Jó hosszú cím lett, de meghagyom, mert ez fejezi ki legjobban azt amiről most írni fogok.
Olvasgattam a hétvégén és az egyik folyóiratban olvasom, hogy létezik egy üdülőváros a vietnami Riviérán ahol oroszok a neonreklámok, a feliratok, orosz az eladó az ékszerboltban, angol megszólításra is oroszul válaszol a szálloda portása. És persze kirándulóbuszok is vannak a turisták számára. A buszok közönsége is legalább harmadrészt orosz, ugyanannyi a vietnami, a többi vegyes. Az idegenvezető feltűnően többet beszél vietnamiul mint a többi idegennyelven együttvéve, mígnem az egyik orosz szóvá teszi a dolgot, indokul említve, hogy ők is ugyanannyit fizettek a jegyért mint mások. És nekem beugrik egy régebben - majdnem 30 éve - történt eset. Elmesélem.
Úgy emlékszem a moszkvai testvér egyetem keresett meg bennünket azzal, hogy jó lenne nyaranta egy kéthetes csereüdülést szervezni: ők jönnének Miskolcra, mi meg mennénk Moszkvába. Némi hezitálás után az érintett vezetők rábólintottak, rendben van, mehet. A hezitálás oka az volt, hogy összejön-e 20 ember tőlünk aki kiutazik Moszkvába? Családosnak hirdették meg, így aztán gond nélkül együtt volt a 20 fő. Én voltam a csoportvezető és tolmács egy személyben. Kemény 2 hét volt. Napközben kultúrprogramok dögivel, este is elmentünk valahová, ott is én fordítottam. A szovjet fél mindent elkövetett, hogy jól érezzük magunkat. Külön folyosón laktunk a kollégiumban, a folyosó végén lévő hűtőszekrény érkezésünkkor tele volt sörrel. Minden napra színvonalas programot állítottak össze, szóval ahogy mondani szokták le a kalappal. 2 hét múltán kellemes emlékek birtokában tértünk haza. A többiek folytatták a nyári pihenést, én meg készültem a hamarosan megérkező 20 fős társaság fogadására és kísérésére. Na ez már húzósabb dolog volt. Gondoljunk bele, 2 hétig minden nap 8 körül már velük voltam és gyakran csak este kerültem haza. Mindegy, kibírtam. Cserébe a feleségem és én ingyen utazhattunk Moszkvába.
A programjukban szerepelt néhány napos fővárosi tartózkodás is. Ide felvitt bennünket az egyetemi busz, aztán az visszajött Miskolcra, mi meg ott maradtunk egy kollégiumban. Az egyik napra be volt tervezve egy autóbuszos kirándulás a fővárosban, melyhez az autóbuszt valamelyik idegenforgalmi cég adta, mi meg sok más külföldivel együtt jegyet váltottunk rá.
Ez a jegyváltás némi bonyodalommal járt, ugyanis én sokkal olcsóbbnak gondoltam a jegyet mint az valójában került és nem volt elég pénzem. Tudtam, hogy ha telefonálok Miskolcra, másnap, de lehet, hogy még aznap este táviratilag ott a pénz, de én úgy gondoltam egy 20 fős társaságnak nem lehet gond néhány ezer forint kölcsönzése, mondjuk másnapig. Mondtam is a vezetőjüknek, aki nem mondta ugyan, hogy nem, de nem is mutatott túl nagy aktivitást a gyűjtésre. Úgy gondoltam nem számíthatok rájuk. Akkori főnököm pesti ember volt, hétfőtől péntekig Miskolcon aludt a szobájában, csak a hétvégéket töltötte otthon. Mi hét közben voltunk, tehát csak a feleségére számíthattam. Nem is szóltam a főnökömnek, túl sok időm nem volt, meg a telefonálás sem volt olyan egyszerű mint manapság, szóval egyből hozzá mentem és elmondtam miről van szó. Szó nélkül kezembe nyomta a pénzt és már ott sem voltam. Az alábbi képen láthatjuk mindkettőjüket. A jobb oldalon álló hölgyre nem emlékszem, hogy kicsoda. A kép akkortájt készült amikor a pénzt kölcsönkaptam.
Visszatérve a jegyváltáshoz megkérdeztem, hogy milyen nyelveken történik az idegenvezetés? Mondták, hogy angol, német és francia. Orosz nem volt, sem akkor sem máskor. Úgy gondoltam, hogy majd én fordítgatok ahogy tudok. Hát ez nem ment. Képzeljünk el egy 44 személyes buszt amelynek egyik fele a miénk, de ott sem volt megoldható, hogy egy csomóba üljünk, mivel a többiek akik hamarább felszálltak össze-vissza ültek le. Arról szó sem lehetett, hogy mi ott rendezkedjünk, ehhez még az utazási iroda képviselője sem volt partner. Summa summarum felültünk, elindultunk és a buszban folyamatosan hangzott jó hangosan az angol, német és francia szó, az én vendégeim meg csak ültek mint a kukák, mert régről tudjuk, hogy ők azért nem nagyon tanultak idegen nyelveket. Helyükben valószínűleg én sem nagyon tanultam volna. Minek ha ki sem mehetek az országból és csak orosz nyelvű rádiót és TV-t hallgathatok, orosz nyelvű könyveket és folyóiratokat olvashatok? A példa kicsit sántít, mert akik a buszban ültek ide-oda azért egy rövid időre eljutottak, bár többnyire szocialista országokba, ott meg oroszul is elboldogultak. Na szóval nehéz dolog volt ez akkoriban, a lényeg, hogy képzeljük el a világ egyik nagyhatalmának képviselőit amint 2 órát autóznak Budapesten és nem értenek semmit, míg a nyugati országokból jöttek nagy része anyanyelvén hallgathatta az idegenvezetőt. Hát ciki egy helyzet volt. Röstelltem is magam egy kicsit, még ha nem is tehettem róla, bár mikor ki-kiszálltunk be nem állt a szám, hogy valamit javítsak a helyzeten. Valamit javított is, de a szájíz rossz volt mikor leszálltunk a buszról.
Mindjárt befejezem de egy misét megér az is, hogy mi lett volna az alternatíva? Hát az, hogy nincs városnézés. Én úgy gondolom a két rossz közül a kisebbik rosszat választottam. Egyébként hiába hogy az oroszok ma már mindenütt ott vannak a helyzet változatlan. Vagy 4 éve kalauzoltam egy orosz családot Budapesten, felültünk egy szép panorámás buszra de oroszul itt sem volt idegenvezetés. De itt azért ez megoldható volt mert csak négyen voltunk összesen. Körbeültek, én meg mondtam, hogy merre járunk, mit látunk. Hát ennyi lenne mára.
