan őrizgetni, azt bizony meg kell inni. Apránként nem az igazi, ehhez már egy nagyobb társaság kell. Aztán elképzelem, hogy folyt tovább a gondolkozás, és kiderült, hogy nincs egy olyan alkalom amikor a karunk oktatói, kutatói, dolgozói együtt lehetnének kötetlen körülmények között, ahogy mondani szokták, fehér asztal mellett. Kicsit beszélgetve, borozgatva. Valahogy így születhetett meg az I. "ElőKari" elnevezésű évzáró rendezvény ötlete. Amilyen a karon - tudomásom szerint - még nem volt. Az ötletet nyilván a megvalósíthatóság mérlegelése követhette, és miután a dolog megoldható volt a rendezvény tényleg megvalósult.
Magam is meghívást kaptam rá, így aztán kedvenc pulóveremet itthon hagyva közepes eleganciát erőltettem magamra, amivel viszont sikerült elérnem az átlagszínvonalat, vagyis tökéletes volt. A terem bal felén voltak az asztalok és a székek a terítékekkel, a jobb szélen egy hosszú asztalon elől az italok, utána tálcákon az ennivalók. Szolid parti volt, meleg ételek nem voltak, volt viszont sok hideg étel elegendő mennyiségen, sőt annál jóval több. Éhen nem maradt senki, sőt mikor jöttem el volt még 3 tálca melyek teljesen tele voltak. Italokban is szerények voltunk, voltak borok és sörök. Aperitifként a kassai barátaink körtepálinkája szolgált, a pincérek szépen kiporciózták, hogy jutott mindenkinek. Jó másfél órát tartott a vacsora, közben lehetett jókat beszélgetni is, aztán fél nyolckor a zenekar elkezdett játszani és itt már mi idősebbek inkább csak nézelődtünk. Hozzáteszem, élvezettel.
Nem úgy a fiatalok. Ők kezdetben a terem túlsó sarkában kezdtek táncolgatni, kettesével, ahogy szokás, aztán később mikor már többen lettek átjöttek a zenekar elé, ahol egyrészt több volt a hely, másrészt pedig közelebb voltak a zenekarhoz. És már nem csak a harmincon innen lévők. A hangulat fokozatosan emelkedett, voltak ugyan még párok, de többen beálltak egyedül is. Aztán később egy-egy szám erejéig többen összekapaszkodtak csoportokba és együtt táncoltak. Erről írtam én egy másik helyen, hogy fergeteges volt a hangulat. Én is nagyon élveztem, igaz én csak üldögéltem meg a boromat kortyolgattam, de azért nem lehetett közömbösen nézni, hogy volt kollégáim mennyire jól érzik magukat. És nem csak a fiatalok. Beálltak hatvanon túliak is néhányan. Szóval tényleg fantasztikus volt.
Essék még néhány szó a zenekarról is. A zenekar neve Unicum Habeas, elég régen játszanak már és mondhatom kiválóan. Írásom végén meghallgatható néhány szám a csütörtöki kínálatból, hogy a kedves olvasó is meghallgathassa őket. Az egyik gitáros (aki elől áll) valamint a dobos és a szintetizátornál álló hölgy karunk egyetemi docensei, tudós emberek, ketten tanszékvezetők, a hátul álló gitáros és a másik (énekes) hölgy most végzett hallgatóink, a szakállas fiatalember pedig szintén a mi mesterszakos hallgatónk, az egyetemi ünnepségek rendszeres fellépője. Ő nem csak kiválóan énekel, hanem egyike karunk 3 köztársasági ösztöndíjasának is.
Ők gondoskodtak tehát a kiváló hangulatról amelyhez szintén kiváló partnereknek bizonyultak a kari oktatók, doktoranduszok és dolgozók is. Tényleg igazi buli hangulat alakult ki ebben a 70 percben. Ezt követően jöttem el, azzal, hogy ez tényleg nagyon jó volt, kell egy ilyen, amikor kiengedheti az ember a gőzt és erőt gyűjthet a következő évre. Mindenképpen köszönet illeti karunk vezetőit, hogy belevágtak és ilyen profi módon megvalósították. És persze a zenekarnak is köszönjük, nélkülük ez nem sikerülhetett volna ilyen jól.
Végezetül sikerült egy képet szereznem az egyik intézetünk képviselőivel, valamint feltettem néhány dalt a zenekarunk csütörtöki repertoárjából.
