Régóta készülök írni arról, hogy mi van ha valaki meghal ebből a Facebook közösségből. Hát egyrészt ez egy sajnálatos esemény, ha a hozzátartozók a Facebookon teszik közzé akkor ugyanitt lehet részvétet nyilvánítani is. Nyilván ez jól esik a hozzátartozóknak. Ez lehet szavakban kifejezett, de lehet úgyis, hogy a megszokott "Tetszik" helyett most azt hozzuk a hozzátartozók tudomására, hogy szomorúak vagyunk.
Aztán később a hozzátartozóknak van még egy feladatuk, amit nem mindig csinálnak meg. Például - ha tudják a jelszót - lehet törölni az eltávozottat. Ez kicsit olyan, mintha saját magát törölné az elhunyt. Kicsit morbid a dolog, de így van. Nehezebb lehet az eset, ha nem ismerjük az elhunyt hozzátartozónk jelszavát. Én nem nagyon vagyok tájékozott ebben a dologban, lehet, hogy megfelelő dokumentumok birtokában fel lehet keresni a Facebookot üzemeltetőket és ők végzik el a törlést. Azért ebben nem nagyon bízom, mert nagyon sok felhasználó van, nem biztos, hogy erre fenntartanak egy apparátust.
Van egy viszonylag egyszerű módszer is. A hozzátartozók tudják, hogy mikor van az elhunyt hozzátartozójuk születésnapja, előző nap kiírnak az elhunyt idővonalára egy pár soros megemlékezést szerettükről. Én ezt meg szoktam tenni ott, ahol a hozzátartozók ezt elmulasztják. Elég szomorú dolog, amikor a tájékozatlan ismerősök boldog születésnapot kívánnak, sőt még hosszú életet is az elhunytnak. Sajnos ez sem száz százalékos megoldás, mert ha az ember nem az idővonalra kattint rá mielőtt írna valamit, hanem ott ahol a Facebook felsorolja az aznapi születésnaposokat akkor ez nem működik. De azért az első módszer is több mint a semmi.
És hogy valahogy feloldjam a téma nyomasztó voltát ajánlanék egy olvasnivalót is. Az első anekdota arról szól, hogy a volt Szovjetunióban a május 1-i felvonulásokon az elő jelszómondó sorolta a jelszavakat, amelyeket a felvonuló tömeg megismételt. Hogy hogy nem, valahogy elhangzott az alábbi jelszó is: Éljenek a szovjet hősi halottak! A további - Kárpátaljáról származó - anekdotákat itt találjuk.
