Morgómedve

Kicsit bajban vagyok, mert tegnap mikor az erkélyen olvasgattam még több bosszúság ért, azonban most már csak egy jut eszembe. Bízom benne, hogy mire az írást befejezem eszembe jut még legalább egy. Szóval arról van szó, hogy olvasom az újságban, hogy Franciaországban meglincseltek egy román férfit és az ügyben vezető államférfiak is tárgyalnak. Hát a dolog jogos, ha idegen ország polgárait lincselik meg akkor egy rendes ország eljár polgárai érdekében még akkor is ha a szerencsétlenen már nem lehet segíteni. Aztán olvasom tovább, és kiderül, hogy az illető még él, kómában van. Tehát meglincselésről szó nincs, csak legfeljebb súlyos testi sértésről, konkrétan úgy megverték az illetőt, hogy most élet halál között lebeg. Reméljük ha nem is gyorsan, de felépül majd. Tehát a meglincselés szó ez esetben helytelen, mint ahogy az áldozatnak sincs joga gyilkost kiabálni, és ebben van is valami, hiszen ő még él. Hogy valami humort is belecsempésszek ebbe a komor témába.

Viszont megér egy misét az újságíró fogalmazása is. Tudniillik ha azt írja, hogy meglincseltek valakit akkor az azt jelenti, hogy az illetőt agyonverték, vagy felakasztották, vagy egyéb módon megölték valakik, többnyire nyilvános helyen, többek közreműködésével. Vagyis itt a meglincselni szó alkalmazása kimondottan megtévesztő. Én úgy gondolom két eset lehetséges: vagy az újságíró tájékozatlan, vagy ismeri a szó jelentését csak úgy gondolja ez még belefér. Ha bármelyik is igaz, akkor itt nagy baj van.

Sajnos nem jutott eszembe, hogy min akartam még morogni, így aztán megírom, hogy sűrű szombatom volt. Délelőtt az egyik diák  baráti társasággal voltam, kellemesen elbeszélgettünk egy-egy sör mellett míg elkészült a csilis bab, aztán még üldögéltem egy kicsit és átballagtam egy  - a közelben főzőcskéző - másik baráti társasághoz, ahol néhány óra múlva elkészült a tarhonyás hús is. Természetesen mindkettő a szabadban, bográcsban. Egy rendesebb adaggal ebből is elfogyasztottam és siettem haza, hogy visszaérjek a délelőtti társaság szakestélyére. Vissza is értem, jól is éreztem magam. Igaz enni meg inni már nem nagyon tudtam, de a nótázáshoz nagy kedvem volt enélkül is, meg a szakestélyt is élveztem. Ezen a héten péntekre van még egy szakestély meghívásom, illetve egy úgynevezett nedves estre is mehetnék, de nyilván csak az egyikre tudok elmenni, aztán úgy tűnik kitör a szünet. A nedves est egyébként olyan mint egy szakestély, csak kevesebb kötöttséggel jár. Kiöltözni oda is ki kell.

Lehetne menni Mályiba ha egy kicsit tartósabban lenne jó idő, de sajnos ez nem áll fenn. Ha jól meggondolom 6 hét maradt az igazi nyárból, még két hét ebből a változékony időjárásból és nem lesz értelme kiköltözni. Idáig csak füvet nyírni jártam ki, meg egy-két alkalommal olvasni. Csak úgy az udvaron. A hűtőt bedugtam, hogy legyen hideg italom, de takarítás még nem volt. Állítólag jönnek ki Kismorzsiék is (mint megtudtam a gazdiék albérletben laknak Miskolcon) de én már nem akarom zavarni az életüket. Tavaly ugyan átszökött a legkisebb kutyus, nem is akart hazamenni, de aztán csak hazavitték. Én direkt úgy közelítettem meg a telket, hogy ne előttük menjek el, ez idén is így lesz.

Hát nem jutott eszembe amit tegnap akartam írni. Nem baj, legközelebb felírom majd. De legalább leírtam mi van velem.

Hallom a TV-ben, hogy 100 éve puffantotta le egy szerb diák - Gavrilo Princip - Ferenc Ferdinánd trónörököst és feleségét Szarajevóban. Ami aztán elindította az első világháborút, amely végül is 9 millió áldozatot követelt. Van ezzel kapcsolatban egy vicc is. Elmesélem.

A vicc így hangzik. A roma kisebbséghez tartozó polgártársunk horgászik és kifogja az aranyhalat. Aztán a szokásos módon elkezdődik az alkudozás, hogy mi történik ha visszadobja? Hát mi történne? Természetesen kívánságok teljesítése. Hogy volt-e 3 kívánság vagy nem, nem tudom. Egy biztosan volt, mégpedig az, hogy szeretne trónörökös lenni. Természetesen a kívánság teljesült és hősünk trónörökös lett. Másnap reggel kicsit morog is mikor az inas ébresztgeti. Mérgesen morogja az orra alatt, hogy egy trónörökösnek ilyen korán kell kelnie?  Igen felség - felei az inas- sietnünk kell mert Szarajevóban vár bennünket Gavrilo Princip.

A vicc azonkívül, hogy szellemes, alkalmas lehet embertársaink tesztelésére is. Ahhoz ugyanis, hogy megértse az ember, ismerni kell a történelemnek ezt a kis részét, ami az első világháború kitörésével kapcsolatos. Aki jót nevet rajta ismeri, vagy már hallotta. Aki értetlenül néz ránk az nem tud a szarajevói eseményekről, nyilván már elfelejtette. Annak bizony meg kell magyarázni, ami néha kínos is lehet. Egy vicc magyarázása mindig egy kicsit kínos dolog. Én néhányszor átéltem ezt, aztán felhagytam a vicc mesélésével. Annyi más vicc van a világon, mesélem, azokat.

Ezúttal csütörtök estére ajánlok egy nagyon jó magyar filmet. A film címe "Gengszterfilm", Mucsi Gábor és Scherer Péter főszereplésével. Mindketten kiválóan alakítják szerepüket. A filmet megnézve az volt az egyik benyomásom, hogy milyen tehetséges színész is ez a Mucsi Gábor. És a társa, a másik főszereplő is. Ezek a tulajdonságok nekem idáig valahogy nem jöttek át.

A film megtörtént eseményeket dolgoz fel. A katonatiszt  foglalkozású negyvenes férfi úgy dönt, hogy fegyveres rablásokból tesz szert némi készpénzre. Ami egy darabig sikeresen működik is, de aztán lebukás lett a vége. Börtönbe kerül, ahonnan a büntetés leteltével 10 év múlva szabadul. Ezután börtönbeli cimborájával ott folytatja ahol abbahagyta. Itt a fegyverek már nem csak ijesztgetésül szolgálnak. A rablások során egyre gátlástalanabbak, az emberélet sem számít. Aztán egyszer ennek is lebukás lett a vége, a bíróság hosszú börtönbüntetést szabott ki a bűnösökre. És most ugorjunk vissza a valóságba. A tettesek egyike a börtönben öngyilkos lett, a másik viszont úgy tudom 2014-ben szabadul. A film alapja a valóság, Tábori Zoltán is feldolgozta "Nagyvadak" című könyvében. Általában azt szokták mondani, hogy a könyv jobb mint a film, szerintem ez itt nem igaz. Ez a film annyira jól van megcsinálva, hogy felülmúlja a könyvet. Csütörtökön este 21.55-kor láthatjuk a Duna TV-n. Végezetül nézzük meg mit ír a Port a filmről:

http://port.hu/gengszterfilm/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=42201751&i_topic_id=1

Erre a kisegítő igazolványra tényleg szükség van. Néhány napig a személyi igazolványomat mutogattam a buszon, hát bizony tényleg van esély, hogy elhagyja az ember. A múlt hét kicsit sűrű volt, nem tudtam elmenni megcsináltatni, de most már semmi akadálya, hogy holnap elmenjek. Hálaistennek fényképem van bőven. Elmesélem honnan.

Van már féléve is, hogy az egyik folyóirat fényképet kért tőlem, kis igazolványképet a szakmai munkásság mellé. Úgy emlékeztem, hogy az egykori Centrum Áruházzal szemben van is egy fényképész. Megebédeltem, finom birkapörkölt volt ebédre, aztán elindultam. Tudtam, hogy a birkapörkölt hajlamos megmaradni az ember bajuszán, így aztán indulás előtt gyorsan megmostam egy kis meleg vízzel. A városba beérve betértem a fényképészhez mondtam mit szeretnék, semmi akadálya mondta a fiatalember és már ültem is le a gép elé. Igyekeztem megnyerő képet vágni, igazolványképeknél ez nem igazán szokott sikerülni, majd leültem megvárni amíg kinyomtatja a képet. Mellettem volt egy tükör, ösztönösen arra fordultam és elszörnyedve láttam, hogy a bajuszomon bizony még mindig látszik a  birkapörkölt. Egy kicsit hezitáltam, hátha fekete-fehérben nem jön ez ki a folyóiratban, de aztán nem kockáztathattam meg, hogy 3000 példányban ott virítsak pörköltes bajusszal. Így aztán szép csendben átvettem a képeket, kifizettem és távoztam.

Az utcára érve gondolkoztam hogy hová is mehetnék be egy bajuszmosásra. A Szinvapark  mosdóit ismertem, de kicsit messze volt, így aztán a szemközti, egykori Centrum Áruházba tértem be. Itt az első emeleten meg is találtam a WC-t, röviden vázoltam a helyzetet az ott üldögélő hölgynek és 200 forintot átadva kértem egy kis mosószert. Meg is kaptam, itt már szépen rendbe tettem a bajuszomat, kicsit közelebb hajolva még őt is megkértem, ugyan nézze már meg rendben van-e? Megnézte és azt mondta, igen, mehetek. Ezután visszaballagtam a fényképészhez aki sajnálkozott a dolgon és újabb felvételt készített. Ez már rendben volt, mehetett a kép a fővárosba. Maradt viszont 5 darab, amiből egyet felhasználok holnap. Egy pörkölteset, oda jó lesz az is.

Nem is baj, hogy van, mert időközben a fényképész megszűnt. Már korábban is csak az egyik fele volt fényképész, egy pénzváltóval osztoztak a helyiségen, mára már helyét átvette az ékszerbolt és zálogház. Mint az a képen is látható. Úgy látszik most erre nagyobb igény van. Amit nem váltanak ki azt rögtön el is lehet adni.

Egyébként jól vagyok, mindkét napi programom jól sikerült, jó szakestélyeken vagyok túl. A pénteki az eseményhez illően elegáns és ünnepélyes volt. Igazán megfelelt az alkalomnak. Az elnök is kiváló volt, csak gratulálni tudok neki. A tegnapi más jellegű volt, a 35 éve végzettek zárták a napot szakestéllyel. Jó volt látni ismét őket, együtt sörözni, énekelni a nótáinkat. A korsóavatót én mondtam, persze ez is olyan volt, hogy itthon megírtam aztán semmit nem mondtam el belőle. Kézbe véve a korsót inkább rögtönöztem. Szerintem nem volt rossz. Mások szerint sem. :)

Most néhány nap lazítás következik, aztán hétvégén megint főzés a szabadban, este szakestéllyel. Az esemény szűk 3 napos lesz, de én csak egy napot terveztem be, a szombatot, akkor lesz a legsűrűbb program. Hát így élünk mi mostanában itt a végeken.

Kicsit megjárattam a személyi igazolványomat ebben a nagy melegben. Kedden Pesten voltam, jó érzés volt, hogy csak 1180 forintomba került a vonat, ez volt a helyjegyek ára, meg élveztem azt is, hogy a Metrón csak fel kellett mutatnom, ahelyett, hogy drága pénzen vett menetjegyet mutogattam volna. A villamoson ugyan nem kellett felmutatnom semmit, bár én ott is szívesen felmutattam volna. Mint Majakovszkij a piros útlevelet ismert versében. Biztos emlékszünk rá, amelyben a felmutatáshoz élőszóban még hozzáfűzte, hogy olvassák és irigyeljék mert ő a Szovjetunió polgára. Azért abban a közegben ahol ezt olyan büszkén mutogatta nem hiszem, hogy sokan irigyelték volna. És főleg akkortájt.

Hazafelé kicsit megszívtam ezt a vonatozást. 17.30-kor kellett volna indulnunk, negyed óra késéssel el is indultunk, aztán a kalauz elmondta, hogy Füzesabonynál kicsit feltorlódtak a tehervagonok, így onnan majd autóbuszokkal megyünk tovább  Mezőkövesdig, majd onnan megint vonattal tovább. Ez így leírva elég rapid megoldásnak tűnik, a valóság kicsit más volt. Egyrészt Füzesabonyban a buszindulást nem kapkodtuk el, vártunk csak nem tudtuk mire, aztán útbaejtve néhány falut csak megérkeztünk Mezőkövesdre. Ott kellemes ejtőzés következett egy személyvonatban - indulásra várva - majd nagy nehezen megindultunk és már száguldottunk is Miskolc felé. Tempónkat csak az egyes állomások fékezték, ugyanis - ahogy mondani szokták - megálltunk minden állomáson és megállóhelyen. Fél 10-re futottunk be Miskolcra. Miután szolidaritásunkról biztosítottuk tovább vergődő utastársainkat (a vonat célállomása eredetileg Debrecen volt) leszálltam és hazabuszoztam. Én legjobban a szomjúságtól szenvedtem, bár Mezőkövesden tudtam inni egy falikútból, mégis úgy vetettem rá magam itthon az ásványvízre és a száraz homoki borra mintha soha nem ittam volna. Nekem fröccs régen esett olyan jól mint akkor.

Tegnap meg egy baráti nyugdíjas társasággal Szomolyán voltam egy borpincében. Ide busszal mentünk és azzal is jöttünk. Hát mikor Egerben szálltunk fel, eszembe jutott, hogy most azért nem sokat kaszál rajtunk a cég. De hát ez nem mindig van így, majd lesz aztán árbevétel is. Például holnap is csak szakestélyre megyek, holnapután meg 35 éves találkozóra (meg szakestélyre). Egykori tanítványaim találkoznak. Szerencsére már könnyebben elviselhető időjárásról hallani. Hát ez van, ezt is megértem, hogy pénz helyett csak az igazolványomat kell mutogatnom. Sajnos egyelőre csak a személyit mert ezt a speciális miskolci igazolványt még nem volt időm megcsináltatni. De jövő héten erre is sort kerítek. Fénykép már van hozzá néhány, majd elmesélem honnan. Szép kis eset volt az is.

Idáig is kissé magányosnak éreztem magam ezen az új helyen, ezután még inkább annak fogom. Itt ugyanis nehezebb hozzászólni az írottakhoz, így aztán lényegesen kevesebben is szóltak hozzá. A jövőben erre még rásegít az Alkotmánybíróság határozata is, amely felelőssé teszi az írások közzétevőjét a kommentek tartalmáért. Ez azt jelenti, hogy ha egy internetes médium lehoz egy cikket és ahhoz biztosít hozzászólási lehetőséget is, akkor a szolgáltató felelős azért amit a hozzászólók írnak a cikk vagy írás kapcsán.

Ez a valóságban azt jelenti, hogy a közzétevőnek 24 órán keresztül figyelnie kellene a kommenteket, és ha egy is megjelenik amely nem odavaló, már veheti is le. Hát ez érdekes lesz. Volt olyan elképzelés is, hogy a nem odavaló kommentet kérésre veszik le, de ez a vélemény kisebbségben maradt. Ez utóbbi azért már kezelhetőbbé tenné a kommenteket, de mint írtam nem ezt fogadták el.

Blogok esetén kicsit bonyolultabb a dolog, mert itt van egy szolgáltató, amely helyet biztosít a blognak, és van az aki azt írásait közzéteszi ezen a szerveren. A hozzászólások tulajdonképpen az ő írásaihoz érkeznek, tehát elvileg a kommentekért is ő felel. Az, hogy a felelősség hogyan oszlik meg a a szerver üzemeltetője és a blog írója között még kérdéses.

Lefordítva ezt a saját esetemre, úgy tűnik én leszek a felelős azokért a kommentekért amelyek az írásaimhoz érkeznek. Ha meg így lesz akkor ez ellen csak egyféleképpen lehet védekezni: vagy megszünteti az ember a kommentelés lehetőségét vagy moderálttá teszi azokat. Ami nehézkesebbé teszi ugyan ezt az egészet, viszont mégiscsak jobb mintha egyáltalán nem lenne lehetőség arra, hogy az olvasó is elmondhassa véleményét. Úgy gondolom én ezt az utat fogom követni a jövőben. Egyelőre viszont kíváncsian figyelem másoknál hogyan is valósul meg ez a dolog a valóságban. Mondhatnám úgyis, kivárok.

Ma vagyok 65 éves. Úgy hogy tegnap mikor megjöttem Poroszlóról úgy raktam le a buszbérletemet mint ami már csak emlék marad. Egyelőre kocsival járok, aztán jövő hét elején csináltatok majd egy igazolványt a helyi közlekedési vállalatnál, amit majd csak felmutatok amikor felszállok a buszra. Nem akarok elkalandozni de valamikor nagyon régen mentem Lillafüredre, három busz kellett hozzá, csak a harmadik busz vezetője nézett rám értetlenül mikor felmutattam neki a vasúti félárú igazolványomat. Akkor vettem észre hogy nem a buszbérletemet mutogatom. Szóval 65 éves lettem, ma már el is utazhattam volna valahová. Nem is értettem mikor az egyik cimborám felhívott és azzal kezdte a köszöntést, hogy hazajöttem-e már Szombathelyről? Mert hát éjféltől ingyen utazhatok, nyilván kihasználtam a lehetőséget. :)

Amit valóban ki fogok használni. Igaz majd kissé meg kell erőltetnem magam mert alapjában véve lusta vagyok, a nyugdíjas utazási lehetőségeimet sem használtam ki, pedig 90 %-on mondjuk az is majdnem ingyen volt. Úgy hogy nem lesznek itt nagy utazások, azt azért már látom. Más lenne persze ha megvalósul az amit szegény Horn Gyula mondott, hogy a nyugdíjasok ingyen utazhatnak a vonatokon meg a buszokon, sőt még a repülőn is. Mert ahhoz azért nem lennék lusta. Például elrepülnék Moszkvába, megnézném a cimborákat. Meg még sok helyre. Talán még Amerikába is. Azért Manhattanben szívesen eltöltenék egy-két napot. Meg nagy élmény lenne a tengerről megpillantani a Szabadság szobrot is. Közben Dvorzsák Újvilág szimfóniáját hallgatnám. Meg sorban állni a Bevándorlási Hivatal tisztségviselői előtt. Persze nem attól remegve, hogy visszafordítanak, mert azért ilyesmiről is hallani. Azért elképzelem, hogy nehéz lehetett leszerelni azon élelmes polgártársainkat akik másnap bementek a MALÉV irodába, hogy ingyenes helyet foglaltassanak maguknak egy menetrend szerinti járatra. :)

Na de röpcsivel nem nagyon megyek én már sehová, legalábbis ingyen nem, a vonatra lehet, hogy rákapok majd. Egyelőre fogadom a köszöntéseket, jönnek minden csatornán, a Facebook-on olyan sok jött, hogy most nem is tudom elérni a saját profilom, úgy látszik bedugult, de nem is csodálom.:)  Persze csak viccelek, nekem is a legfőbb erényem a szerénység, mint Bástya elvtársnak. De azért azt elmondom, hogy jól esik az hogy sokan gondoltak rám és felköszöntöttek. Az ember néha elbizonytalanodik saját magával kapcsolatban, hajlamos arra, hogy szigorúan ítélje meg önmagát, jól esik ilyenkor ha rokonai, barátai, ismerősei, volt tanítványai megerősítik abban, hogy talán túl szigorú ez a megítélés. Köszönöm mindenkinek aki gondolt rám. Tudom sokan felköszöntenének olvasóim közül is, de hát ez elég macerás itt a Blog.hu-n ezért úgy veszem, hogy megtették. Nem azért írtam meg, hogy ma van a születésnapom, hogy ezzel gondot okozzak. Tudom hogy enélkülm is gondolnak rám és ez jól esik, köszönöm szépen. :)

A mai írásomnak vannak előzményei, itt olvashatók. El lehet olvasni, de a lényeget összefoglalom. A magyar felsőoktatásban vannak egyetemek és főiskolák. Az előbbin egyetemi oktatók, az utóbbin főiskolai oktatók oktatnak. A felsőoktatásban az oktatást végzőket oktatónak hívják, szemben az én egykori technikumommal ahol az oktató reszelni, kovácsolni, hegeszteni tanított. Gondolom ez ma is így van a szakközépiskolákban és a szakmunkásképzésben.

Az egyetemi oktató lehet egyetemi tanársegéd, egyetemi adjunktus, egyetemi docens vagy egyetemi tanár. A főiskolai oktató lehet főiskolai tanársegéd, főiskolai adjunktus, főiskolai docens és főiskolai tanár. Nem hivatalos formában ezek rövid alakjait használjuk, tanársegéd, adjunktus, docens. Az egyetemi tanárt nem szokás rövid alakban használni. Úgy tudom ma már mindkét helyen létezik olyan is, hogy mestertanár. Ők azok akik ugyanúgy oktatnak mint az előbbiek, csak valami miatt nem lehet kinevezni őket oktatónak. Ez az ok többek között lehet a tudományos fokozat hiánya is. Leírva soha nem láttam, de volt egy olyan szabály, hogy az egyetemi beosztás egyel magasabbnak felel meg a főiskolán. Tehát egy egyetemi adjunktus megfelelt egy főiskolai docensnek. De ezt tényleg csak hallomásból írom. A múltkor már leírtam, hogy a professzori cím csak az egyetemi tanárok esetében használatos. Lehet, hogy a főiskolaiaknál is, de ebben nem vagyok biztos. Én egyetemen tanítottam, nem ismerem az ottani szokásokat. De nagy valószínűséggel úgy van ahogy most írtam. 

Azt hogy kiből mi lesz sok mindentől függ, de a legmeghatározóbb a tudományos előélet illetve tudományos fokozat. Ezeknek áttekintése nem egyszerű, igyekszem majd a lényegre koncentrálni. Mindenekelőtt érdemes különválasztani régi és új rendszerre. Kezdjük a régivel.

Régebben ha valaki tudományos babérokra pályázott csinált egy úgynevezett kisdoktori vagy egyetemi doktori disszertációt. Ezt legelőször is engedélyeztetni kellett, mégpedig az egyetemnek azon a karán ahol a disszertációt meg szerette volna védeni. Ide beadta az ember a szükséges dokumentumokat és ha alkalmasnak találták elkezdhette illetve folytathatta a megkezdett munkát, mert ilyenkor már kellett rendelkezni előzetes eredményekkel is. Ennek szintjét a már meglévő publikációkból lehetett lemérni.  Ezután a jelölt keményen dolgozott, kutatott, kísérleteket végzett, rendszerezett majd mindezt leírta egy disszertációban és beadta az egyetemre. Vizsgázni is kellett néhány tárgyból egyetemi oktatók előtt. Mikor mindez megvolt a disszertációt kiadták bírálóknak akik elkészítették a bírálatot és a jelölt nyilvános védésen megvédhette disszertációját. A többnyire sikeres védés után az egyetem a jelöltet egyetemi doktorrá nyilvánította. Ennek megjelenési formája egyszerűen egy Dr. volt a név előtt. Szokás volt kiírni, hogy Dr.univ., Dr.techn., Dr.med., Dr.jur., Dr.vet., amivel utalt rá, hogy ő nem a diploma mellé kapta a doktori címet. Amely nem volt tudományos fokozat, habár jelentős tudományos munka állt mögötte. A tudományos fokozat a kandidátusi volt, folytassuk is ezzel.

Még mindig a régi rendszerről van szó, tehát régebben ha az ember tudományos fokozatot akart szerezni akkor készített kandidátusi disszertációt. Ennek már jelentős tudományos előzményei kellettek, hogy legyenek. Nagyon sokan a "kisdoktorival" a zsebükben vágtak neki. Itt az eljárás lefolytatásában már nem az egyetem volt az illetékes, hanem az MTA mellett működő Tudományos Minősítő Bizottság. Ő döntött a felvételről, a védésről és a tudományos minősítés megadásáról. Míg a kisdoktori vagy egyetemi doktori cím inkább a fiatalsághoz kötődött, itt már a középkorú, tudományosan elismert emberekről volt szó, akik ehhez az elismertséghez "papírt" is akartak szerezni vagy előrébb akartak lépni az egyetemi "ranglétrán".  Tehát a negyvenes, ötvenes korosztályról beszélek. Itt is kellett vizsgázni, itt is el kellett készíteni egy disszertációt, az úgynevezett kandidátusi disszertációt, meg is kellett védeni. Ennek lebonyolítását már nem az egyetem végezte hanem a Tudományos Akadémia. A címet is, amely most már tudományos fokozatnak számított szintén az akadémia, annak tudományos bizottsága a Tudományos Minősítő Bizottság adta. És ez már szemben a kisdoktori fokozattal tudományos minősítésnek számított. Követelmény volt a kandidátusi disszertációknál az új tudományos eredmények megléte. Ezeket a jelölt úgynevezett tézisfüzetekben tette közzé a védés előtt közvetlenül. Ezeket nagy számban küldték ki a témában érintett kutatóknak. Az egyetemi doktori disszertációnál ez nem volt követelmény, de azért is nagyon sokat kellett dolgozni ha valaki rendesen csinálta.

A kandidátusi fokozat megszerzéséhez szükség volt 2 nyelvi vizsgára is. Szándékosan nem nyelvvizsgát írtam. Ezeket a vizsgákat az egyetemek nyelvi lektorátusain kellett letenni. Az egyik nyelv az orosz volt. A követelmények eléggé hullámzóak voltak. Ha az volt az egyetem érdeke, hogy az illető minél hamarább kandidátus és docens legyen szerintem voltak engedmények. Az én főnököm is levizsgázott oroszból, őt az iparból hozták be, hogy tanszékvezető legyen, nem nagyon hallottam oroszul megszólalni. Nem is nagyon tudott, mint jó néhány idősebb professzor társa sem. Viszont becsületére legyen mondva, volt Orosz nyelvkönyve, mikor elment nyugdíjba ezt megmentettem, ma is megvan. A ceruzás bejegyzésekből látom, hogy elég messzire eljutott. A másik nyelv egy nyugati nyelv kellett, hogy legyen.

Írtam, hogy nagyon sokan az egyetemi doktori fokozat megszerzése után vágtak neki. Ez így igaz, de ez nem volt kötelező. Viszont ha valaki megszerezte valamelyik tudományág kandidátusi fokozatát akkor kérvényezhette az egyetemi doktori cím megadást is, amit az egyetemek természetesen megadtak, hiszen ez egy alacsonyabb szint volt. Régebben a docensi kinevezés feltétele volt a kandidátusi fokozat megszerzése, de azért kivételes esetek itt is voltak.

Ha viszont valaki egyetemi tanár (professzor) szeretett volna lenni további kutatásokkal és eredményeinek további publikálásával erre is volt mód. Készített egy újabb disszertációt, egy úgynevezett nagydoktori disszertációt amit sikeresen megvédve az akadémia a tudomány doktorává nyilvánította. Ez is a Dr. betűkkel járt, laikusok nem is tudták eldönteni ki áll a pult túloldalán például egy hivatalban, de a tudományos közéletben ott már kiírták, hogy valaki a pl. a műszaki tudomány kandidátusa vagy a műszaki tudomány doktora. Ez esetben nagydoktora. Amivel már megnyílt az út az akadémikusság felé is.

Tehát - még mindig régebben - léteztek szokások melyek az alábbiak voltak: az adjunktusi kinevezést a kisdoktorihoz kötötték, a docensit a kandidátusihoz, az egyetemi tanárit a nagydoktorihoz.  Ezeket nem minden esetben tartották be, főleg az adjunktus esetében, de docensek esetén is láttam kivételeket. Egyetemi tanárira nem emlékszem.

Elég hosszú már ez az egész, de néhány dologról még kell hogy szó essék. Ezek a címzetes elnevezések. Általában olyan emberek estében használatosak akik nem az egyetemen vagy főiskolán dolgoznak. Például meghívott előadók, akik megtartják a heti 2-3 órájukat aztán mennek vissza a munkahelyükre végezni az ottani feladataikat. Itt is voltak szabályok: kisdoktorival címzetes egyetemi docens lehetett valaki, kandidátusival címzetes egyetemi tanár. Tehát egyel nagyobb mintha egyetemen dolgozott volna. Nekem volt hallgató koromban 2 szeretett gyakorlatvezetőm, ők mérnökként dolgoztak a közeli Szénbányászati Vállalatnál, ők címzetes egyetemi adjunktusok voltak.

Létezik még olyan, hogy egyetemi magántanár, megmondom őszintén nem tudom, hogy lehet valakiből magántanár. Az interneten sem találtam semmit, illetve csacskaságokat igen, hogy a címzetes egyetemi tanár a magántanár. Mint láttuk ez nem igaz. Ígérem utána nézek és megírom. Itt most abbahagyom, gondolom elég is lesz, legközelebb a ma érvényes rendszert igyekszem majd leírni.

Az eddigi (Elő)filmajánlatot ezennel előléptetem Filmajánlattá. Azaz most már kicsit bővebben kellene írni a filmről, de egy ilyen jellegű filmről ez elég nehéz dolog, ha csak nem akarja elárulni az ember a lényeget. Hát én nem akarom, úgy hogy csak nagyon röviden írnék róla továbbra is.

Egy fiatalember, aki történetesen villanyt szerel valahol, tanúja lesz annak, hogy a ház lakója hirtelen meghal. Már korábban feltűnt neki egy levél amely arról szól, hogy ha szerencséje van az embernek nagyon sok pénzt "leakaszthat". Szerencsejátékról van szó, annak is egy idáig soha nem tapasztalt mórjáról. A fiatalembernek momentán pénzre lenne szüksége, sok pénzre, hogy daganatos beteg apját gyógyíttathassa, magához veszi hát a levelet és elutazik a helyszínre, ahol hamarosan kezdetét veszi az életre-halálra menő "játék".  Többet nem mondok, inkább jelezni szeretném, hogy aki szereti az izgalmas filmeket, nem bánja meg, ha hétfőn este 22.05-kor az M2 csatornára vált a TV készülékén. A film címe "A 13-as".

Nézzük meg mit ír róla a Port:

http://port.hu/a_13-as_13/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=42020475&i_topic_id=1

Kedden ne felejtsük el a Duna World-ön a 21.25-től megnézni "Recsk 1950-1953 - egy titkos kényszermunka tábor története" című film 2. részét sem. Mikor Recskre jártunk le a bányához köteleket ellenőrizni szóba jött ez a film is, a segítőink jól ismerték a filmben szereplők nagy részét.

http://port.hu/recsk_1950-53_-_egy_titkos_kenyszermunkatabor_tortenete/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=42063097&i_topic_id=1

Ugyanott szerdán is lesz néznivaló, 21.00 órakor egy dokumentumfilmet láthatunk majd egy magyar faluról melynek egyik fele Szlovákiához, másik pedig Ukrajnához tartozik. Micsoda morbid ötlet volt a határt a falu közepén meghúzni. A film címe "Kisberlin".

http://port.hu/kisberlin/pls/fi/films.film_page?i_perf_id=42067564&i_topic_id=1

A napokban a miniszterelnök úr kijött valamilyen épületből és az ott jelenlévő körülbelül százfőnyi hallgatóságnak beszédet tartott. Az újságírók szerint ő Flash mobnak nevezte az eseményt. Szerintem helytelenül, mert a Flash mob az olyan esemény amit előre megszerveznek és valamilyen váratlan esemény történik amivel meghökkentik az arra járókat vagy ott lévőket, valamint amilyen hirtelen jön létre ugyanolyan gyorsan szűnik is meg.

Aztán hallottam már olyant is, hogy néhányan egy Flash mob keretében tiltakoztak valami ellen és a kamera végigpásztázott a 10 emberen, akik néhány táblával ácsorogtak egy tér sarkában. Egy másik hír meg arról szólt, hogy valakik úgy tiltakoztak a buszközlekedést lebonyolító közlekedési vállalat valamely intézkedése ellen, hogy egy Flash mob keretében mindenki a buszon vette meg a menetjegyét és erről számlát is kért. Hát meghökkenés biztos volt, meg anyázás is szerintem azok részéről akik siettek volna. Van a Flash mobnak magyar jelentése is, villámcsődületnek nevezik, amitől azért szerintem a Flash mob jobb, bár kinek a pap, kinek a papné. Az írásmódja még nem letisztult, az interneten többféleképpen is szerepel, én kiválasztottam egyet és igyekszem ahhoz tartani magam.

Az alábbiakban összegyűjtöttem néhány kis videót Flash mobokról amelyek tényleg beleférnek a hirtelen kialakult, meghökkentő, majd hirtelen abbamaradt kategóriába. Mindemellett még szórakoztatóak is.

Az első amivel én találkoztam Belgiumból érkezett, az Antwerpeni vasútállomásról:

https://www.youtube.com/watch?v=bQLCZOG202k

A választott zene egyszerűségének köszönhető, hogy a nézőközönségből is bekapcsolódhattak.

Nekem kedvenceim a zenei Flash mobok, ezek közül is a legjobban az alábbit szeretem, mely Ausztráliában szerveződött:

https://www.youtube.com/watch_popup?v=xn7CYzPMf2o

Ez is ott lett felvéve, ha valaki kíváncsi a felvétel idején mennyibe kerültek a filmen lévő zöldségek és gyümölcsök elárulom hogy ma 212 forintot ér egy ausztrál dollár:

http://eztnezdmeg.com/csak-egy-szimpla-bevasarlasnak-indult-de-ami-tortent-az-szavak-nelkul-hagy/

Engem meglepett, hogy milyen sok a görögdinnye szelet, ezek szerint nem mindenhol viszik úgy a görögdinnyét mint nálunk, darabjával. Elég rosszul mehet nekik. :)

Az alábbi viszont Sao Paulóban lett felvéve, Brazíliában:

https://www.youtube.com/watch?v=fTd3ZsvqDiQ

Tőlünk keletre élő szomszédaink is megpróbálkoztak egyel:

http://www.livebiz.ro/video/moment-incredibil-boleroul-lui-ravel-cantat-pe-neasteptate-in-piata-centrala-din-toluca/

Itt egy válogatást találunk az általuk legjobbnak tartott 5 zenei Flash mobról:

http://www.pozitivnap.hu/kultura-es-szorakozas/az-5-legjobb-zenei-flashmob-itthon-es-nagyvilagban-amik-szebbe-tettek-az-arcokat

Végezetül egy különlegesség Új Zélandról, többnyire idősebb emberek mutatják meg, hogy ők is tudnak ilyet csinálni:

https://www.youtube.com/embed/FIMd5KFG1vQ?rel=0