Kicsit ritkábban jelentkezem mostanában, elnézést kérek. A tavasz az mindig zsúfolt egy kicsit, ami érthető, hiszen a hideg és barátságtalan tél után jobban elérhetők az emberek is. Mint korábban írtam, 3 hete a selmeci utódintézmények (Dunaújváros, Miskolc, Sopron és Székesfehérvár) diákjai (és volt diákjai) gyűltek össze Bükkszéken, hogy a selmeci hagyományok jegyében eltöltsenek együtt néhány napot. A Selmeci Diák Napokat (SDN) minden évben megrendezik, mindig más intézmény. Idén Miskolc volt a soros, úgy hallottam jól sikerült. Jó volt látni és érezni milyen jól megértjük mi egymást, mintha csak egy intézményből jöttünk volna össze.
Én csak egy fél nap erejéig voltam ott, két hasonló korú társammal szerepeltünk. Egyikük geológusként úgymond az iparban dolgozta le életét, ma már ő is nyugdíjas, a másik kolléga pedig, Sopronban tanított, illetve tanít most is. Kaptunk néhány órát, hogy ebéd után meséljünk a fiataloknak, hogyan is voltak a hagyományok a mi időnkben, akkor amikor mi jártunk egyetemre.
Aztán volt szakestély is a múlt héten, ma este is kint van dolgom az egyetemen és holnap is ott lesz. Holnap hozzánk Miskolcra érkeznek hazánk bányász és kohász szakemberei, hogy éves Küldöttgyűlésünket megtartsuk. Ez most kicsit hosszabbra fog nyúlni mint szokott, délután bográcsgulyás mellett lehet beszélgetni, aki akar futballozhat is. Nekem protekciós gulyás jut majd, mivel az egyik tanítványom főzi, aki már pénteken jelezte, hogy számíthatok rokonszenvére a gulyás osztásnál.
Ő druszám nekem egyébként, valamikor tanítottam is. Emlékszem egyszer az első órán névsort olvastam, nem volt ott, a többiek mondták, hogy gulyást főz. Én morogtam a bajszom alatt, hogy az én órámon? Persze ez a morgás nem volt igazi morgás mert tudtam, hogy nem magának főzi. Aztán szünetben megérkezett egy szép adaggal, így aztán én is megkóstolhattam. Ott ettem meg a legutolsó padban, csúszott is egy kicsit a második óra. Életemben nekem gulyás még olyan jól nem esett. Finom is volt, éhes is voltam már, jól benne jártunk már a délutánban. Máig számban érzem az ízét. Egyébként egy nagy ínyenc, kiváló szakács, néha el szoktuk mondani egymásnak egy-egy jobban sikerült főztünk receptjét. Így aztán nem aggódom a holnap délutáni gulyásom miatt. Persze más sem fog éhen maradni. Este meg szakestéllyel zárunk.
Tegnap végre le tudtam vágni a füvet is Mályiban. Hát szép nagy volt. Egyes helyeken bizony előre-hátra meg kellett mozgatnom a fűnyírót, hogy sikerüljön lenyírni. Az időjárás miatt kicsit későn jutottam ki, de azért még megúsztam a kaszás embert. Kaszás ember az, aki kaszával le tudja vágni a túl nagyra nőtt füvet. És akiből egyre kevesebb van már. Éppen ezért örülök, hogy megúsztam.
Megoldódott a kocsibeli hangjelzés is, beleraktak egy ketyerét ami most már kicsit hangosabban jelez mint a korábbi. Kétszer kellett elmennem, hogy elérjük a mostani állapotot.
A büfé itt a közelben változatlanul zárva van, kíváncsi vagyok mi lesz a következő vállalkozás amelyik itt üti fel a tanyáját ebben a sok mindent látott faházban. Majd megírom természetesen. Hát így élünk itt mostanában.
