Morgómedve

Tegnap késő délután megjöttem Selmecbányáról. Kiváló kirándulás volt. Kicsit féltem tőle, kicsit dimbes-dombos nekem ez a város, van egy elég nagy emelkedő is, történetesen a Leányvárhoz, ahol az autóbuszunk várt ránk péntek este. Na de haladjunk sorjában.

Pénteken 9-kor indultunk az egyetemről egy 50 fős autóbusszal, alapvetően hallgatókkal, de voltunk néhányan oktatók is. Néhány megállással meg is érkeztünk a szállásunkra, ami Selmecbányához viszonylag közel volt, Bacsófalván. 16 éve járunk oda, talán egy év volt amikor nem ott aludtunk. Nem egy sokcsillagos szállás, de nekünk megfelel, főleg, hogy van egy rendes ebédlője, amely kiválóan alkalmas egy szakestély megrendezésére is. Természetesen a szobaárak is a körülményekhez vannak szabva.

Kicsit necces volt az érkezésünk, túl sok időnk nem volt az átöltözésre. De azért nem késtünk el a koszorúzásról. A koszorúzások után én beültem szokásos helyemre a Böhm féle étterembe, ahol még viszonylag kevesen voltak, mert sokan még folytatták a koszorúzást, felmentek a várba is meg az Akadémia épületéhez is. Én már ezeket nem mertem vállalni, kicsit elfáradtam a temetőket járva. Az is az igazsághoz tartozik, hogy én eleve úgy indultam el, hogy csak a koszorúzásokon veszek részt, nekem a várbeli koszorúzás meg a felvonulás már sok lett volna.

Szóval én beültem a törzshelyemre és megettem egy Beef Stroganoffot, aztán egy kis pihenés után egy sztrapacskát is. Ezzel az étkezést le is zártam, korábban meg szoktam enni még egy pisztrángot is, de ezt most kihagytam. Ha jól meggondolom a Beef Stroganoff lehetett az ebéd, a sztrapacska meg a vacsora és nem is vétkeztem semmit. Ezután már csak sört ittam. Közben sokan benéztek - tudták, hogy ott vagyok - beszélgetéssel meg sörözéssel jól telt az idő. Aztán amikor meghallottam a magyarok énekélését a felvonulók között kimentem és járdáról integettem nekik. Már aki észrevett, mert nem nagyon figyelték, hogy mi történik a járdán. A járdán a selmeciek százai álltak és tapsolták a résztvevőket. Hát közöttük tényleg nem voltam egy nagyon észrevehető valaki, így aztán érthető, hogy nem sokan vettek észre. Aztán amikor véget ért a felvonulás tényleg megteltek a vendéglők és éttermek magyarokkal. Az enyémbe is sokan betértek. Itt is üldögéltem egy kicsit, ott is, így aztán hamar eltelt az idő fél 11-ig, amikor megindultam gyalog felfelé a parkolóba. Én mindig hamarább indulok el mint a többiek, hogy saját tempót diktálhassak magamnak. Idén nem akadt segítőm, nem úgy mint tavaly.

Tavaly ugyanis azt történt, hogy felfelé menet meg megálltam úgy mint most is, sőt szoktam egy kicsit üldögélni is a kerítéseken. A hátam mögött szlovák fiatalok jöttek, aztán lehet, hogy nem volt még meg a napi jó cselekedetük, mert engem - hiába tiltakoztam - két oldalról elkapott egy lány meg egy fiú és feltámogattak a parkolóba. Ahol már jó néhány hallgató ott volt, gondolom kissé elcsodálkoztak, hogy engem ketten is támogatnak jobbról balról. Aztán ahelyett, hogy ott maradtam volna, hogy lássák színjózan vagyok rögtön beültem a buszba. Szerencsére másnap este szakestélyen egy vidámnak szánt felszólalásban megmagyarázhattam a dolgot.

Visszatérve a hétvégére, szombaton én a szálláson maradtam, a többiek bementek Selmecre, én meg olvastam meg még aludtam is egy jót. Így aztán vidáman frissen ültem be a szakestélyre, ki is tartottam végig. Vasárnap meg szép komótosan indultunk, hazafelé sem volt rohanás, nyugodtan megebédeltünk egy autós bisztróban. Fél 5 fel értem haza. Örültem, hogy elmentem, jól éreztem magam, jó hogy elmentem. A fiatalok aranyosak, figyelmesek voltak.

Végezetül nézzünk meg néhány kis videót, milyen is egy ilyen Selmeci Szalamander, amiért olyan sokan elutazunk minden évben így szeptember elején: Az első két videó 2009-es, a harmadik 2015-ös. 16 év alatt ezt az egyet hagytam ki.

https://www.youtube.com/watch?v=_GfIqMZM7s0

https://www.youtube.com/watch?v=-MI42MdNpqA

https://www.youtube.com/watch?v=mLuhUCP2Pm4

Az idei nyárra tényleg nem panaszkodhatom, sok időt tölthettem Mályiban. Legutóbb tegnap voltam kint, azt hiszem most egy darabig nem fogok tudni kimenni. Jó ez a nyár, az ember amellett, hogy könyvekbe is belefoghat tanulmányozhatja a természetben előforduló kis társaink, a bogarak életét is. Például megáll az eszem, hogy tud egy 0,4 mm átmérőjű 2 mm hosszú bogár ott teremni az újságomon egyik pillanatról a másikra aztán szélsebesen futni a lapon.

Aztán a legyek. Az ember azt hinné ezek mind egyformák. Aztán vannak zöld legyek, amelyek a húst kedvelik igazán, vannak nem zöld legyek ugyanazzal a mérettel, ezek is bizonyára kedvelik a húst is, de ezek mindig ott röpködnek a konyha örül. Aztán vannak legyek amelyek ugyanígy néznek ki, csak nagyon nagyot tudnak csípni az ember lábába. Ráadásul ezek rendkívül fürgék, nincs az a technika amivel agyon lehetne csapni őket. Sokszor próbáltam egészen közelről indítani a kezem, a légy még a közelemben sem volt amikor én már lesben álltam 5 centire a lábamtól, mégsem tudtam agyoncsapni. Aztán vannak a bögölyfélék, ezekhez nem volt szerencsém az idén, viszont néhány éve írtam róluk, szerintem aki még nem olvasta elolvashatná, szerintem nem bánná meg. 

Aztán ott voltak a madarak meg a süni is, utóbbival ugyan futottam egy kört, de rájöttem nem igazán jó ötlet ez mert én ősszel eljövök ő meg ottmarad, nem lett volna jó, hogy ha nagyon elkényelmesedik. A madarakkal kapcsolatban sincsenek magvas gondolataim, talán annyi, hogy ezzel a harkállyal jól elbánt a természet. Hát mit össze kell szegénynek kalapálnia, hogy teljesítse azt a programot ami a génjeibe be van írva. Mennyivel kényelmesebb például egy másik madárnak, csinál egy fészket fűből egyebekből, aztán éli világát.

Idén volt egy kis szőlőm is a bejárati lugasból. Elcsíptem azt a 2-3 napot amikor még nem rohadt meg. Finom volt csak kevés. Tulajdonképpen egyszeri evésre is kevés volt. Valamikor rendbe volt ez tartva, volt is rajta sok szőlő, aztán felmondtam a segítőmnek (megérdemelte, egyszer majd elmesélem)  így aztán a permetezések elmaradtak. Egy darabig még volt metszés (amikor nem felejtettem el) de aztán ezek is elmaradtak. Nem is erőltettem, ami nekem kellett megvettem a piacon. Idén viszont tényleg sikerült megcsípnem az alkalmas időpontot, és megehettem vagy 2 fürtnyit, igaz vagy 20 fürtről kellett leszemezgetnem.

Sajnos idén nem láttam Morzsi utódát a Legkisebb Morzsit. Mint írtam messzire költöztek. Pedig jó lett volna. Szóval Mályinak vége, jönnek az egyéb programok. Ahogy a jövőt elnézem megint csúcsra lesz járatva az egyenruhám. Bár ez már el is kezdődött. Mondhatnám folyamatos. Majd beszámolok, egyelőre megint elköszönök. Kellemes hétvégét kívánok! Jó idő lesz, talán használjuk ki.

Emlékszem gyerekkoromban augusztus vége felé már igen csak vártam, hogy kezdődjön az iskola. Addigra kijátszottuk, kicsavarogtuk magunkat, mondhatnám úgy is, hogy már untuk a nyarat is. Emlékszem mikor első nap hazavittem az új könyveket, átlapoztam mindet és kíváncsian vártam azt is, hogy az ott olvasottakkal majd bővebben is megismerkedünk. Izgalmas volt ezekkel a könyvekkel ismerkedni. Először is szépek, tetszetősek voltak. És újak, teljesen újak. Jószagúak. Aztán tele voltak csupa érdekes dologgal, amikről akkor még nem tudtuk, hogy micsoda, de azt is tudtuk, hogy szép fokozatosan mindennel meg fogunk majd ismerkedni. Bekötni már nem nagyon akaródzott, de mivel szigorúan megkövetelték be is kötöttük ezeket a könyveket. Akkor azért elég nagy szigorúság volt az iskolában is meg otthon is. Ma úgy mondanánk, hogy egy húron pendült az iskola meg a szülők, mindig csak mi húzhattuk a rövidebbet. Ez elég hamar tudatosult bennünk, igyekeztünk is meghúzni magunkat. Egy egy pofon is elcsattant, nem haltunk bele. Ezek a pofonok többnyire erős felindulásban születtek. Azok a fenyítések amelyekhez fel kellett állni vagy ki kellett menni már nem találtak bennünk nagy megértésre. De hát régen volt, elfelejtettük ezt is. Hát ez jutott eszembe az iskolakezdésről.

Túl vagyok a bányásznapi ünnepségeken. Kicsit meleg volt ránk, különösen tegnap szenvedtem, amikor ebben a jó vastag, sötét egyenruhámban  jöttem busszal hazafelé az egyetemről. Oda érkezett meg a mikrobuszunk. Gyöngyösön volt a központi Bányásznap, ide gyűltek össze a bányászok az egész országból. Ez egy olyan 2 órás ünnepség, a végén kitüntetésekkel. A kitüntetetteknek e helyről is gratulálok. Ezután egy gazdag állófogadás volt, így volt ez 3 éve is ugyanitt. Itt kicsit bővebben is megismerkedhetünk a gyöngyösi eseményekkel.

Nem tudom mennyire szabad itt gazdag állófogadásokról írni, nem szeretném ha miattam legközelebb valaki egy tollvonással megfelezné a költségvetést. Én már óvatos vagyok, mert egyszer felfedeztem itt Miskolcon egy svédasztalos ebédelési lehetőséget, vasárnap délben elmentem, a szokásos módon fogyasztottam, levest nem is ettem, csak vagy ötféle másodikat és némi desszertet, mégis megszűnt az egész, a következő héten már nem is volt. Újabban svédasztalos reggelivel próbálkoznak, a dolog jól működhet mert elég régóta ki van írva a lehetőség, én csak a buszból látom, elmenni nem merek, nehogy miattam megszívják a svédasztalos reggelit kedvelő tömegek.

Én már tényleg óvatosan kell, hogy írjak, egyszer megkritizáltam az egyik kereskedelmi televízió Dr. Tóthját is, aztán az is megszűnt egyik napról a másikra. Pedig csak annyit írtam róla, hogy az orvost játszó közreműködőnek nincs orvos külseje. Akkor óvatosan fogalmaztam (mégis megszüntették) most már bátrabban is le merem írni, egyáltalán nem nézett ki orvosnak. Egy orvos legyen magas homlokú, aranykeretes szemüvegű, legalábbis a televízióban, látszódjon rajta a sok tanulás. És ne hívják Tóthnak. Persze nagyon sok jó orvost ismerek, akik nem magas homlokúak és nem hordanak aranykeretes szemüveget, mégis kiváló orvosok, de egy dolog az élet és más dolog egy nagy nézettségre törekvő televíziós műsor. Úgy hogy fenntartom, hogy nem volt szerencsés választás. Mint látjuk mások is így gondolhatták. Pedig állítólag az életben orvos volt. Ezek szerint megint beigazolódott a már már közhelyszerű mondás, nem elég orvosnak lenni, annak is kell látszani.

Visszatérve a tegnapi napra, egy rendesebb adag kiváló töltött káposztát ettem, aztán még egy kis marhapörköltet galuskával. Közben jókat beszélgettem kollégákkal. Közvetlen az indulás előtt szedtem még egy kevéske marhapörköltet, nokedlit már nem találtam, mint a mikrobuszban megtudtam a másik oldalon még volt, egy kis zöldségköretet szedtem, de az meg nem volt az igazi. Szerencsére nem szedtem sok pörköltet, gyorsan begyűrtem úgy magában, mert már indultunk is haza. Ez volt a desszert is egyúttal.

Tegnapelőtt meg a falumban voltam Bányásznapon. Hát ez teljesen más, itt szinte családi körben ünnepel az ember. Ebben a faluban nőttem fel, innen indultam el a nagybetűs életbe. Konkrétan Esztergom-Kenyérmezőre (ma Kertváros) technikumba, ahonnan mentem tovább Hódmezővásárhelyre, ahol a Magyar Néphadsereg harcértékét növeltem 11 hónapig, majd ezután következett Miskolc. Sok helyen jártam de a meghatározó hatások ebben a faluban értek, hálás is vagyok érte a falu akkori közösségének. Ma már kevesen élnek közülük, most már az én generációm gyűlik össze így szeptember elején, hogy megünnepelje a bányászokat, hiszen a falu nagyon sok szállal kötődik a bányászathoz. Egy időben két akna is üzemelt a falu határában. Aztán még körülöttünk jó néhány. Úgy hogy a Bányásznap az én falumban igazi bányász ünnep.

Nem túl hosszú, de megvan minden ami egy ünnephez kell. Elején a nemzeti Himnuszunk, végén pedig a Bányász Himnusz. Közte pedig üdvözlő beszéd, ünnepi beszéd, melyet ezúttal a közeli hatalmas külfejtés egyik első vezetője tartott. Kitűnő beszéd volt volt, de ezek a beszédek mindig nagyon jók. A felkért kollégák mindig kitesznek magukért, kiváló gondolatokkal ajándékozzák meg a hallgatóságot. És most sem maradt el a szavalat és a koszorúzás sem.

Ezt követően mentünk át a közeli Gondozási Központba ahol a pohár pezsgőhöz a pohárköszöntőt szintén az egyik bánya főosztályvezetője tartott. Természetesen ez is az alkalomhoz illő, szép gondolatokat tartalmazó pohárköszöntő volt. Ezután már tényleg az ebéd következett, amely szintén nagyon finom volt. Harmonikusan voltak összeválogatva a tányéron lévő ételek, a dinsztelt káposzta ízét még most is érzem a számban. Mint ahogy a két hatalmas rétes is fenséges volt. Idén fordult elő velem először, hogy köszöntem szépen, de nem fogadtam el a környezetemben felkínált plusz réteseket. Nem is inkább az állandó fogyókúrám miatt (aminek sajnos nem sok látszata van) hanem mert rendesen jóllaktam. Úgy hogy jó volt minden, jól éreztem magam, köszönöm. Kellemes két nap után vagyok. Most már Selmecre "gyúrok", az lesz a következő lényeges program számomra.

A Morgómedve rendszeres olvasói tudják, hogy évek óta nem eszem egy jó lecsót. Ha csinálok is száraz, túlteng benne a paprika, paradicsommal éppen csak ijesztgetem. Egyszerűen sajnálom bele a paradicsomot. Sajnálom, mert nem olcsó. Idén nem ment lejjebb kilója 250 forintnál, legalábbis ott ahová én járok. Márpedig 250 forintot én sokallok azért, hogy lecsóba rakjam. Így aztán inkább sült paprika az amit eszem, viszont egész nyarak telnek el, hogy nem eszem egy rendesebb lecsót.

Nálam ennek a dolognak gyerekkori gyökerei vannak. Falun nőttem fel, a kertünkben rengeted paprika és paradicsom volt. Anyám csak kiszaladt, összeszedett egy jó adagot és már készült is a lecsó. Bő paradicsommal, bőséges zsíron. Nálam ez utóbbi is hibádzik, az állandó súlyfeleslegem miatt mindig kevés zsíron készítem, pedig annak tocsognia kellene a lábasban. A paprika meg a paradicsom annyit vesz fel amennyire szüksége van, a maradék meg úgyis ott marad az edényben. Na ilyen volt az anyám lecsója. Zsíros, sok paradicsommal. Ezzel szemben az én lecsóim szárazak, se zsír nincs benne rendesen, se paradicsom. Meg lehet ugyan enni, élvezetes is, de azért meg sem közelíti a gyerekkori lecsókat.

Ma viszont megváltozott a helyzet. A múlt héten csütörtökön mikor mentem ki Mályiba egy maszek zöldségesnél vettem a paradicsomot. Szép nagyokat vettem, 7 darab jóval több volt mint egy kiló. Kint Mályiban megettem egyet, hazahoztam 6-ot. Vasárnap este jöttem be, gondoltam csinálok egy jó lecsót, mondjuk 2 paradicsommal. Ami persze kevés a jó lecsóhoz. Aztán sok volt a dolgom, elmaradt a lecsócsinálás.

Ma reggelre viszont három elkezdett megrohadni, valamit kellett kezdeni vele. Kivágtam a rossz részeket, hozzácsaptam még egy darabot az előző vásárlásból, aztán isteni lecsóm kerekedett. Az alávaló sem hibádzott, a rósejbni sütésből megmaradt olajon csináltam meg. Mit mondjak? Tocsogott, de nem baj, gyerekkoromban is tocsogott. Mondjuk a (volt) amerikai levelezőtársam biztos rosszul lett volna a látványtól. Hogy miért csak volt megírom majd, egyelőre maradjunk a lecsónál. Szóval kiváló lett. Kiszedtem a felét, aztán a maradék felét, aztán azt a keveset mit őrizgettem volna, hát megettem azt is. Cserébe az ebéd csak 2 banán volt, a vacsora meg egy picike szalonna kevéske kenyérrel meg a megmaradt paradicsomok, még mielőtt azok is tönkrementek volna. Úgy döntöttem megismétlem majd, bár addig még sok víz lefolyik majd a mi Sajónkon, lehet, hogy megint megfutamodom a paradicsomos dőzsöléstől. Majd megírom mire jutottam.

Előfordulhat, hogy az egyik ismerősünktől olyan üzenetet kapunk, hogy "Ismerős Veronika megjelölt téged és további 68 személyt egy fényképen. Eldöntheted, hogy hozzáadod-e az idővonaladhoz."

És ezután következik egy jó hosszú link amire nem szabad rákattintani. Aztán kissé lejjebb még van valami szöveg, de az már nem is érdekes. Hogy miért gondolhatjuk, hogy valami nem stimmel? Mert biztos, hogy nem vagyunk rajta Ismerős Veronikával és még 68 személlyel egy fényképen. Ilyen egyszerű. Kerüljünk minél távolabb ettől a pár sortól és bízzunk benne, hogy mi nem fogjuk bombázni ismerőseinket hasonlókkal.

Jó nyaram volt az idén. Sokszor volt napos idő, sokat lehettem kint Mályiban. Kint nem volt számítógép, nem volt televízió, egyedül a rádióból értesülhettem a hírekről, meg itthon amikor 3-4 nap után hazajöttem. Ilyenkor este jöttem, elvégeztem az összegyűlt feladatokat és másnap délelőtt mentem vissza. Sokat olvastam, most könyvekre is jutott idő. Volt kint velem egy videó is, esténként megnéztem egy-egy jó filmet a gyűjteményemből, aztán alvás.

Kifelé menet bevásároltam az Auchanban, kerestem a kóbor kutyát is, de nem találtam. Pedig néhányszor végigmentem a parkolók végéin be-benézve a parkolókba. Aztán ezzel felhagytam mert veszélyes volt, elég sokan voltak gyalogosok, nem lett volna szerencsés ha elütöm valamelyiküket.

A Morzsi nemzetség egyetlen élő tagjával nem sikerült találkoznom. Mint már korábban is írtam a Morzsi után tavaly elpusztult Kismorzsi is. A Legkisebb Morzsi viszont elköltözött a gazdáival a szlovák határ mellé. Mesze van az Mályihoz, nem is nagyon láttam őket a nyáron.

Most viszont kezdődik a pörgősebb élet. A Bányásznapokkal kezdünk, aztán jön a Selmecbányai Szalamander, tavaly nem voltam, idén beneveztem. Ebből az első nap lesz a húzósabb, a másik kettő már kényelmesen megcsinálható. Aztán jönnek sorba a rendezvények, szóval a szeptember az mindig ilyen. Azért bele kell majd rázódnom, kicsit ellustultam a nyáron. Most már lesz idő nagyobb lélegzetű írásokra is, rá is fér a "nézettségemre". Mert újabban megnézem a statisztikákat is. Sokáig nem néztem aztán rájöttem, hogy stimulálóan hat az emberre ha látja sokan elolvasták. És lelombozóan ha kevesen.

Végre fogyasztói társadalomban élünk, mi meg fogyasztunk, ki többet ki kevesebbet. Azok a szakemberek pedig akiknek az a dolguk, hogy mi minél többet vásároljunk újabb és újabb trükköket eszelnek ki. Rendszeresen átnézem a postaládámba dobott prospektusokat. Most például látom, hogy a tükrök akciósak, régóta vágyom már egy rendesebb tükörre, azt hiszem most megveszem.

De én most a trükkökről szeretnék írni. Egyik ilyen, hogy olyan árucikkekre amelyekből soha nem adnának nekem 10 dekát ki van írva, hogy 10 deka ennyi és ennyi. Mondok egy példát is: a füstölt csülök. Nyilván az eladó zokon venné, hogyha kérnék belőle mondjuk 15 dekát.

Vagy itt vannak a képek a konzervekről. A képen egy szép magas (a magassága jóval nagyobb mint az átmérője) konzervdobozt látunk, aztán nézem a a súlyát, 400 gramm, vagyis a szokásos ételkonzerv súly. Ami a képen látható, az már inkább olyan 850 grammosnak felelne meg. Nyilván ha a polcon meglátom rögtön látom, hogy jó lett volna otthon megnézni a súlyt is, de akkor már késő, bent vagyok a boltban, üres kézzel biztos nem jövök ki. Ügyes, bár nem korrekt. 

Valami hasonló van a bútoroknál is. A képen kétszemélyesnek kinéző ágyról, ha a méreteket is megnézzük kiderül, hogy az bizony csak egy egyszemélyes heverő.

Végezetül egy vicc amely a csülökről jutott eszembe. Valamikor még a forradalom előtt Oroszországban egy kereskedő (kupec) felment Moszkvába. Jó üzleteket kötött, be is ült ünnepelni egy híres moszkvai étterembe. A közelében egy kanári volt egy kalitkában, igen megtetszett neki. Hívta a pincért, hogy süssék meg neki ezt a kanárit. Mondja a pincér, hogy szó sem lehet róla, ez egy igen drága kanári, 1000 rubel is lehet az ára. Nem érdekes, mondja a kupec, ma semmi sem számít, azonnal süssék meg. Mikor a pincér kihozza egy tálcán a sült kanárit a kupec alaposan megnézi, csettint egyet majd azt mondja a pincérnek: no adjon belőle 10 kopejkáért.

Szép idő van, a nyár utolsó ajándéka. Aki tudja használja ki.

Ismét itt vagyok. A múltkori lendület még hiányszik, de majd belelendülök. Folytatnám azzal, hogy az, hogy ismerős elég széles tartományt fog át. Ismerős az ember párja is, gyerekei, testvérei, szülei is, de ismerős lehet az az újonnan megismert szimpatikus hölgy is a vonatról, akivel mondjuk Füzesabony és Vámosgyörk között beszélgettünk. És ismerős az is, akit ismerünk ugyan, de nem szívesen látnánk az ismerőseink között. Nincs olyan, hogy kicsit ismerős, éppen csak ismerős vagy nagyon ismerős. Ismerős és kész. Azt mondanám, hogy ismerős lehet mindenki, akit ismerünk.

Fontos kérdés lehet még, hogy ki kezdeményezzen? Vegyünk egy példát. Adva van a Nagy Ember meg én. A Facebook okosan van megcsinálva, tudja, hogy mi ismerhetjük egymást, fel is ajánlja a bejelölést. Hangsúlyozom, hogy csak felajánlja de mi döntünk, hogy bejelöljük-e vagy sem. Tehát adva van a Nagy Ember, látja, hogy ott vagyok, én is látom, hogy ő ott van, egyelőre várunk egymásra. Én rá, mert ő nagyobb ember hadd döntse el ő be akar-e jelölni. Időnként be szoktam menni és megnézem vannak-e kisebb emberek is? Ha vannak és szép számmal akkor már én is kezdeményezek, nem várok tovább.

Az azonos szinten lévők (és itt nem a kor a meghatározó) között ez nem probléma, talán annyit jegyeznék meg, hogy én néhány esetben meg szoktam hagyni a lehetőséget a hölgyeknek a kezdeményezésre. Mondok egy példát: egyetemi kolléganő, tőlem 5-6 évvel fiatalabb, évtizedek óta ismerjük egymást, munka kapcsolatban soha nem voltunk, látom, hogy ott van, van 45 közös ismerősünk és én mégis várok. Már egy jó ideje.

Aztán van férfi kollégám is, kicsit fiatalabb mint én, nagyon jól ismerjük egymást és mégis várunk egymásra. Ilyenkor azt is hiheti a másik, hogy nekem valami bajom van vele. Vagy én is hihetem ugyanezt. Várunk és nincs bejelölés.

Más a helyzet a hallgatókkal, főleg mióta már nem tanítom őket. Amíg tanítottam nem nagyon jelöltem be őket, nehogy pressziónak érezzék. Itt is volt kivétel, akikkel jobban összebarátkoztam. Ha viszont ők jelöltek be azonnal visszajelöltem őket.  Most hogy már nem tanítok azokat jelölöm be akikkel különféle rendezvényeken találkozom és legalább pár mondatot már váltottunk.

Érdekes dolog ez. Ha megnézzük például az egy közösségben dolgozókat, és azt látjuk, hogy van két ember akik fenn  vannak a Facebook-on, mégsem ismerősök ez két dolgot jelenthet: vagy valamelyik nem akarja bejelölni a másikat mert baja van vele, vagy ők is várnak, hogy a másik tegye meg ez első lépést. Az első eset árulkodó lehet a két ember viszonyára is.

Érdemes szólni arról is mikor jelöljük vissza a jelölést. Én úgy gondolom az udvariasság úgy kívánja, hogy minél előbb. Ez egyfajta figyelmesség és köszönet a jelölésért. Ha viszont nem jelölnek vissza várjunk egy ideig, (mondjuk egy hónapig) és utána diszkréten vonjuk vissza a jelölésünket. Ha nem, hát nem. Nekem volt ilyen estem, legalább 15 évig évente több alkalommal volt szerencsém találkozni az illetővel, néha pár udvarias szót is váltottunk, mégsem érezte úgy hogy ismerősök vagyunk. Egy ideig vártam és visszavontam a jelölést.

Egy időben én nagyon passzív voltam, nem kerestem az ismerősöket. Sőt, ha a Facebook felhívta rá a figyelmemet akkor sem nagyon jelöltem be a felajánlott személyt. Megvártam, hogy mások tegyék meg. Valahogy nem "hajtottam" hogy sok ismerősöm legyen. Minden nap megnéztem az Idővonalon mi újság, aztán egy bizonyos ismerős szám felett ez már nem volt lehetséges. Innentől én is szorgalmasabban gyűjtöttem be az ismerősöket. Keresni nem kerestem, de ha a rendszer közös ismerőst talált elfogadtam a figyelem felhívást. Jelenleg 1782 ismerősöm van. Ilyen nagyszámú ismerős esetén érdemes figyelni a számokat, nekem van egy olyan érzésem mintha nem csak növekedés hanem csökkenés is előfordulna. Gondolom azok miatt, akik valami miatt felkapták a vizet és itt hagyták a Facebook-ot.

Azt hiszem mindent leírtam az ismerősökről. Megismételném, ne legyünk elhamarkodottak és óvatlanok a visszajelölésnél. Nézzük meg az adatlapot meg az ismerősi kört és ezután 100 %-os biztonsággal fogunk tudni dönteni. A 20 éves, ismeretlen, üres adatlapos bombázókat meg kedves korosodó férfitársaim hagyjuk a csudába. Ők majd egyszer kérnének tőlünk valamit, mint Virág elvtársék. Ne várjuk meg.

Egy kis kihagyás után folytatnám elmélkedésemet a Facebook-al kapcsolatban. Mégpedig ezúttal az ismerősökről lesz szó. Kezdjünk is gyorsan hozzá. Ha minket valaki bejelöl ismerősnek akkor három dolgot tehetünk.

Minden különösebb hezitálás nélkül visszajelöljük, mert jól ismerjük az illetőt és nem zavar bennünket ha megnézi azokat a fényképeket és egyebeket amiket ismerőseink számára teszünk fel a Facebookra. Aztán úgy is dönthetünk, hogy nem ismerjük az illetőt, nem is érdekel, hogy ki ő, nem jelöljük vissza, sőt még úgy is dönthetünk, hogy soha ne jelölhessen be bennünket ismerősnek. Harmadik lehetőség, hogy írunk neki egy pár sort, amelyben rákérdezünk hogy honnan is ismerjük egymást?

Én ezt nem szoktam csinálni mert elég feledékeny ember vagyok, életem során sok emberrel találkoztam, lehet hogy jó ismerősök voltunk valamikor csak régen volt. Tehát megnézem az adatlapját, megnézem az ismerőseit és ez alapján nagy valószínűséggel el tudom dönteni, hogy tényleg ismerem az illetőt vagy nem. Ez a visszakérdezés némi kockázattal jár, lehet hogy megsértődik az illető.

Ha már említettem ezt az ellenőrzést időzzünk el itt egy kicsit. Hogyan tudom eldönteni, hogy ismerősről van-e szó? Bár igazából nem is ezt érdemes vizsgálni, hanem a szándék tisztességességét. Hiszen ha bejelölt és hiteles profillal (adatokkal) rendelkezik miért ne ismerhetnénk egymást? Ilyenkor elhiszem, hogy ismer, mert nekem egyre romlik a memóriám, így egyszerűbb. És milyen a hiteles adatlap? Hát nem teljesen üres, hanem azért a lényeges adatok meg vannak adva. Mi tudja még a jóindulatú szándékot bizonyítani? Az ismerősök, főleg a közös ismerősök száma. Ha sok közös ismerősünk van akkor nem kamu dologról lehet szó, megnézzük a közös ismerősöket és ha ezek hiteles, általunk ismert emberek már jelölhetjük is vissza. Ő biztos tényleg ismer minket alapon.

Megmondom őszintén, engem időnként bejelölnek nem akármilyen bombázók és nem a négyszázadik ismerősnek, hanem mondjuk harmadiknak. Természetesen ez eleve gyanús, hogy egy 20 éves bombázó beregisztrál a Facebookra és mindjárt harmadiknak engem jelöl be ismerősnek. No persze vannak nekem vonzó tulajdonságaim, de azért nem olyanok, hogy egy ilyen csinibaba várja izgatottan az én visszajelölésemet. Persze az adatlap teljesen üres. Ilyenkor nem reagálok, de nem is tiltom ki az életemből, várok. Egy idő után ismét benézek és látom, hogy már 12 óvatlan ember van az ország különböző csücskeiből. Én szerencsére nem vagyok köztük. A foglalkozások is különbözőek, tehát nincs semmi olyan tulajdonság, ami hogy úgy mondjam legalább egy csoportba összehozhatná a társaságot. Nyilván a leányzó jelölgetett össze-vissza aztán volt aki nem hezitált rajta sokat csak visszajelölte.

Egyébként ha már itt tartunk, nem tudom mi a céljuk ezekkel a kamu bejelölésekkel. Valami biztos van, csak még nem tudjuk. Javaslom a teljesen ismeretleneknél végezzük el ezt az analízist, vagyis alaposan nézzük meg az adatlapjukat és az ismerősöket. Az én elméletemet igazolja, hogy később ismét  visszalátogatva az ismerősök száma nem nőtt jelentősen, tehát mások is óvatosak.

Azért vannak érdekes esetek is. Engem néhány éve bejelölt egy középkorú hölgy. Elsőnek. Én voltam az egyetlen ismerőse én meg egyáltalán nem találtam ismerősnek. Mivel egyedüli ismerős voltam az ismerőseinél nem volt mit nézni, viszont volt egy nagyon korrekten kitöltött adatlapja. Ráadásul vallásos is volt. Szemrebbenés nélkül visszajelöltem, bár nem ismertem. Ma már a nevére sem emlékszem, meg nem találnám az ismerőseim között. Tehát ismerős "fronton" sok minden előfordulhat, de egy kis nézelődéssel eldönthető mit is tegyünk.

Még az IWIW-en történt, hogy bejelöltem egy egykor tanítványomat akivel 3 évig hallgatók is voltunk együtt, ezután én végeztem és gyakorlatvezetője voltam fél évig. Mikor bejelöltem visszaírt, hogy ő nem gyűjti nagyon vagy megszállottan az ismerőseit és nem igazolt vissza. Nem is értettem, mert itt inkább én tűnhettem úgy mint aki boldog boldogtalant bejelöl, hadd gyűljenek az ismerősök. Aztán egyszer már erről rég elfeledkezve bejelöltem a Facebook-on is, természetesen nem jelölt vissza. Már nem is írt, tudta, hogy egy notórius gyűjtögetővel áll szemben, akit meg kell vetnie mindenkinek.

Nagyon lendületben vagyok, de most mégis elköszönök. Nem jó ha egy írás túl hosszú. Legközelebb innen folytatom.