- Figyeljetek, láttam. Ott ül a teraszon és eszik. Szalonnát, parizert meg zöldpaprikát.
- Na ne! Tényleg? Eszik, mintha mi sem történt volna?
- Aha. Meg ivott is. Fröccsöt.
- Hát ez nem semmi. Szerintem ez valami miatt lapít. Előlünk. Meg vagyok döbbenve. Ti értitek?
- Én azért nem vonnék le elhamarkodott következtetéseket. Ha ezt csinálja biztos oka van rá.
- Én is azt mondom. Legkisebb, te mindig feleslegesen károgsz. Egyébként megkínált?
- Aha, egy kis parizert adott. Kétszer. Gondolkodtam rajta, hogy elfogadhatom-e? Végül is nem tiszta ügy ez akárhogy is nézzük. De olyan jó illata volt annak a baromfiparizernek. Lenyomtam. Mind a két darabot.
- Nem tetszik ez nekem. Az autót nem láttuk, tehát nem erre jött. De hát lehet, hogy előtte elment a boltba. Akkor a másik irányból rövidebb neki.
- Ez igaz. Biztos kenyeret vett. Azt el szokta felejteni. Hm. De utána sem hallottunk semmi zajt. Az aknafedelet sem. Pedig azt mindig fel szokta nyitni, hogy megnyissa a csapot.
- Persze, hogy nem, te kákán is csomót kereső, mert mikor hazament nem zárta el a vizet. Így az aknafedelet sem kellett felnyitni.
- Hm, lehet, hogy igazad van. Akkor az is lehet, hogy nem is előlünk bujkál? Vagy ha mégis komoly oka van rá.
- Hát lehet. Na mi lesz, megnézzük?
- Aha! Persze, hogy meg. Futás!
(Kutyák vidáman futnak árkon-bokron át egy közeli telek felé amerről finom szalonna és parizer illatát hozza a szél. Hamarosan vidám ugatás hallatszik, melyben szinte elvész egy örömteli, meghatottan becéző férfihang. Mindenki boldog.)